vélemény koronavírus bezártság Murányi Ignác pszichológia

Az önmagába „zárt” világ

Egy olvasónk, Murányi Ignác osztotta meg velünk gondolatait a koronavírus-helyzethez kapcsolódóan. Azt írta, végzős pszichológushallgatóként felelősséget érez az emberek kollektív lelki jóléte iránt, amely az elmúlt rövid időszak alatt sokaknál felkavarodott. Üzenetével arra vállalkozik, hogy fiatal kora ellenére megossza olvasóinkkal az általa választott Út néhány segítő gondolatát.  

"Először is szeretnék a bezártságról beszélni. Ez a szó jól jellemzi a jelenlegi helyzetet, és eszembe juttat egy Viktor Frankl nevű pszichiátert. Módszere, amellyel később oly sokaknak segített, a „bezárt” pokolban, náci koncentrációs táborban fogant meg benne. Frankl kiemelte, hogy az ember mindig szabad, hisz az adott keretei között akarata szerint cselekedhet. Megkereste a koncentrációs táborban a szabadság kiteljesedésének a módját, és így igyekezett börtönét nem börtönként megélni. Hiszen Ő döntötte el, hogy korlátozott lehetőségei ellenére mit, és hogyan tesz. Ha Franklnak sikerült a földi pokolban, mi is meg tudjuk tenni a jelenlegi helyzetben.

Számomra mindig erőt ad, ha emlékeztetem magam, hogy az én bajom más álma, vagy álma lett volna. Gandhi szavaival élve „Sírtam mert nincs cipőm, aztán találkoztam egy emberrel, akinek lába nem volt.”

És valóban. Mennyivel könnyebb otthon maradni, mint a haláltáborban. Szentül hiszem, hogy a valódi börtönök a fejekben és a szívekben vannak, nem pedig körülöttünk. Első tanácsom az lenne, hogy mindenki fedezze fel a saját szabadságának lehetőségeit a jelenlegi viszonyok között.

Következő soraim a belső világunk rendbetételéről fognak szólni. Sokaknak ez az a faktor, ami oly nehézzé teszi az bezártság illúzióját. A vasárnapi neurózis elterjedt jelenség. Ha nincs mit tenni, nem megy a figyelemelterelés, akkor bizony kibuggyan az emberekből a szar, amit magukban, vagy a családon belül hordoznak. Érzik a szagát, de mivel normál esetben olyan sok mindent lehet csinálni, ezért megtehetik, hogy másra fókuszálnak.

Most viszont sokaknak minden nap vasárnap lett. Ilyenkor kezdenek el jobban fájni a ki nem mondott szavak, a rendbe nem tett lelki élet, vagy az elfojtott belső, illetve interperszonális konfliktusok.

Elcsendesedett a világ, a belső zaj ilyenkor sokkal hallhatóbb.

Konfuciusz egyik idevágó bölcsessége szerint: „A nagy nép olyan, mint a nagy ember. Ha hibát követ el, felismeri. Ha felismerte, beismeri. Ha beismerte, kijavítja. És aki rámutat a hibáira, azt a legjóságosabb tanárának tekinti.” Ezek a sorok elsősorban egy külső tanítóra vonatkoznak, de a jó hír az, hogy ehhez a belső fejlődéshez mi vagyunk a kapu és a kulcs is. Hiszen sokan látják a hibáikat, a ki nem mondott elfojtásaikat, a belső feszítő erőiket, de nem ismerik be őket.

Sok felduzzadt ego szenved most. Önmagától. Véleményem szerint ez az, ami igazán nehézzé teszi a „bezártságot”. 

A belső harmónia első lépése, hogy szembenézünk saját magunkkal. Felismerjük, beismerjük, majd változtatunk. Sokan nem mernek lemerülni saját magukba, mert úgy félnek lényük rejtett oldalától, mint a mély tengertől, ami teli van szörnyekkel. Hosszú éveken át tartó belső utazásomon viszont megtanultam, hogy ezek a minket kísértő „fekete szörnyek” valójában sötét köntösbe bújt szeretetteljes tanítók. Felhívják a figyelmünket valami lezáratlan dologra, egy gyengeségre, egy gennyedző lelki sebre, egy ki nem mondott szóra.

A magok is sötétben csíráznak. Lényünk „sötét” oldala pedig nem más, mint egy generátor, ami gigászi potenciállal van teli. Jin nincs Jang nélkül, a teljességhez mind a kettő kell. Mégis oly sokan pszichológiai félemberként léteznek. Az igazi stabilitáshoz viszont önmagunkkal történő szembenézésre van szükség, amihez bátorság és erő kell. Konfuciuszt idézve ismét: „A legerősebb harcos magát győzi le.” Ki az erősebb? Te vagy az egód? Mindenki döntse el maga.                          

A belső utazás megkezdéséhez bárkinek elérhető eszköz a meditáció. A meditáció a nem akarással kezdhető el. Ne akarj meditálni, lazán mélyedj el magadban!

Hagyd az érzéseid és gondolataid suhanni, mintha egy hídról tekintenél le belső folyódra. Arra figyelj, hogy ez a folyó ne ragadjon el a jelenből, hiszen a meditálás a jelen végtelenségében zajlik. Ahhoz, hogy az itt és mostban maradj, fókuszálj valamire, például a légzésedre, a homlokodon egy pontra, de ne görcsösen. Legyen egyenes a gerinced, ülve, fekve, ahogy kényelmes. A meditációt nem véletlen írtam le. Fizikálisan csökkenti az amigdala méretét, ami többek között a félelem agyterülete. Javítja az érzelemszabályozásért, az empátiáért, memóriáért, és a magasabb kognitív funkciókért felelős agyterületet, és erősíti az immunrendszert. Megéri csinálni.

Másik technika egy egyszerű imagináció. Elképzeled ahogyan egy akármilyen, számodra kedves színű fényes pajzs/burok körbevesz, és megvéd azoktól a pszichés hatásoktól, amik most ránk zúdulnak. Tudatalattink képekkel és érzelmekkel kommunikál. Ezért, ha érezzük, és „látjuk” ahogy elménk védelmi erejét magunk köré vonjuk, azáltal magunk mellé állítjuk tudatalattink hatalmas erejét, ami mellett vírus által okozott terror eltörpül. Ezek a módszerek bizonyított hatásaik mellett segítenek a pszichológiai immunrendszerünket fejleszteni.

Sokak fejletlen pszichés védelmi rendszerrel rendelkeznek. Ebben nincs semmi szégyellnivaló. Ősi hardver az emberi elme, modern szoftverekkel, amikhez a robbanásszerű fejlődési ütem miatt nem tudott rendesen alkalmazkodni. Jómagam érdeklődve kutatom a pszichológiai hadviselést, és tudom, hogy az embereket könnyedén lehet manipulálni. Döntéseink és cselekedeteink többnyire érzelmek által uraltak, és ezt sokan ki is használják. Ezek a manipulátorok – a valós és virtuális térben egyaránt – fürdőznek a jelenleg kialakult pánikhangulatban.

Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy a mai háborúk legtöbbje a fejekben zajlik. Túl sokakon eluralkodott a félelem. A félelem pedig az elme gyilkosa. Az elkövetkező időben viszont nem árt majd hideg fejjel gondolkodni.

Egyik legfontosabb tanácsom az lenne, hogy figyelj rá, mit engedsz az elmédbe, és ha már bejutott, mennyi teret hagysz neki.

Arra koncentrálj, amit szeretnél, ne arra, amit nem! Ne küzdj a félelem ellen, erősítsd a békét.

Figyelmi energia az egész. Amire figyelsz, az növekszik a pszichédben.

A külső bizonytalansággal, és a változással folytatom írásomat. A bezártság mellett ez a két szó is jól summázza a kialakult viszonyokat. Sokak szemében a változás egyenlő a bizonytalansággal, hisz az ego fél a változástól, ami belső bizonytalanságot szül. Viszont Porkoláb Imre szavaival élve „A bizonytalanság tehát nem csupán az élet része, hanem maga az élet. Folytonos adaptációra késztet bennünket még akkor is, ha erről nem veszünk tudomást.” Ha perspektívát váltunk a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, akkor észrevehetjük, hogy akármennyire nehéz is, rengeteg fejlődési potenciált hordoz magában. Aminek köszönhetően egy magasabb szintű, és hatékonyabb kollektív alkalmazkodásra lehetünk képesek a jövőben.

Sok szakértő hangoztatta már, hogy az a koronavírushoz hasonló megbetegedések gyakoribb jelenségek lehetnek a jövőben. Így válhat a mostani krízishelyzet olyan tanítóvá, amely később megakadályozhatja, hogy az - akár ennél veszélyesebb megbetegedések – ilyen szinten megbénítsák az életünket. Stratégiát kell váltatnunk, amihez Mijamoto Muszasi egy világhírű szamuráj gondolatataiból meríthetünk. Muszasi felhívta arra tanítványai figyelmét, hogy ha csak egyféle fegyvernemben tudnak harcolni, akkor az ellenség hamar kiismeri, és megtöri őket.

Az igazság az, hogy a vírus megtört minket. Sokak fegyvere, sőt, egész társadalmak fegyvere csorbult ki. Az, hogy egyéni, és kollektív szinten milyen egyéb „fegyverek” forgatását tanuljuk meg, illetve milyen hatékonyabb adaptációs folyamatokat teszünk magunkévá, már rajtunk áll.

A folytonos adaptációra való egyéni és kollektív képesség tudja majd igazán csökkenteni a vírus által okozott közvetlen egészségügyi és közvetett gazdasági károkat. Darwin örök igazság,a miszerint nem a legerősebb, nem is a leggyorsabb, hanem a legjobban alkalmazkodó marad életben, ebben a helyzetben is igaznak fog bizonyulni. Pszichológiai szempontból a legjobb, amit az ember tehet, hogy tesz hátra egy lépést, vagy kettőt, és megfigyeli a környezetét. Megnézi a lehetőségeket, azokat az utakat, amik számára működhetnek. És ha kell, alakít magán. Fejlődik és túlfejlődi az adott helyzetet, ezáltal ismét környezete és élete urává válik. Ehhez a dobozon kívül kell kicsit gondolkodni, felülírva elavult mentális programjainkat. A jó hír, hogy a doboz nem létezik, csak a fejünkben.

Végezetül pedig a hitről szeretnék beszélni. Lehet hinni, hogy Isten, Buddha, vagy az Angyalok megsegítenek. Meg is fognak, mivel szeretnek. De sose felejts el magadban is hinni! Arról a belső hitről beszélek, ami még akkor is benned ragyog amikor már minden Isten halott, és az élet csillagtalan éjszakáján a legnagyobb vihar közepette is stabilan állsz. Ez az önmagadba vetett hit. Rendíthetetlen, mint a legnagyobb hegy. Hiszed, és tudod, hogy ha az egész világ tonnás súlya rád szakad, de te meg fogod csinálni.

Mi magyarok, nagy túlélők vagyunk. Minden nemzet büszke valamire. Mi legyünk joggal büszkék arra, hogy több száz év elnyomása nem volt elég arra, hogy megtörje a magyart. Sokkal durvább terrort túlélt már véres kincsesládánk.

Szentül hiszek a sejtmemóriában, és abban is, hogy akármekkora gazdasági vagy lelki csapás jöjjön ismét, újra fel fogunk állni belőle. Mert ebben nagyon jók vagyunk. A magyar nem birka, hanem alvó oroszlán. Hiszem. Tudom.

A vírus Kínából indult, így hát Kína egyik legendás hadvezérének, Szun-ce szavaival búcsúznék. „Aki ismeri az ellenséget, és ismeri önmagát, száz csatában sem kerül veszélybe. Aki nem ismeri az ellenséget, ám ismeri önmagát, egyszer győz, másszor kudarcot vall. Aki sem az ellenséget, se önmagát nem ismeri, minden csatában vereséget szenved.” 

Ismerjük az ellenséget, ismerjük magunkat. Már csak önfegyelemre van szükség. Az önfegyelem pedig nem más, mint a bölcsesség győzelme a vágyak felett. Ez diadalunk záloga.

Szeretettel: Murányi Ignác

Ignác teljes írását ITT olvashatják!

•