Kecskemét Csenkiné Túri Edit Otthon mozi évforduló Ifjúsági Otthon interjú

Az Otthon mozi a második otthona

25 éve, napra pontosan 1997. szeptember 1-je óta vezeti az Otthon mozit Csenkiné Túri Edit. Azóta az ország egyik leghangulatosabb és legszínvonalasabb művészmozijává vált az Otthon, filmjein felnőtt egy generáció. Edittel – akinek az élete és a missziója lett a filmművészet közvetítése – az elmúlt negyed évszázad emlékeiről, eredményeiről beszélgettünk.

– Kisgyerekként mi volt az álmod? Gondolom, nem mozi vezetőként láttad magad felnőtt korodra.

– Nem voltak nagy vágyaim, minden csak úgy jött az életemben. Jól rajzoltam, ezért jártam a szegedi Tömörkény gimnázium rajz előkészítőjére, aztán mégis Békéscsabán, a megye legjobb szakközépiskolájában tanultam tovább közgazdasági szakirányon. Első diplomámat történelem-művelődésszervező szakon szereztem Nyíregyházán, a másodikat a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi kommunikáció szakán. Mindhárom terület nagyon jó hátteret ad a munkámhoz. Jó érzés, hogy nem vagyok megvezethető művészettörténeti és történelmi dolgokban sem.

– Hogy kerültél Békés megyéből Kecskemétre?

– A tanárképző elvégzése után Öregcsertőn helyezkedtem el férjemmel, ahol egy évet tanítottam. Közösen hoztuk össze a pályázatot, miután megtaláltuk a Petőfi Népe hirdetését: vezetőt keresnek az Otthon moziba. Minden passzolt, annyira kézenfekvő volt, hogy jelentkezem. Együtt találtuk ki, mit emeljünk ki az önéletrajzomban, aztán kézzel írtam meg a pályázatot, amihez főiskolai médiatanárom ajánlást is írt.
Akkor a Kecskeméti Ifjúsági Otthon üzemeltetésében működött az Otthon mozi, az igazgató, Józsa Kata döntött a pályázatról. Behívtak interjúra, aztán még egyszer visszahívtak. A csillagok érdekes együtt állása, hogy Szilágyi Éva volt az elődöm, aki Szeghalmon született, ahogyan én is, és ugyanúgy töri-művelődésszervező szakon végzett.

– Nagy kihívás volt pályakezdőként egy 110 ezres város művészmozijának irányítását a kezedbe venni?

– Először biztosan nagy volt a kabát, de aztán belenőttem. Úgy emlékszem, minden simán ment. Nagyon jó munkatársaim voltak a moziban, mind rutinos öreg rókák: Szamosi Ferenc, Sági Mihályné Marika néni, később Szamosi Ferencné Marika, Kovács Imre, Várnagy Zoltán.  Nekik hála szépen beleszoktam a feladatba. Józsa Kata 1994-ben alakította ki a művészmozit, még bontogatta a szirmait, alakulóban volt, amikor én pályakezdőként ide kerültem. Emlékszem átvettem két gyerekbérlettel a mozit, rá egy évre akkora lett az igény, hogy mindkettőnek négy-négy változata lett. Jó volt látni, hogy az alapokra építkezve egyre növekszik, bővül a kínálatunk.

– Sok változás történt ebben a negyed évszázadban a mozis szakmában. Hogyan sikerült talpon maradni?

– Amikor 1997. szeptember 1-jén elkezdtem a munkát, öt mozi működött a városban, teljesen mást jelentett akkor művészmozinak lenni. Volt egy felfutási idő, amikor nagyon trendi volt ilyen profilú moziba járni. Aztán amikor megjelentek a multiplexek, sokan megijedtek, mi lesz velünk. Én úgy éltem meg, hogy ez nem a mi kárunkra történt, hanem erősebbé vált a profilunk. Végül a multiplex mozi iránti igény miatt a többi mozi bezárt, mi pedig még mindig működünk. Engem is sok minden alakított ebben a 25 évben. Sokat segített, hogy egy kulturális intézménnyel a háttérben dolgozhattam, a népművelés, művelődés-, programszervezés része innen ágyazódott be a munkámba. A kezdetektől fogva szimbiózisban működtünk a munkatársaimmal, ma is folyamatosan inspiráljuk egymást.

– Az Otthon mozi szakmailag az ország egyik legszínvonalasabb művészmozija. Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt 25 év sikerei közül?

– Talán arra, hogy kollégáimmal közösen kulturális találkozási ponttá tettük a mozit. A színházi, képzőművészeti és zenei rendezvények mellett ma már filmes programok is gazdagítják a kecskeméti kulturális palettát. Jeles rendezőket, színészeket, a filmes szakma kiválóságait ismerhette meg a helyi közönség. Találkozhattak Jiri Menzellel, Nemes Jeles Lászlóval, Szabó Istvánnal, Rófusz Ferenccel, hogy az Oscar-díjasokkal kezdjük a sort, de nagyon sok magyar filmes alkotóval is, akik szintén említésre méltók Enyedi Ildikó, Mészáros Márta, Fekete Ibolya, Pálfi György, Hajdú Szabolcs és hosszú a sor. Nagyon hálás vagyok azért is, hogy együtt dolgozhatok a rajzfilmstúdióval. Csodaként élem meg a Kecskemétfilm alkotásait, a kétévenkénti KAFF eseményeit, ezért amikor az előterünk megújult, mindenképp szerettem volna, ha ők is megjelennek nálunk. A stúdió iránti tiszteletünk jelenként kapott a mozielőtérben található kanapénk Magyar népmesés borítást. 

– Van kedvenc filmje az Otthon mozi vezetőjének?

– Rengeteg. Vannak jelenetek, amiket akár tízszer is képes vagyok megnézni. Imádom a kosztümös filmeket is, gyerekkori jó érzéseket hoznak elő, de egy jó reklámért is rajongani tudok. Sok olyan van, amin a mai napig jókat kuncogok, vagy éppen sírok ugyanannál a jelenetnél. De olyan is van, aminek a forgatókönyvén ámuldozok még évekkel később is.

– Irigylésre méltó, hogy számodra munkahelyi kötelesség filmet nézni. Ami tetszik, az be is kerül a moziműsorba?

– Az én munkámhoz elengedhetetlen az örök kíváncsiság, az örök nyitottság. Foglalkoztat, hogy vajon ami engem érdekel, az sok mindenkit érdekelhet-e. Ennek ellenére a moziműsor nem feltétlenül tükrözi az én érdeklődésemet. Figyelni kell a helyi igényekre, az országos lehetőségekre is. Fontos szempont, hogy az újdonságok eljussanak a közönséghez. Így aztán láthatják nálunk Szabó István, Szász János filmjeit ugyanúgy, mint a fiatal rendezők alkotásait. Minden elérhető a kecskeméti közönség számára, ami meghatározza a mai hazai- és európai filmgyártást. Ez fontos küldetés.

– Sokak számára te egy vagy a mozival. Milyen a mozin kívüli életed?

– Nagyon fura lenne, ha külön kellene választani a mozit és engem, de azt hiszem, a régi mozisok mind így működnek. Történetekben gondolkodom, a vizualitás teljesen átszövi a hétköznapi életemet. Egy kirakatot is szakmai szemmel nézek meg, vagy, ha baráti körben történeteket mesélnek, én látom magam előtt filmként. Ez már életformává vált számomra. Sőt! Családi körben a közös filmnézés kiemelt program.

De azért létezem a mozin kívül is. Szívesen járok koncertekre, figyelem a kulturális eseményeket, keresem a filmeken túli érdekességeket. Folyó mellett nőttem fel, ma is nagyon fontos számomra a víz. Rendszerint átúszom a Balatont a lányommal, Jankával. A természetes vizek tiszteletét nekik is megtanítottam. Azt hiszem, ez az az egy dolog, ami hiányzik nekünk Kecskemétről.

– A férjed is szoros szálakkal kötődik a mozihoz. A gyerekek mennyire fertőződtek meg?

– Úgy nőttek fel, hogy moziból ki, moziba be jártak, hiszen késő estig dolgoztunk. Így a család egy nyelvet beszél. Filmes idézetekkel dobálózunk, mindenről egy-egy film vagy jelenet jut eszünkbe. Örülök annak, hogy a gyerekek értik a narratíváját a filmnek, így sokkal könnyebben leveszik az üzenetet napjaink vizuális világából, mint mások. Ez hatással volt továbbtanulásukra is. Janka lányunk pszichológiát tanul, de rendszeresen ír az egyetemi lapba (és nem csak filmkritikákat). Az írással a férjem, Csaba nyomdokait követi. Csongor fiunk pedig média designer szakos hallgató a Moholy Művészeti Egyetemen.

– Hogyan ünnepeltétek meg az évfordulót?

– Otthon volt pezsgős koccintás, és egy Facebook posztban is megemlékeztem róla, ami valóságos boldogságcunamit indított el ismerőseim körében. Nagyon sok jó emlék idéződött fel,

rengeteg jó barátot, fantasztikus embereket ismertünk meg 25 év alatt, amiért nagyon hálás vagyok. Az Otthon moziban megtaláltam a hivatásom, Kecskeméten pedig az otthonom.

– Mit kívánnál az Otthon mozinak a következő 25 évre?

– Azt, hogy legyen, hogy működjön még sokáig. Nagyon sok ember szereti, vannak, akik intravénásan igénylik az új és új filmeket. Sokaknak törzshelyük van nálunk, ha az foglalt, el sem jönnek. Már csak értük is megérte számomra az elmúlt 25 év…

•