Stojan Milovac a második légiósunk
2022.07.19. 11:38
A 25 esztendős szerb játékos a román élvonalból érkezik a Scoregoal Kecskemét Futsal csapatába.
Stojan Milovac a Novi Pazar csapatában kezdte meg pályafutását, majd Romániában a Csíkszereda (itt kupagyőzelmet és bajnoki aranyat szerzett) és a Temesvár gárdáit erősítette. A legutóbbi szezonban 12 gólig jutott. A szerb nemzeti válogatott mezét eddig egyszer húzhatta magára.
A technikás játékos számára nem lesz ismeretlen a kecskeméti közeg, hiszen Darko Ristic és Biró Attila már voltak klubtársai a korábbi karrierje során.
Boldog vagyok, hogy Kecskemétre szerződhettem, mert egy nagyon jól szervezett és dinamikusan fejlődő klubról beszélünk – kezdte Milovac. – Úgy gondolom, hogy minden adott lesz ahhoz, hogy szép szezont fussunk, és elérjük a kitűzött célokat, hogy a versenysorozatokban a legjobbak közé kerüljünk. Természetesen rengeteg munka vár ránk, de úgy látom, hogy mindenki nagyon elszántan vetette bele magát a munkába, és szeretne fejlődni. Így vagyok ezzel én is, szeretném a legjobb tudásommal szolgálni a klubot, a várost – zárta gondolatait a szerb futsalos.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az SG Kecskemét Futsal csapatával korábban szerződést hosszabbítottak már: Rigó László, Biró Attila, Öreglaki Norbert, Hadnagy István, Bencsik Roland, Mészáros Bence, Mánya Szabolcs, Darko Ristic.
Új igazolás: Pál Patrik (Veszprém), Stojan Milovac (Temesvár).
Forrás: scoregoal.hu
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés