Versmondó: repkedtek a rímek a Katona József Könyvtárban
2018.04.25. 15:22
Idén már nyolcadik alkalommal tartotta meg hagyományos roma vers- és prózamondó versenyét a Tóth László Általános Iskola. A rendezvényen 17 induló szavalta el az általa kiválasztott művet.
Galéria
A diákok énekével nyitották meg az idei roma vers –és prózamondó versenyt. A Katona József Megyei Könyvtárban megtartott találkozót Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerület igazgatója nyitotta meg. A szervező iskola részéről pedig Tóth Lászlóné köszöntötte a verseny résztvevőit. Az eseményen meghívott vendégként jelen volt Sipos László Kecskemét Megyei Jogú Város képviseletében és Radics Kálmán, a Roma Települési Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Ebben az évben 17 bátor versenyző indult 8 iskolából, akiket elkísértek a családtagok valamint a felkészítő tanárok. Akadtak olyanok is, akik most még csak nézőként érkeztek az eseményre, jövőre azonban szeretnének majd benevezni a versenyre. A vers és prózamondó zsűrije három kategóriában pontozta az előadásokat. Külön-külön győzteseket hirdettek a 4-5.osztályos, a 6. osztályos és a 7-8. osztályos kategóriákban. A kezdeményezés még a régi Vörösmarty Általános Iskolából indult, mára viszont a a Tóth László általános iskola vette át a verseny rendezését. A verseny, illetve a találkozó célja a roma kultúra értékeinek szélesebb körű megismertetése az irodalmi műveken keresztül.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés