Az Újvilágban is népszerűek Kodály művei - Videóval
Az ohiói New World Singers adott hangversenyt
2017.07.26. 10:33
Az idei, immár 29. Nemzetközi Kodály Szeminárium kurzusainak egyik közreműködő kórusa Amerikából érkezett. A columbusi gyermekek – a Kodály Művészeti Fesztivál keretében – kedd este önálló koncertet adtak a Barátok templomában. Halálának 50. évfordulójára emlékezve műsorukban Kodály Zoltán művei is szerepeltek.
Galéria
Az Amerikai Egyesült Államok Ohio államának fővárosában működő Columbus Children's Choir 1987-ben alakult a Columbus Szimfonikus Zenekar javaslatára. A kórus dr. Sandra Mathias vezetése alatt 1996-ban vált önállóvá. A zenei közösség ernyője alatt öt kisebb kórus működik. Céljuk, hogy egyrészt a kisebbeket felkészítsék a rendszeres énekkari munkára, másrészt lehetőséget adjanak a tapasztaltabb énekesek számára nagyobb lélegzetű művek megtanulására, illetve bemutatására.
A Columbus Children's Choir legkiválóbb énekeseiből alakított New World Singers az elmúlt 22 évben nemcsak a legtekintélyesebb amerikai hangversenytermekben szerepelt – 2011-ben a Fehér Házban is koncerteztek –, de felléptek már a világ legelismertebb kórusfesztiváljain is, valamint részt vettek több európai koncertturnén: énekeltek Németországban, Oroszországban, Olaszországban, Franciaországban, Kanadában, Ausztriában, Csehországban, Magyarországon és Szlovéniában is. A kórus 2018-ban is jár majd Európában, jelentkezésüket ugyanis – előzetes megmérettetés után – elfogadták az egyik legrangosabb spanyol nemzetközi fesztiválra, a 68. Internacional de Música y Danza de Granada rendezvényre.
Mostani, 11 napos európai szereplésük Ausztriában kezdődött, ahol a világhírű bécsi fiúkórussal, a Wiener Sängerknabennel adtak közös koncertet. Második hangversenyük a Kodály Művészeti Fesztivál eseménysorozatába illeszkedett. Műsoruk első részében egyházi kompozíciók csendültek fel, majd Kecskemét szülöttje iránti tiszteletüket is jelezve előadásukban négy Kodály-mű – a 150. genfi zsoltár, az Ave Maria, az Esti dal és a Katalinka, szállj el – hangzott el. A folytatásban előbb 20. századi amerikai szerzők kórusait, míg az utolsó zenei blokkban könnyedebb dallamokat énekeltek.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Jeanne Wohlgamuth vezette 13-18 éves gyerekekből álló New World Singers inkább érett nőikari hangzásra emlékeztető módon szólaltatta meg a műveket. A kórus tagjai karnagyuk legapróbb kézmozdulataira is bámulatos érzékenységgel reagáltak. A muzsika iránti szeretetük, elkötelezettségük elbűvölte a koncert hallgatóit, megérdemelten kaptak vastapsot a Barátok templomát teljesen megtöltő zeneszeretőktől.
A Kodály Művészeti Fesztivál programsorozata szerda este a Városháza udvarán folytatódik (esőhelyszín a Hírös Agóra Kulturális Központ). A 20 órakor kezdődő koncerten a Kossuth- és Liszt-díjjal kitüntetett Amadinda Ütőegyüttes műsorának tapsolhat a nagyérdemű, a hangversenyen ifjú kecskeméti tehetségek is fellépnek.
Varga Géza
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés