A Református Általános Iskola a megyében a legeredményesebb
2018.03.03. 17:54
Március 3-án, szombaton, a Kecskeméti Református Általános Iskolában tartották a 29. Zrínyi Ilona Matematikaverseny Bács-Kiskun megyei eredményhirdetését. Az ünnepség telt házzal zajlott, részt vettek rajta a díjazott diákok, tanáraik, a szülők és a meghívott vendégek.
Galéria
A Kecskeméti Református Általános Iskola lett a 29. Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, a legeredményesebb a megyében. A délelőtti ünnepséget egy mesével kezdték, hogy kicsit lekössék a zsizsegő, izgatott gyerekeket. Csuvár Anna, a házigazda Kecskeméti Református Általános Iskola 5.b. osztályos tanulója mesélt. Ezt követően dr. Szabó Ildikó, igazgató asszony, a megyei szervező köszöntötte a vendégeket.
A 29. Zrínyi Ilona Matematikaverseny első fordulóján 63.781 diák oldotta meg a kitűzött feladatokat. A résztvevők közül 14.817 fő volt határon túli (felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági) magyar diák. Bács-Kiskun megyében 13 város 19 iskolájában zajlott a megyei forduló, 2.979 résztvevővel. Közülük a legeredményesebb 191 diákot jutalmazták a mai eredményhirdetésen.
A díjakat a Mategye Alapítvány munkatársai, a kecskeméti városvezetés képviselői, a verseny támogatói, iskolaigazgatók, valamint a feladatsorok összeállítói és lektorai adták át. Jelen volt többek között Varga László, nyugalmazott református lelkész, püspökhelyettes, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumának volt elnöke, Mák Kornél alpolgármester valamint Zsámboki Anna tankerületi igazgató.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az ünnepélyes eredményhirdetést az iskola élőben is közvetítette saját Youtube csatornáján. A díjazottak névsora itt érhető el.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés