Világbajnoki döntőbe jutott a Bányai robotika csapata
2017.06.05. 08:57
Első helyezést ért el a a Bányai Júlia Gimnázium csapata a tatabányai sportcsarnokban megrendezett World Robot Olympiad Nemzeti Döntőjén az Open Senior kategóriában. Így kvalifikálta magát a novemberben Costa Ricában megrendezésre kerülő világbajnoki döntőre. A World Robot Olympiad világversenyt távol keleti kezdeményezésre hívták életre még 2004-ben. Jelenleg a világszervezetnek 55 ország a tagja és évente mintegy 23 000 csapat indul a versenyen.
Galéria
Magyarországon jelenleg két kategóriában lehet nevezni. A Regular kategória egy robotépítési és programozási feladat megoldását jelenti, három életkori kategóriában. Az Open kategóriában pedig egy tudományos kutatás lebonyolítását, modellezését és bemutatását kell elvégezni.
Az Open kategória Senior korosztályában (16-19 év) az idei egyik téma a „Fenntartható városok és közösségek” volt.
A Bányai Júlia Gimnázium csapata SkyNet – Global City Controlling System címmel végzett kutatást. A téma szerint egy olyan várost modelleztek, ahol az automatizálható városirányítási rendszereket összehangolt mesterséges intelligencia alapú számítógépek irányítják.
A városban az energiaellátás egy részét napelem farmok és szélerőművek biztosítják, a személyi közlekedést robotirányítású autókkal oldják meg, amelyeket autonóm közlekedésirányítási rendszer felügyel. A komputerek által gyűjtött meteorológiai adatok alapján központi rendszer irányítja az okos otthonok rendszereit. Az áruszállítást rajintelligencia elven működő robotvezérelt kamionkonvojok végzik.
Mindezek csak kiemelt részletek a komplex kutatásból, amelynek működő modelljét is létrehozta a csapat. Kilenc minikomputert tartalmazó hálózat kialakításával és programozásával.
A névválasztás (SkyNet City) nem véletlen. A Terminátor filmekben szereplő mesterséges intelligencia adta a névválasztás alapját, hangsúlyozva, hogy itt egy pozitív rendszerről van, és a technológia nem veszélyes, csupán az emberi fantázia az, ami a negatív példát adja.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A verseny angol nyelven zajlott. Előzetesen a csapatoknak egy összefoglaló tanulmányt és egy 2 perces videót kell beküldeni szintén angolul. A döntőben élőben is be kellett mutatni a közönségnek és a szakmai zsűrinek a projektet. A feltett kérdésekre angol nyelven kellett válaszolni. A zsűrizés több független bizottság előtt zajlott, így a csapatak kétszer is be kellett mutatni a kutatásukat.
A zsűrizés közbeni szünetekben az érdeklődők is megtekinthették a modellt.
A bírálók egyöntetű véleménye szerint igen színvonalas munkát mutattak be profi módon a diákok, kiemelkedő angol nyelvtudással. Így végül az első helyen zárták a versenyt és így képviselhetik Magyarországot a novemberben Costa Ricában megrendezésre kerülő világbajnoki döntőn.
Addig persze még sok munka van hátra, mert a kialakított rendszert tovább lehet fejleszteni, ami jelentős programozási és konstrukciós munkát igényel.
A csapat tagjai: Nyíri Anna Eszter (9.A), Mihalik Dániel (9.A), Szakali Benedek (11.B).
Ugyanezen verseny Regular Elementary és Regular Junior kategóriájában induló két Bányais csapat nagyon kis különbséggel a 2. helyeken végzett.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés