Kézilabda: egy félidő alatt hengerelt a KTE-Piroska Szörp
2022.11.20. 19:29
Sok problémája adódott a héten a Kecskemétnek, és az első félidőben úgy tűnt, ez rányomja bélyegét a BFKA-Balatonfüred elleni találkozóra. A második játékrészben azonban megrázta magát a KTE-Piroska Szörp, és magabiztosan megnyerte a mérkőzést.
A héten a magyar ifjúsági kézilabda válogatottba meghívót kapó Deák Milán góljával a Kecskemét ragadta magához a vezetést, ám jelentős előnyt nem tudott kiharcolni. Felváltva estek a gólok, bár mindkét csapat sok hibával játszott, így tíz perc után 3-4 állt az eredményjelzőn. Egy minutummal később kétgólos vezetésre tett szert a Balatonfüred, Deák Milán góljaival azonban gyorsan zárkózott a KTE (5-5).
Némiképp változott a játék képe a folytatásban; elbizonytalanodott a hazai alakulat, főképp a támadójáték hagyott maga után kívánnivalót, ám a vendégek sem lendítettek a gólszegény játékon, edzőjük, Kis Ákos magához is rendelte a fiúkat (6-8). A szélekről igyekezett eredményes lenni a Kecskemét, Szakály duplájából csak az egyik kötött ki a hálóban, majd Horváth Bálint kísérletét is hárította Hermann kapus, végül Horváth Andor egy találatra zárkóztatta csapatát (8-9). Az utolsó percekre megrázta magát a KTE; Papp és Forgács góljainak, no meg Szikora védéseinek köszönhetően a félidőben döntetlen volt a mérkőzés állása (10-10).
Egészen más dinamikával folytatódott a meccs a szünet után, a hazaiak domináltak a találkozón, gyors kézilabdát játszottak és sokkal kevesebbet hibáztak, mint az első játékrészben, így a 40. percben már hárommal vezetett a KTE (17-14). A Balatonfüred kihasználta, hogy a házigazdák három percig nem találtak be a kapuba, és egy gólra felzárkózott, de ezúttal nem tudta elbizonytalanítani a narancsmezeseket, és a 49. percben újra három gól volt a két csapat között (21-18). Időt kért az akadémiai gárda, ám ez sem törte meg a hazaiak lendületét, az utolsó 10 percre ötgólos előnnyel fordult az alföldi alakulat (23-18). Az 53. percben még egy időkéréssel próbálta rendezni sorait a Balatonfüred (25-19), ám faragni már nem tudott a különbségen, a találkozót megérdemelten nyerte meg a Kecskemét.
Tóth Norbert vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): « Olyan mérkőzésre számítottam, mint amilyet az első félidőben láttunk. A második félidőben nagyon feljavult a védekezésünk, amihez remek kapusteljesítmény párosult, és gyors gólokat tudtunk lőni. Aki ma pályára lépett, az mind hozzá tudott tenni a győzelemhez. Nagyon fiatal a csapatom, de ha a továbbiakban is használjuk a fejünket és ilyen tudatos kézilabdát játszunk, akkor számíthatunk hasonló eredményekre. Ez ma egy megérdemelt győzelem volt, gratulálok a fiúknak, és köszönjük a közönség biztatását! »
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Férfi kézilabda NB I/B, 11. forduló
2020. november 20. vasárnap
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezette: Cseszregi, Sipos
KTE-Piroska Szörp góllövői: Lukács 2, Szakály 2(1), Csuzi 1, Papp I. 3, Horváth A. 5, Csengeri 1, Horváth B. 1, Szeverényi 4, Forgács 3, Mogyorós 1, Farkas 1, Hunyadi 3, Deák 3.
BFKA-Balatonfüred góllövői: Kovács B. 5(3), Fadhle 2, Kathi 3, Mellák 5, Klucsik 4, Tóth L. 2.
Hétméteresek: 1/1 ill. 3/3
Kiállítások: 8 perc ill. 4 perc
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés