Női kézilabda: húsz percig tudta tartani magát a KNKSE a Komárom ellen
2022.11.20. 22:32
Továbbra sincs győzelme a Kecskemétnek a női kézilabda NB I/B-ben. Mátrai Péter tanítványai ezúttal Tatabányán maradtak alul a Komárom csapata ellen (33-20), és még mindig az utolsó helyen állnak a bajnokságban.
Már a papírforma is komáromi sikert predesztinált, ugyanis Neukum Tamás csapata korábbi válogatott játékosokkal felállva a dobogót célozta meg, és ehhez mérten idén jól szerepel, legutóbb a Vasast is legyőzte és csupán az első helyezett Egertől, valamint a második Kozármislenytől kapott ki. Ezzel szemben a KNKSE sereghajtóként csapott bele a meccsbe, amelynek első gólját a hazaiktól Ács jegyezte. Szatmári révén gyorsan egyenlítettek a hazaiak, ám Gengeliczky vezérletével és egy 3-0-s rohammal rögtön ellépett a Komárom. A 7. perc elején 4-1-es hátrányban jól váltottak támadásban ritmust a kecskemétiek, és 6-0–s futással - mely során Berkes-Kaiser háromszor, Radva és Jámbor-Herceg egyszer-egyszer talált be - már a KNKSE vezetett, 5-6. A hullámzó játék folytatódott, hazai időkérés után ismét a Komárom kapta el a fonalat, olyannyira, hogy túl a félidő felén már néggyel, 10-6-ra vezetett. Jámbor-Herceg találataival még visszakapaszkodott kettőre a hírös városi alakulat, ám az első játékrész utolsó tíz percét a Komárom 8-2-re megnyerte, így a szünetre tetemes előnyt harcolt ki, 19-11.
A második félidő Berkes-Kaiser egymás után szerzett két góljával indult, mellyel felcsillanhatott a remény a KNKSE előtt a felzárkózásra, azonban a KVSE csapatából Ogonovszky kezdett el parádézni, zsinórban három gólt is szerzett. A különbség így csak tovább nőtt a két együttes között. A 41. percben Tarjányi találatával már tíz volt közte, 24-14. Innentől már csak azért küzdöttek a kecskemétiek, hogy hátrányukat egyszámjegyűre redukálják, de ez sem jött össze. A végeredmény 33-20 lett.
Mátrai Péter vezetőedző (Kecskeméti NKSE): - Sajnos ugyanazokat a hibákat követtük el, mint a bajnokság nagy részében. Megint bátortalanok voltunk támadásban. Ezt kihasználva a Komárom többször szerzett labdát, melyekből könnyű gólokat értek el. Volt pozitívum is azért ebben a meccsben, hiszen a felállt fal elleni védekezésünk jól működött. Igyekszünk javítani, és azon leszünk, hogy minél előbb megszerezzük az első győzelmünket, mert a szurkolóink megérdemelnék.
Komáromi VSE – Kecskeméti NKSE 33-20 (19-11)
Női kézilabda NB I/B, 9. forduló
2022. november 20. vasárnap, 18:00
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok
Vezette: Konkoly, Oláh
A KNKSE gólszerzői: Jámbor-Herceg 7 (1), Berkes-Kaiser 7 (1), Szatmári 2, Nagy E. 2, Radva 1, Porobic 1.
Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc
Hétméteresek: 5/3, illetve 3/2
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés