Hatalmas bulival indult a JAZZFŐVÁROS Fesztivál
2017.08.03. 20:38
Már az első nap belecsaptak a lecsóba a JAZZFŐVÁROS Fesztivál fellépői. Míg délután inkább csak szolidan szórakoztak a vendégek, az esti órákban felforrósodott a hangulat. A N’Awlins Brass Band olyan bulit csapott, hogy szinte New Orleansban érezhettük magunkat a Domb mellett. Marco Marchi & the Mojo Workers pedig idén is óriási koncertet adott.
Galéria
Délután még a 40 fokos meleg izzasztotta meg a fesztivál vendégeit, Este pedig, amikor kezdett kellemessé válni az idő, a tánctól melegedhetett ki a közönség. A Bolyki Brothers nyitotta az estet a Nagyszínpadon, ahol elénekelték a fesztivál "himnuszát" is. Ken Aoki, a világhírű japán bendzsós a Gasztroszínpadon mutatkozott be a közönség előtt, Mimi Blais, a ragtime királynője pedig már szinte haza érkezett Kecskemétre. Ezután pörgött fel igazán a hangulat. A holland N’Awlins Brass Band színpadon kívül, a füvön csinált hatalmas bulit. Ebben volt asztalon táncolás, hangszert kapott a közönség, együtt énekeltek, tomboltak a bulizenekarral.
Marco Marchi & the Mojo Workers már tavaly is fergeteges sikert aratott. Így most már komoly rajongói tábort tudhatnak magukénak a kecskeméti jazz fesztiválon. Ezúttal is szenzációsak voltak. Csodásan indult hát az első nap, nagyon bízunk a folytatásban is.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A fesztiválon a N'Awlins Brass Band, a Chicago Stompers, a ragtime királynője, a kanadai Mimi Blais, a világ legjobb bendzsósa, a japán Ken Aoki, a New York-i zongoramágus Rossano Sportiello mellett fellép a klasszikus jazz magyar élvonala is a Bolyki Brotherstől a Hot Jazz Bandig, a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band pedig Szekeres Adriennel várja a közönséget. A távolabbról érkezők alhatnak a helyszínen kialakított kempingben, vagy fesztiválbusszal közlekedhetnek a JAZZFŐVÁROS és a belvárosi szállodák között.
A részletes programokért kattintson IDE!
Ittzés Tamás fesztiváligazgatóval készült interjúnkat ITT olvashatják.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés