Kálmán Lajosra emlékeznek a kecskeméti reformátusok
2021.09.03. 18:37
Az egyházzenészként is maradandót alkotott Kálmán Lajosra mindmáig megkülönböztetett tisztelettel gondolnak vissza a Kecskeméti Református Gyülekezet tagjai. Szeptember 5-én a délelőtti istentiszteleten – a kiváló zenepedagógus 100 évvel ezelőtt épp ezen a napon született – több kórusműve és egy általa gyűjtött népdal megszólaltatásával emlékeznek meg róla.
3 kép
Kálmán Lajos nemcsak főiskolai ének-zene tanárként és népzenekutatóként vált ismertté, egyházzenei munkássága is jelentős. „Mélyen hitt Krisztusban és szolgálta Őt. Krisztus-hitében alázattal szemlélte a világot, népét és tanítványait” – méltatta halála után Zákányi Bálint református lelkész. Kálmán Lajos többek között a református énekeskönyv szerkesztőbizottságának tagja, a Debreceni Református Teológiai Akadémia Doktorok Kollégiuma Hymnológiai Szekciójának elnöke volt, emellett zsoltárfeldolgozásokat komponált, részt vett az egyházmegyei kántorképzés szervezésében és segítette a Kecskeméti Református Gyülekezet énekkarának munkáját is.
A református templomban vasárnap délelőtt, a 9 órakor kezdődő istentiszteleten Kálmán Lajosról is megemlékeznek majd a hívek, a gyülekezet kórusa az ünnepelt két kórusművét szólaltatja meg. A Mikesi Tibor vezette Kecskeméti Vég Mihály Énekkar – amely ezúttal a szokásosnál jóval nagyobb számban énekel majd, hiszen a régi tagok közül is többen és más énekkarok kötelékében lévők is csatlakoztak hozzájuk – előbb Kálmán Lajos Bizodalmas könyörgés genfi zsoltárokra című kórusművét énekli, majd előadásukban az ünnepelt Krisztus, a király (lelkiének kompozíció Balla Péter énekeiből) című énekkarra és orgonára írt alkotása hangzik el. Az ünnepi alkalmon az énekek mellett egy, a neves népzenekutató által gyűjtött népdal is felcsendül. A Kivicses kavicsos a mi házunk eleje című éneket a református általános iskola 6. évfolyamos diákja, Kuti Emma szólaltatja meg.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Szeptemberben egy másik ünnepre is készülnek a kecskeméti református hívek. Szeptember 26-án délután zenés áhítat keretében emlékeznek majd meg Kecskemét huszadik századi egyházzenei életének kimagasló alakjára, a szintén 100 évvel ezelőtt született Osváth Viktorra. Az ünnepi alkalmon a „kibővített” Kecskeméti Vég Mihály Énekkar tagjaihoz a Budapest-Soroksári Református Egyházközség kórusa, az Osváth Viktor Énekkar is csatlakozik; a tervek szerint az ünnepelt néhány kórusművét fia, Osváth Zoltán vezényli majd.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés