Kecskemét arcai anno - Tablókiállítás
2019.06.17. 21:45
Ma délután a Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál keretén belül szabadtéri kiállításon mutatták be a több mint száz évvel ezelőtti városközpontról készült felnagyított fotókat és Bahget Iskander művészi portréit, melyek az alföldi ember sorsát, jellemvonásait tükrözik.
Galéria
„Ott virul a tiszta hív barátság,
Ánnyi szép legény és szép leány:
Harminczhatezer magyarnak zeng ott
Á szép magyar ige ajkán.
Ott magyar vér folydogál a népben,
Ismerem szokásit s jó szívét,
Én ne vágynám lángolón öledre,
Drága szülőföldem, Kecskemét!?”
(Losonczy László, 1812)
Kecskemét történelmi főtere a város szíve. Annak a városénak, melyet az alföldi ember virágoztatott fel. A fesztivál ideje alatt szabadtéren kiállításra kerülő tabló tárlatokkal mutatják be Kecskemét Múzeumának gyűjteményét gazdagító, több mint száz évvel ezelőtt készült városközponti fotókat és Bahget Iskander művészi portréit, melyek az alföldi ember sorsát, jellemvonásait is tükrözik.
Kada Elek, Kecskemét aranykorának polgármestere 1912-ben, a Vasárnapi Újságban így foglalta össze azt, hogy miképpen lett a „puszták metropolisa” Magyarország többször is legszebbnek választott főterű városa: „Kecskemét ősi város építkezése már nem felelt meg a mai kor ízlésének és az emelkedő forgalomnak, minek következtében új városszabályozási terv készült és ez alapon régi városrészekben új utczák nyittattak és a szabályozással a központi piacztér is nagymérvben bővíttetett. Ez a nagyobb arányú szabályozás maga után vonta azt, hogy újabb monumentális jellegű épületek keletkeztek, mely építkezéseknél a hatóság nagy súlyt helyezett arra, hogy azokban a magyar építő művészet legújabb irányai jellegzetes kifejezést nyerjenek; mely iránynak legelső képviselője Lechner Ödön, a ki munkáját Kecskeméten az új városháza építésével kezdte meg…”
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A kiállítással a szervezők a most megújuló főtér, annak impozáns épületei, és az értéket teremtő alföldi ember előtt tisztelegtek.
A kiállítást létrehozta: Hírös Agóra Nonprofit Kft.
A kiállítás kurátora: Hajagos Csaba muzeológus-helytörténész, kulturális örökségvédelmi szakértő
Külön köszönet: Bahget Iskander fotóművésznek
Együttműködő partner:
Kecskeméti Katona József Múzeum
Kecskeméti TISZK Nonprofit Kft.
Támogató:
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Duvenbeck Kft.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés