Jó formában utazik Kozármislenybe a KNKSE
2022.11.29. 11:39
Fontos győzelmet szerzett legutóbb a kecskeméti női kézilabdacsapat; Berkes-Kaiser Melittáék a Pénzügyőr csapatát múlták felül egy góllal (31-30), ezzel megszerezték első győzelmüket a bajnokságban. Remélhetőleg a hírös városiak ezzel a diadallal megtörik a jeget, noha roppant erős ellenfélhez utaznak szombaton; a Kozármisleny otthonában bravúr lenne a pontszerzés.
A Kozármisleny ebben a szezonban csupán kétszer kapott ki, mindkét alkalommal bajnokaspiráns ellen (Eger, Vasas). Hat alkalommal győzött, és háromszor ért el döntetlent, a szombati, Kecskemét elleni összecsapást az 5. helyről várja.
A KNKSE továbbra is küzd a vágyott cél, a bennmaradás érdekében, és mintha pislákolna fény az alagút végén, hiszen legutóbb – ha csak egy góllal is – de győzni tudott a Pénzügyőr ellen. Korai lenne tehát leírni a Kecskemét csapatát, noha eredménysora kevéssé mutatós, egy győzelem és egy döntetlen mellett nyolc vereséget jegyez.
A Kozármislenyhez nem a győzelem reményében utazik a KNKSE, de a lányok ezúttal több önbizalommal kelhetnek útra, és mindent meg fognak próbálni, hogy szorossá tegyék a találkozót.
Mátrai Péter vezetőedző (KNKSE): - Remélem, hogy legutóbbi győzelmünk átszakítja a gátat a lányokban, és tudunk még ennél is jobban és felszabadultabban játszani. Nem győzöm meccsről-meccsre hangsúlyozni, hogy ha a technikai hibák számát leszorítjuk, akkor megnő az esélye annak, hogy szorossá tudjuk tenni a meccseinket – meglátjuk, ez elég lehet-e a pontszerzéshez idegenben egy olyan roppant erős csapat ellen, mint a Kozármisleny.
Kozármisleny Kézilabda Akadémia Kft. – Kecskeméti NKSE
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Női kézilabda NB I/B, 11. forduló
2022. december 03. szombat, 18:00
Kozármisleny, Városi Sportcsarnok
Vezeti: Hársfalvi, Mórocz
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés