Merre tovább európai család? – Videóval
2022.02.10. 20:50
Merre tovább európai család? címmel tartották meg a Házasság hete programsorozathoz tartozó első konferenciát a mai napon. A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban ezzel kezdetét vették a Házasság hete programjai, amelyek egészen február 20-ig tartanak.
Galéria
A Kecskemét City Balett előadásával kezdődött meg a Merre tovább európai család? című konferencia a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. Európa jövőjéről szólt az előadás, amellyel kezdetét vette a Házasság hete programsorozat Kecskeméten, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület közös programjaként.
– Elsősorban a család, illetve a gyermekvédelem témakörét járjuk körül és hogy az oktatásban milyen nehézségek előtt állnak most az európai unió nemzetállamai. Érezzük a ránk nehezedő nyomást, ezért szerintem kell egy zászlóshajónak lenni, amely fel meri vállalni, hogy ki kell állnunk az értékeink mellett – mondta Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke.
A téma a hagyományos családmodell volt és az, hogy ki hogyan képzeli el a jövőt és hogyan látja a mai világot és társadalmat. Az előadások előtt a megjelenteket Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester köszöntötte.
– Ma itt önök a jövőt kutatják, irányokat és lehetőségeket tárnak föl, önök szakemberek látják, merre halad a világ – mondta az alpolgármester. Egész Európában, sőt talán az egész világban van egy értékválság, egy kiútkeresés, tehát forrong minden és ebben a világban a család a legbiztosabb pont. Magyarországon is, Európában is, és a legnagyobb feladat is a családra hárul, hogy iránymutató legyen – tette hozzá.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A mai rendezvényen a Kecskemét City Balett előadása mellett Bori Réka és Koltai- Nagy Balázs, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészeinek előadását tekinthették meg a jelenlévők. Az előadók között szerepelt Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója, Uzsalyné dr. Pécsi Rita főiskolai docens, neveléskutató, Ditzendy Károly Arisztid társadalomkutató, és Vágvölgyi Gergely, a Mandiner főmunkatársa.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés