40 éves a Magyar Kodály Társaság
2018.05.15. 18:06
Jubileumi hangversennyel ünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját a Magyar Kodály Társaság tegnap este, a Református Újkollégium dísztermében. A koncertet a kecskeméti tagcsoport szervezte.
Galéria
Egy nappal a kecskeméti koncertet megelőzően, május 13-án tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Kodály Társaság. A korábbi elnök, dr. Ittzés Mihály egészségi állapotára tekintettel visszaadta megbízatását, és vele távozott a teljes elnökség is. A kecskeméti koncert megnyitásaként Somorjai Paula énekművész, a Kodály Intézet korábbi tanára, a Magyar Kodály Társaság leköszönő elnökségének tagja mondott köszöntő beszédet.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A hangversenyen a budapesti Weiner Ensemble és a Berényi Bea- Dratsay Ákos fuvoladuó játszott egy csokorra valót Kodály Zoltán és zeneszerző tanítványai műveiből. A Weiner Ensemble fiatal muzsikusok által 2014-ben alakított kamaraegyüttes. Tagjai: Baksai Réka hegedűművész, Bán Máté fuvolaművész, Pálfi Csaba klarinétművész, Dani Imre zongoraművész és a kecskeméti koncertről ezúttal távol maradó Jámbor Janka gordonkaművész. Közülük hárman, Jámbor Janka, Bán Máté és Dani Imre korábban a kecskeméti zeneművészeti szakközépiskola növendékei voltak, és ennek a ténynek a közös kamaraegyüttes létrehozásában is fontos szerepe volt. Az est során Kodály Zoltán művei mellett elhangzottak a tanítványok, Dávid Gyula, Járdányi Pál, Sugár Rezső, Seiber Mátyás és Doráti Antal művei is.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés