101 éve született Szent II. János Pál pápa
2021.05.18. 13:58
Szent II. János Pál pápa születésének 101. évfordulójára emlékeztek meg a Wojtyla Barátság Központnál kedden délelőtt. Az eseményen Lévai Jánosné tanácsnok képviselte a város vezetését.
Galéria
Az Aurin Leánykar fellépésével kezdődött az a megemlékezés, melyet Szent II. János Pál pápa születésének 101. évfordulója alkalmából rendeztek a Wojtyla Barátság Központ előtt ma délelőtt. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskola leánykarát Durányik László karnagy vezényelte, ezt követően Kuna Lajos és tanítványának zenés előadását halhatták a megemlékezők.
Lévai Jánosné tanácsnok az önkormányzat és a polgármester nevében köszöntötte a résztvevőket. Ünnepi beszédében méltatta a pápa munkásságát, mesélt az életéről, valamint kiemelte, bízik benne, hogy szellemi öröksége, tanítása, példája fennmarad az idők végezetéig. Lévai Jánosné felidézte Szent II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatását.
– Első gondolatai között szerepelt: honfitársatok vagyok, mellettetek állok a jobb jövő építésében. Jól ismerem Magyarországot, hagyományaitokat, történelmeteket, kulturális és művészeti örökségeteket. Sok közös vonás van a lengyelek és a magyarok között. A Parlament épülete előtt ezeket a szavakat mondta: "A szeretet Istenének az áldását kérem rátok, hogy életetek legyen és az egyre bőségesebb legyen." - idézte Lévai Jánosné Szent II. János Pált.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Berger József a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője a pápával való személyes élményét, tapasztalatát mondta el, illetve azt, hogy az iskolájuk 10 éve viseli a szentatya nevét. Ez alkalomból pedig különböző alkotásokkal készültek a megemlékezésre.
Dr. Jeney Gábor soltvadkerti plébános beszédében kiemelte, Karol Wojtyla vagyis Szent II. János Pál pápa a 20. század különleges pápája volt. Ő a kereszténységet valóban megélte, és utazó pápaként elvitte az evangéliumot az emberekhez.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés