Bán János Hunyadi-regényciklus Kecskemét dr. Szeberényi Gyula Tamás Bujdosóné Dr. Dani Erzsébet Bács- Kiskun Megyei Katona József Könyvtár A magyar kultúra napja

A nemzeti nézőpont beemelésével lenne valóban liberális a magyar kultúra - Videóval

Bán János író, kulturális vezető előadása a könyvtárban

Napjaink kultúrmissziója – Kultúra, hagyomány, értékőrzés címmel tartott előadást pénteken, a magyar kultúra napjának előestéjén Bán János író, az M5 kulturális tévécsatorna igazgatója. A népszerű történelmi regényfolyam, a Hunyadi-sorozat szerzője előadásában még mindig harcban álló kulturális végvárakról beszélt. Kifejtette azonban, hogy optimista a változást illetően. Ennek biztosítékát a magyar társadalomnak az új történelmi kutatások eredményei iránti fogékonyságában látja, s az igényben, hogy gazdag történelmünkről ne csak depresszív, önostorozó feldolgozások szülessenek. Ennek az igénynek szép példája az iskolateremtő Hunyadi-széria sikere is.

Galéria

– Minden nemzet életében vannak jeles napok, ünnepnapok, amikor kicsit megállunk, kilépünk a hétköznapok rutinjából, elgondolkodunk, felöltöztetjük a szívünket és a lelkünket megfelelő alázattal, és méltósággal fejet hajtunk az ünnep előtt – köszöntötte a megjelenteket Bujdosóné dr. Dani Erzsébet, a megyei könyvtár igazgatója a magyar kultúra napja alkalmából rendezett pénteki Bán János-előadáson. Köszöntőjében rámutatott, magyar népünk, magyar sorsunk alapja a kultúra, a nemzeti kultúra, a hit és a nemzeti karakterek. Ezek tesznek bennünket becsületessé, elfogadóvá, megértővé, s létrehozzák azt a közösséget, amiben élünk, melyben meg tudjuk őrizni az értékeinket, a hagyományainkat, és kijelölik a jövőbe vezető utat.

Az igazgató ezután Szeberényi Gyula Tamás alpolgármestert kérte szóra, aki az ünnepet - saját bevallása szerint - rendhagyó módon közelítette meg: a mai magyar közéletben lévő kettősségre utalt, ami az élet minden területét áthatja, a kultúrát is. – Nem nagyon van középút, vannak harcosan az egyik és harcosan a másik oldalon állók – mondta, azzal, hogy emiatt véleménybuborékok alakulnak ki, melyek között nincs átmenet. Az alpolgármester szerint ez az állapot kultúrában hosszú távon nem tartható, lépéseket kell tenni egymás felé, meg kell ismertetni az álláspontunkat a másik féllel, mint mondta, ez a városvezetésnek is feladata. Ezután, mint olyan alkotónak, kulturális vezetőnek adta át a szót Bán János személyében, akinek eddigi életútja is ebbe az irányba hat. Ez látszik az M5 csatorna élén végzett munkájából, és korábbi újságírói, valamint párhuzamos írói pályájából is.

Bán János a pódiumra lépve azzal kezdte: előadásának szubjektív gondolatai a kultúrának azon részeire koncentrálnak, melyek az identitás megőrzését szolgálják, melyek ezer szállal kötődnek a történelemhez, a történelmi identitásunkhoz, magyarságtudatunk megőrzéséhez. – A kultúra legfontosabb szerepe, hogy definiálja: kik vagyunk, honnan jöttünk, milyen értékeket képviselünk. Nagyon nem mindegy, hogy az oktatási rendszerből érkező tudásanyag, és azon érzelmi impulzusok, melyekkel például a művészet tud hatni ránk, milyen összképet alakítanak ki bennünk. Hogyan látjuk magunkat, nemzetünket – hangsúlyozta.

Szerinte nagyon furcsa átmeneti időszakban élünk, mely nap mint nap átgondolásra késztet bennünket régi megszokásainkat, ismeretanyagainkat illetően. – Nyitottsággal kell rendelkeznünk ahhoz, hogy helyre tudjuk rakni az ezzel kapcsolatos gondolatokat, mert ezek a gondolatok nincsenek rendben a társadalom minden egyes részének a fejében.

Ezután Bán az identitásunkat befolyásolni képes kulturális alkotások tudományos – főként történettudományi – hátteréről beszélt, azok legújabb kori vitáiról, az újabb kutatások tabuiról mondott példákat. Szerinte bátran le kell folytatni azokat az eddig vitatott kutatásokat, melyek azt vizsgálják például, hogy honnan jöttünk, mi közünk a hunokhoz, milyen a nyelvünk, az archeogenetika mit árul el rólunk. Meg kell vizsgálni, mit tud segíteni a tudomány, hogy letisztázzuk a vitás kérdéseket.

De szerinte ennél is fontosabbak a nézeteink és a gondolataink. – Túl azon, hogy mit tudunk a tényanyagból, mindez hogyan csapódik le bennük, mit érzünk? – tette fel a kérdést. – Például büszkék vagyunk-e az identitásunkra, és milyen segítséget nyújt ebben a magyar kultúra?

Szerinte ebből a szempontból rendkívül furcsa az a kettősség, ami sokévszázados, sokrétű és felemelő történelmünk gazdag írott öröksége és a kortárs magyar irodalomban, filmművészetben, színházművészetben, drámai művekben megjelenő kép között húzódik. – Elbizonytalanodunk emiatt. Vajon mindez a gazdagság, felemelő tudásanyag, visszaköszön-e a mai magyar kultúrában? Mi az, ami egy mai emberhez eljut az oktatásból, kultúrából, történettudományból? Sok olyan korszakról emlékezhetünk meg, amelyekben kiemelkedő hősök állnak előttünk. Megjelennek-e ezek a hősök kellőképpen a magyar történelem oktatásában? A magyar kultúra megfelelően tárta-e elénk ezeket az időszakokat? Tudunk-e mit kezdeni azzal, hogy a nemzet múltjában mi minden található? Dicsőséges időszakok és kevésbé felemelők? Ezek megfelelő összefüggésben jelentek-e meg? Nekem nagyon sokszor volt olyan benyomásom, hogy nem! – vélekedett Bán János. Egyik legszemléletesebb példaként a honfoglaláskori kalandozásokat említette, melynek ötven hadjárata közül csak a két nagy vereséget, Merseburgot és Augsburgot tanítják.

Mint mondta, a környékbeli népekkel szemben igen gazdag történelmünket úgy kellene megbecsülnünk, mint a klasszikus korban Jókai, Mikszáth, Gárdonyi tette, s amely hagyomány azóta sajnos elakadt.

– A kortárs magyar irodalomra nem jellemző, hogy a magyar történelemből bátran merítene. Vagy ha igen, akkor szinte kivétel nélkül depresszív, lesújtó hangon teszi. A magyar filmgyártás 120 éve alatt nem készült valódi történelmi nagyjátékfilm, sorozat Szent István királyról vagy Hunyadi Jánosról, sőt Hunyadi Mátyásról sem. Elképzelhető-e ez bárhol Európában?

Az előadó szerint a másik eklatáns példa, ahogy a magyar filmekben a II. világháborút ábrázolják. Ezekben a magyar katona vagy gyilkos vagy idióta, mintha valamilyen gát megakadályozná, hogy erről a korszakról készüljenek egyéb szemszögű alkotások is. – A német film esetében ez elképzelhetetlen. Ők bátran bemutatják, hogy a német katonák között is voltak emberek, hősök. És a német lakosság sem volt egytől egyig aljas náci. Valamilyen oknál fogva nálunk ezt még nem sikerült elérni, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy ez egy hamis és hazug kép.

Ezeket a bepótolandó feladatokat nagyon nehezen látjuk előremozdulni – tette hozzá. – A kultúrharc aktuálpolitikai vitái meggyőződésem szerint ennek a kettősségnek az okára vezethetők vissza. Mi az oka annak, hogy ebben nem sikerült áttörést elérni?

Ebben Bán János összefüggést talált a tudományos kutatások furcsaságaival, például, hogy sokáig nem végezték el az Árpád-házi királyok genetikai vizsgálatát, vagy a nyelvészek kutatásaival, akik olyan szavainkra is rámondták, hogy szláv eredetűek, amelyek nem azok. A régészetben pedig évtizedekig egyetlen hun leletet sem lehetett nevén nevezni, azt kellett rá mondani, hogy gepida, vagy gót.

– Vajon miért? – tette fel a kérdést. – Mire ez a sistergő gyűlölet? Már önmagában az elfogadhatatlan, ha valakinek más elmélete van. Arra ki se térjünk, hogy a magyar nyelv rejtélyeiből egészen új utak nyílnak. Nem árt, ha az igazsághoz hozzájönnek új eredmények, amelyeket mi, laikusok nagyon várunk, és elvárjuk, hogy ezeket ne akadályozzák. A kulturális folyamatokat se akadályozza senki. Ha valaki Szent Istvánról vagy Hunyadiról szeretne filmet forgatni, az megtehesse.

Szerinte igazán úgy lesz liberális a kulturális élet, ha nem csak a liberálisok jutnak szerephez a kulturális produktumok megvalósításánál. A magyar kultúrában legyen otthon mindenki. Nem lehet senkit kirekeszteni azért, mert nem tartozik az illusztris, liberális alkotók közé. – Én nagyon szeretném, ha a magyar filmkészítők körében feltűnnének olyanok, akik nem csak baloldaliként látják a világot. Akik egyszer majd talán Trianon traumájával is tudnak foglalkozni egy filmben.

Mint mondta, íróként nagyon örül annak, hogy a magyar kultúrának vannak olyan területei, ahol ez az áttörés már megtörtént, minden komolyabb ellenállás nélkül. Ez pedig a könyvpiac, amely nem igényel olyan nagy anyagi forrásokat, mint mondjuk a filmipar.

– Amikor a 2000-es évek elején elkezdtem a Hunyadi-sorozat anyagát gyűjteni, nem volt hasonló a piacon – hozta saját példáját. – Elkezdve ezt a munkát, nagyon sok szkeptikus hanggal találkoztam, melyek azt mondták: nem biztos, hogy jó lesz a történelmi regény fogadtatása. „Ha ugyanis lenne rá igény, a piacon lennének ilyen könyvek.” Ez a legnagyobb hazugság, ami a magyar kultúrában valaha elhangzott. Pontosan fordítva van: azért nincsenek a polcokon ilyen könyvek, mert vagy nem adták ki ezeket, vagy leszoktak róla az írók. Ezért a könyvpiacon a siker némi meglepetést okozott: milyen furcsa, hogy a magyarokat érdekli a történelmük.

Zárásként Bán János elmondta: van tehát hová visszanyúlnunk, de a nagy kérdés, hogy a gyermekeinknek mit tudunk ebből a gazdagságból megmutatni az ismert információáradatban. Ez a világon mindenütt így van, sőt a veszélyt már azok is érzik, akik eddig nem így gondolkodtak. Mégis találunk olyanokat, akik 30 évvel a rendszerváltás után még mindig végvárakat védenek, és ideológiai gátakat szabnak.

– A folyamat azonban sikerre van ítélve, mert a magyar társadalom döntő többsége igényli a változást. Nem délibábos álmokról van szó, nem arról szól ez a történet, hogy minél szebb, tisztábbra mosott történelmünk legyen. Az új tudományos eredményeket pedig a magyar kultúra igenis használja fel, hogy ne Jókaihoz, Mikszáthhoz és Gárdonyihoz kelljen visszanyúlni, ha történelmi művet szeretnénk olvasni, nézni. Ezért kell minden kulturális területen ezt a munkát elvégezni – fogalmazott, hozzátéve, hogy ha a kulturális közegen múlna a siker, nem lenne optimista. Azonban a magyar társadalom ezeket az új eredményeket érdeklődve fogadja. Szerinte ezért nem reménytelen a helyzet, nagyon gyorsan bepótolható mindaz, amit évtizedek mulasztásai ránk hagytak.

•