Helyt álltak a fiatalok az Algyő elleni felkészülési meccsen
2019.08.28. 17:08
Újabb felkészülési mérkőzést játszott a KTE-Piroska Szörp, ezúttal az Algyő csapata látogatott a Messzi István Sportcsarnokba. Ocsovai Zsolt pihentette a rutinosabb játékosait, de a fiatalok is helyt álltak a jó erőkből álló ellenfél ellen, a vége: 24 – 33.
Galéria
Több fiatal játékos is a kezdőcsapatban találta a helyét a kezdésnél, és egyikük, Csuzi Milán találatával indult a találkozó. Csuzi az 5. percben is betalált egy szép betörést követően, 4-3. Ekkor azonban beragadt a Kecskemét, három eladott labdának köszönhetően fordítottak a vendégek, 4-6. Emberelőnyben szép figurát váltott gólra Szrnka Levente, 6-7, majd őt küldték ki a bírók a 13. percben, amit kihasználva négy góllal léptek el a csongrádiak. Francia Zalán, illetve Csuzi újabb két találatával zárkózott a KTE, 10-12, de a 25. percben Ocsovai Zsoltnak időt kellett kérnie, hiszen egy újabb rövidzárlat érte a hírös városiakat; rendre lerohanásból, valamint üres kapus szituációkból kapták a gólokat, 10-15. A szünetig a helyzet nem változott, a félidőre 12-18-as állással vonultak a felek.
A második játékrész elején Forgács Tamás és Kiss Dániel is eredményes volt, ám védekezés továbbra is sok hiba jellemezte a Kecskemét játékát, a 35. percben már 14-22-re vezetett az Algyő. Sok fiatallal, becsületesen küzdve kézilabdázott a KTE, de az eredményt nem sikerült szorosabbá tenni, az utolsó tíz percbe 18-26-tal léptek be a csapatok. Ebben a szakaszban támadásban feljavult a hazai együttes, előbb Szél Gergő kapus vette be egész pályáról az ellenfél üres kapuját, majd Talmácsi Ákos érvényesített egy gyorsindítást, illetve Forgács és Szrnka is betalált. A sok bekapott gólt azonban már nem lehetett elkerülni. A végeredmény: 24-33.
Ocsovai Zsolt (KTE): - Ebben a két hétben rengeteg mérkőzést játszunk, emiatt próbáltam a mai napon a rutinosabb játékosaimat pihentetni, így ez a meccs a fiataloké volt. Azt gondolom, hogy ők jól helyt álltak, voltak szakaszai az összecsapásnak, amikor nagyon szépen játszottak, de rengeteg hibát vétettünk. Nem tudom őket ezért elmarasztalni, mert jól küzdöttek. meg fogjuk beszélni a hibákat, ki fogjuk őket javítani.
Herbert Gábor (Algyő): - Örülök, hogy megszereztük az első győzelmünket a felkészülés során. Az út legelején tartunk, rengeteg munka vár még ránk, és sok időt kell még együtt töltenünk. Csalóka az eredmény, mert a Kecskemét nem a legerősebb sorával állt fel; edzőkollegám a fiataloknak szánt bizalmat. Elfogadom az ő kellemes problémáját, hogy be tud áldozni egy edzőmeccset, sajnos mi még itt nem tartunk. Remélhetőleg jót tesz az önbizalmunknak ez a győzelem, és bár sok hibát csináltunk, voltak már stabilabb pontjaink, mint az eddigi találkozóinkon.
KTE-Piroska Szörp – Algyő 24 - 33 (12 – 18)
Férfi kézilabda NB I/B – felkészülési mérkőzés
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
KTE-Piroska Szörp: Csuzi 4, Forgács 4, Szrnka 3, Bálint 2, Francia 2, Kiss 2, Vörösváczki 2, Talmácsi 2, Berkes 1, Bíró 1, Szél 1. Edző: Ocsovai Zsolt
Hétméteresek: 2/2, illetve 1/0
Kiállítások: 10 perc, illetve 12 perc
Forrás: Kesport.hu Írta: Vizi Zalán
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés