Nyolc gólt szerzett a Pilis ellen a KTE HUFBAU
2020.02.15. 19:46
A KTE HUFBAU ezúttal a megye I-es Pilis ellen folytatta a felkészülési mérkőzések sorát. Ellenfelünk egy ideig jól tartotta magát a nagy nyomás ellenére is, de a végére nagy lett a különbség a két csapat között.
Galéria
Gombos Zsolt együttese az első perctől nagy mezőnyfölényt alakított ki, a vendégek nem nagyon tudtak kijönni ebből a szorításból. Az első lövést Peres eresztette meg a 7. percben, ám ez még csemege volt a kapusnak. A fokozódó nyomás a 24. percben érett újabb helyzetté, ekkor Tóth pörgette okosan a labdát Grünvald elé, de lövésé szögletre perdült a kapusról. A pontrúgás után újabb helyzetünk adódott, Vágó fejelte át a hosszúra a labdát, amit Tóth sodort volna be közelről, de pont a vonalon álló védőbe. A 27. percben megszereztük a vezetést, Polyák beadása után Babolek szelídítette meg a labdát, majd miután lövőhelyzetbe hozta magát, ki is lőtte a jobb alsót (1-0). Három perc elteltével Károly ziccerét hárította a kapus, majd nem sokkal ezután Tóth tesztelte a portást 16 méterről. A félidő végén még Szalai és Peres előtt is adódott egy-egy sansz, de gól már nem született.
Fordulás után mindenkinek lehetőséget adott Gombos Zsolt, a játék képe azonban ezzel együtt sem változott, sőt, az egyre inkább fáradó vendégek többet is hibáztak. A 49. percben Károly tekert a rövidbe éles szögből egy szabadrúgást (2-0), majd a 60. percben a kapufát is eltalálta. A 62. percben Tóth lőtt mellé ballal ziccerben, majd három percre rá Daróczi fejelt fölé közelről egy beadást. Az utolsó húsz minutumban már befelé pattantak a helyzetek, egy labdaszerzés után Szalai József lőtt a jobb alsóba a kapufa érintésével (3-0), majd rá öt percre a szintén U19-es Faragó Bence jól érkezett Peres lapos beadására (4-0). A 79. percben Hegedűs tört kapura, majd ballal a hosszú alsóba lőtt (5-0), ezt követően egy pazar cselsorozat után ismét Faragóval rúgatott gólt (6-0). Az utolsó pillanatokra újabb két gól maradt, előbb Nánási talált be egy felívelés után éles szögből (7-0), majd Szalai József alakította ki a 8-0-os végeredményt.
A KTE HUFBAU legközelebb szerdán 14:00-kor az ESMTK-t fogadja a Széktói műfüves pályáján.
KTE HUFBAU – Pilis 8-0 (1-0)
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
KTE: Kunsági – Grünvald, Polyák, Asztalos, Vágó, Urbán, Peres, Tóth, Szalai G., Károly, Babolek.
Csere: Mészáros, Hirman, Daróczi, Nánási, Fehér, Szalai J., Tamaskó, Faragó.
Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Őszinte részvétünket szeretném az egyesület nevében kifejezni a pilisieknek! Halgas Tibi elvesztése egészen biztosan nagy hatással van a játékosokra és a klubra is. Az első félidőben kicsit enerváltak és fásultak voltunk, lassan játszottunk, de így is sikerült helyzeteket kidolgozni, többször viszont pontatlanok voltunk. A második félidőben bejöttek a friss emberek, ott is rengeteg helyzetünk volt, sikerült 7 gólt rúgni, ami egy nagyszerű teljesítmény. Ez a hét volt a csúcsterhelésé, így nagyon jól néz ki ez a győzelem egy erős megyei csapat ellen.
Szerző: Nyitray András
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés