Katonás futsalosok állhattak dobogóra az idei első Diákolimpián
2022.01.17. 19:52
Két év után újra Diákolimpia® országos döntőkkel indul az új év, amelyben a remények szerint végre minden eseményt sikerül megrendezni. Az első finálé a legidősebb korosztályok Futsal Diákolimpia® országos döntője volt, amelyet január 14-16. között Veszprémben rendeztek. Az V-VI. korcsoportban váci, veszprémi és kecskeméti csapatok állhattak fel a dobogóra.
4 kép
A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület szervezte. A pénteki megnyitó ünnepségen részt vett Ovádi Péter, a körzet országgyűlési képviselője, Porga Gyula, Veszprém megyei jogú város polgármestere és Balogh Gábor, az MDSZ elnöke. A közel 400 nevező csapat 5300 futsalosa közül az országos döntőbe már csak a legjobb 12 csapat 120 sportolója juthatott be. Külön öröm számunkra, hogy a járvány ellenére több megyében megdőltek a korábbi nevezési rekordok, amely azt mutatja, hogy a diákok az elmúlt ínséges időszakban „kiéheztek” a versenyzésre. Érdekes, hogy a 12 csapat mindössze 7 megyéből érkezett, hiszen Szabolcs, Bács, Tolna, Zala és Veszprém megyéből is 2-2 csapat kvalifikált a legjobbak közé.
Kiemelendő volt a csapatok sportszerűsége, például a Vác-Kecskemét elődöntőn a kiélezett küzdelem ellenére sem osztottak ki sárgalapot, illetve minimális szabálytalanság jellemezte a mérkőzést. Szokatlan, hogy bár a Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikum csapata egyetlen mérkőzést sem veszített el a rendes játékidőben mégis csak az ötödik helyen végeztek – ugyanakkor a gólkirályi trófeát a holtversenyben két játékosuk vihette haza.
Az aranyérmet a többszörös országos döntős és dobogós Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium szerezte meg, a döntőben a házigazda veszprémi csapatot felülmúlva.
A hétvégi Futsal Diákolimpia® Országos Döntő legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.
A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I. |
Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium |
II. |
Veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium |
III. |
Kecskeméti Katona József Gimnázium |
Különdíjasok:
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Legtechnikásabb játékos: Dénes Máté Pál (Kecskeméti Katona József Gimnázium)
Legjobb kapus: Fehér Ákos (Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium)
Gólkirályok: Németh Dániel és Dömötörfy Bálint (Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikum)
Bajnokcsapat testnevelője: Hevér János (helyette Wagner Bálint és Döbrössy Péter volt jelen)
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés