Kárpát-medencei református iskolatörténeti vetélkedő
A Kecskeméti Református Gimnázium lett a játék legeredményesebb iskolája
2020.01.28. 14:11
Január 25-én adták át a "Peregrin - Az elveszett adatok nyomában" című, református iskolatörténeti vetélkedő díjait a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában. A Kecskeméti Református Gimnázium diákjainak három csapata is bekerült a legjobb 20 közé, de a Legaktívabb mentor és a Legaktívabb iskola cím is a gimnáziumhoz került.
Galéria
Az online játék célja az volt, hogy a résztvevő diákok jobban megismerjék saját közösségüket, valamint a református egyházi oktatás történetét és máig élő hagyományait. A vetélkedőben a diákok komplex módon, több tantárgy ismereteit integrálva szereztek tudást az egyházi iskolák XVI. századtól napjainkig tartó történetéről.
A csapatversenyre a Kárpát-medence református iskoláiban tanuló 7-10. évfolyamos diákok nevezhettek. Az izgalmas virtuális utazást ígérő játékra 64 iskola 885 diákja jelentkezett – mondta el a díjátadón Pompor Zoltán, a Református Tananyagfejlesztő Csoport szakmai vezetője. Bár a játékba már nem kapcsolódott be minden jelentkező, de még így is 177 csapat 777 diákja versengett a legjobb nyomozócsapat címért. Az aktív csapatokat mintegy 86 mentor segítette, nélkülük a verseny nem valósulhatott volna meg.
A versenyzők közel 25 ezer alkalommal léptek be a játék felületére, és összesen 513 ezer választ küldtek el a különböző kérdésekre. Ennyi megoldás elküldéséhez pedig az óvatosabb becslések szerint is minimum 4300 órát kellett eltölteniük az online rendszerben.
A legaktívabb iskola a Kecskeméti Református Gimnázium volt, innen összesen 28 diák szerzett elismerő oklevelet a verseny mindegyik pályájának teljesítéséért. A legaktívabb mentor szintén a Kecskeméti Református Gimnáziumból került ki, Bodor Zoltán informatika tanár több csapatot is segített, végül 17 mentoráltja teljesítette a versenyt.
A játék részként blogversenyt is hirdettek a szervezők, a csapatok internetes naplóikban publikálhatták az összetettebb feladatok megoldásait, videókat, cikkeket, fotókat. A legjobb blogért járó különdíjat a székesfehérvári Talentum Református Általános Iskola Ábrahám fiai nevű csapata nyerte, mentoruk Stampelné Géringer Márta volt.
A verseny győztes csapatai értékes ajándékcsomagokkal gazdagodtak a szombati díjátadón. Az első öt helyezett csapat:
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
(M)érték követők – a gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda diákjainak csapata (mentoruk: Baráth Andrea)
Magánnyomozók – a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola diákjainak csapata (mentoruk: Kincsesné Nagy Erika)
Fantasztikus Négyes – a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda Kőröstetétleni Tagiskolájának diákjaiból szerveződött csapat (mentoruk: Roják Angéla)
Bulgur – a Kecskeméti Református Gimnázium diákjainak csapata (mentoruk: Bodor Zoltán)
Fürkésző-böngésző – a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda diákjainak csapata (mentoruk: Habonyné Pardi Andrea)
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés