A KTE ponttal térhetett haza Kispestről
2022.09.10. 21:24
Az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Kecskeméti TE a Bp. Honvéd vendége volt. A mérkőzés kevés helyzetet hozott, a KTE végül egy ponttal távozott a fővárosból.
Tapogatózó játékkal indult a találkozó, főleg a középpályán gyűrték egymást a csapatok az első percekben. A 8. minutumban Gomis törte meg a csendet, egy távoli lövéssel vette célba Varga kapuját, aki azonban fogta a labdát. A folytatásban sem változott a játék képe, ígéretes támadásokat feljegyezhettünk, de a kapuk nem forogtak igazán veszélyben, egészen a 18. percig, amikor Kocsis tekert ballal, 17 méterről, de ez a kísérlet elkerülte a bal felsőt. A 23. percben Lukics csúsztatott háttal a kapunak egy szabadrúgás után, de ez is elpattogott a bal alsó mellett. A 32. percben Szalai szánta el magát egy távoli lövésre jó 25 méterről, jó egy méterrel ment el a labda Szappanos kapujának bal alsó sarka mellett. A 39. percben alakult ki az első játékrész legnagyobb, egyben utolsó lehetősége. Szalai passzát szerezte meg a Honvéd, majd gyors támadást vezettek, az akció végén Tamás fejelt nagyon kevéssel a jobb alsó mellé.
A második félidőben továbbra is a küzdelem dominált, az 58. percben aztán Banó-Szabó Bence talált be majdnem, aki távolról hatalmas felsőlécet lőtt. A hajrában a Honvéd cserékkel próbálta felrázni a játékát, és helyenként jól is bontották meg a vendég védelmet, de továbbra is mindig volt valaki, aki kisegítette a másikat. Ennin fejese okozott némi riadalmat a kecskeméti kapu előtt, de ez is elkerülte. A hajrában távoli lövésekkel próbálkozott a Kecskemét, de Szuhodovszki és Banó-Szabó löketét is megfogta Szappanos, így maradt a 0-0.
Bp. Honvéd – Kecskeméti TE 0-0 (0-0)
Budapest, 3446 néző. Vezette:
Honvéd: Szappanos - Szabó A., Prenga, Csirkovics (Lovrics 71.), Tamás - Bocskay, Gomis – Kocsis (Domingues 69.), Mitrovics (Plakhucsenko 69.), Samperio – Lukics (Ennin 46.). Vezetőedző: Tam Courts
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
KTE: Varga B. – Nagy K., Szabó A., Belényesi, Szabó A., Zeke – Szuhodovszki (Rjaskó 93.), Vágó, Banó-Szabó (Gréczi 88.) – Katona B. (Szabó L. 60.), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István
Szerző: KTE/kecskemetite.hu (fotó: www.sportphoto.press))
Tam Courts, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Nem feltétlen volt ez egy élvezetes mérkőzés, viszont a játékosokat nem érheti kritika abból a szempontból, hogy küzdöttek és hajtottak végig. Néhol a minőség hiányzott a játékból. Mindkét csapat rövid időn belül játszotta sokadik meccsét, ez érezhető volt, viszont az erőfeszítés és a küzdőszellem megvolt. Pozitív, hogy zsinórban három meccsen nem kaptunk gólt, illetve gyűjtöttünk pontot, a kreativitást és a kockázatvállalást viszont hiányoltam.
Szabó István, a KTE vezetőedzője: – Szeretem visszanézni másnap a meccset, akkor hitelesebb értékelni, de igazságosnak érzem az eredményt. Mi is és a Honvéd is tehetünk róla, hogy inkább a küzdelem dominált, nem a látványos játék, egy-egy nagyobb helyzet adódott talán mindkét oldalon. Gyűrték egymást a csapatok, kicsit többet vártam, de azt mondtam a meccs előtt, hogy pontot, pontokat szeretnénk szerezni. Egyet végül sikerült, így elégedettek vagyunk.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés