Megvan ez első tavaszi győzelem Újpesten!
2021.03.14. 15:35
A KTE HUFBAU a bajnokság 23. fordulójában az Újpest FC II. vendége volt a fővárosban. Bár a hazaiak az őszi meccshez hasonlóan korán vezetést szereztek, a második félidőben nem volt ellenszerük az egyre fokozódó kecskeméti nyomásra.
Gombos Zsoltnak nem volt könnyű dolga, hiszen Puskás Zoltán sérülés, Tóth Dániel eltiltás miatt nem állt rendelkezésre, így klasszikus értelemben vett center nem maradt a keretben. A gondokat fokozta, hogy a lelkes újpesti fiatalok jól kezdtek, az 5. percben labdát szereztek a kecskeméti térfélen, majd az akció végén Kovács érkezett jó ütemben egy jobbról belőtt beadásra (1-0). A kapott gól után egyre inkább álladósodott a vendég fölény, de inkább csak lehetőségek adódtak, Károly szabadrúgása és fejese sem volt igazán veszélyes. A 43. percben Vágó könnyen egalizálhatott volna, de kevéssel kapu fölé fejelte Jakab beadását. Az utolsó szó a hazaiaké volt, némileg a semmiből jött egy életerős átlövés, ami a lécen csattant.
A második félidőt még nagyobb elánnal kezdtük, az 51. percben már csak Németh emberfeletti bravúrja mentette meg az Újpestet a góltól, amikor Lukács közeli fejesét tolta ki valahogy. Az 55. percben már ő is tehetetlen volt, egy szöglet után Vágó harcolt meg a tömegben a labdáért, majd ballal a léc alá bombázott (1-1). A gól után megpróbált az Újpest is mutatni valamit, az 59. percben Hulicsár lövésénél nyújtóznia is kellett Mészárosnak, de ezt sikerrel tette. Ezzel együtt érezhetően átszakadt egy gát a kecskeméti játékosokban, aminek újabb gól lett az eredménye, a 62. percben Puskás húzogatott a jobb oldalon, majd kitűnően tekert középre, Vágó védhetetlenül fejelt ezt követően a hálóba (1-2). A folytatásban is megmaradt a fölényünk, akadtak szép támadásaink is, a csereként beálló Asztalos kifejezetten hasznosan futballozott például csatárként. A 76. percben mégis hazai sansz adódott, egy újabb veszélyes lövés a kapufáról pattant mellé. Ezzel együtt jól menedzseltük a hajrát is, ráadásul a 87. percben Nagy Zsombor megkapta második sárga lapját, aminek köszönhetően emberelőnybe kerültünk. A meccs a 90. percben el is dőlt, amikor Jakab szerzett labdát az újpesti térfélen, egyedül tört kapura, majd nagyon önzetlenül Károlyt szolgálta ki, akinek csak az üres kapuba kellett gurítania (1-3).
Újpest FC II. – KTE HUFBAU 1-3 (1-0)
NBIII. közép csoport, 24. forduló
ÚFC: Németh – Kovács, Hajnal, Máté, Hegedűs, (Simeon 79.), Nagy, Kálnoki-Kis (Milasinovic 65.), Benyó (Kenyeres 69,), Török (Pusztai 79.), Hulicsár (Kiss 79.), Szűcs.
KTE: Mészáros – Puskás G., Gál (Szalai 50.), Koszó, Grünvald – Ludasi, Vágó – Constantinescu (Pantelisz 87.), Károly, Jakab – Lukács (Asztalos 52.)
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Sárga lap: Máté, Benyó, Török, Hulicsár, Szűcs, Kiss ill. Szalai, Vágó.
Kiállítva: Nagy (87.)
Gól: Kovács (5.) ill. Vágó (55., 62.), Károly (90.)
Mundi Viktor (Újpest II.): Ahogy mondtam, a mezőny legjobb csapatával játszottunk. Talán mondhatom azt, hogy a mérkőzés bizonyos periódusaiban felvettük a lépést a Kecskeméttel. Az első félidő kifejezetten tetszett, de azt is elmondtuk szünetben a srácoknak, hogy ezzel a játékkal nem lehet megnyerni a mérkőzést. Játékban ennél többet tudunk, de ezt a srácok ma nem merték teljesen felvállalni, emiatt van hiányérzetem. Idő kérdése volt, hogy a Kecskemét mikor őröl fel minket, két kapufánk ellenére is teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Sok sikert kívánunk nekik a folytatáshoz!
Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Számítani lehetett arra, hogy ez egy nehéz mérkőzés lesz, ez be is bizonyosodott. Korán kaptunk egy gólt, utána meddő mezőnyfölényben voltunk, de ahogy az első két meccsen, úgy az átütő erő most is hiányzott. A szünetben megbeszéltük a dolgokat, a második félidőre szerintem egy teljesen más csapat jött ki a pályára, az a csapat, mely tényleg valójában vagyunk. Megérdemelten győztünk le ezt követően egy nagyon jó és szervezett csapatot, sok sikert kívánok az újpestieknek a folytatáshoz!
Szerző: Nyitray András
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés