A művészetben teljesedik ki a fiatal kosaras
2020.04.14. 12:44
A még csak 19 éves tehetség, Lukács Döme számára adott volt az út a kosárlabdához, hiszen édesanyja, Rausch Anikó válogatott játékos volt, míg édesapja kosárlabda tréner. Az imádott sportágon túl szabadidejében - amiből most van több a veszélyhelyzet idején - a művészet felé fordul, hogy annak több válfajában is megmutassa magát a nagyvilágnak.
- Sokszínű személyiség vagy, és talán több időd marad most a kosárlabdán túli tevékenységekre is. Volt művészi kötődés a családban? Hogyan kezdődött ez számodra?
- Nem volt jelen a művészeti véna a családban, a szüleim a sport világából érkeztek. Engem érdekelt viszont már egészen kicsi korom óta a rajzolás, a kreatív dolgok. A pesti gimnáziumi évek alatt az osztálytársaimmal alakult ki bennünk a közös érdeklődés a rajzolás, majd a graffiti iránt. Először rajzfilmszerű karaktereket terveztünk papíron, majd ahogy együtt fejlődtünk, úgy alakult ki végül, hogy falakra is elkezdjünk dolgozni. Többen is csatlakoztak aztán hozzánk, lett egy 4-5 fős bandánk, akikkel igyekeztünk segíteni egymást a fejlődés útján. YouTube-ról és más közösségi médiafelületekről inspirálódtunk, leginkább amerikai művészek videóiból. Kialakult az évek alatt egy saját stílus, amiben több dizájnelem van, és olyan letisztult vonalak, figurák, amelyek közérthetőbbek. A graffitire már kevesebb idő jut mostanában, inkább a ruhatervezés érdekel, ebben szeretek alkotni.
Döme graffiti munkái
A legutóbb elkészült graffiti
- Hogyan jött a divat, a ruhatervezés iránti érdeklődés az életedbe?
A mi generációnk az Instagramon tölt sok időt, onnan merítünk ötleteket hazai és külföldi kortárs művészektől, előadóktól. Nekem Kanye West volt az a személy, aki miatt elkezdett érdekelni a divat. A zenéje mellett megtetszett a stílusa. Baráti társaságomban is szerettünk divatosan öltözködni, minél menőbben kinézni. Jött egy alternatív vonal, amely már arról szólt, hogy jó minőségű használt ruhákat kezdtünk el átalakítani saját ötletekkel. Számomra a graffiti rajzok adták az alapot, azokat szerettem volna a ruhákra varázsolni. Eleinte csak pólókra kezdtem el stencileket készíteni, majd jött a többi ruhadarab és ötlet folyamatosan. Majd egy ismerősöm által ismertem meg egy lányt, aki most a legjobb barátnőm. Ő akkor kezdte el Smörgas néven a saját márkáját építeni. Gyorsan kialakult a közös hang, és általa kerültem még közelebb a divathoz. Megosztotta velem a tapasztalatait, most például segített varrógépet választani, amivel a legkönnyebb lesz dolgoznom. Ez a második év, hogy ruhatervezéssel foglalkozom. Az első évben 5-6 ruhát terveztem, készítettem el, kifejezetten saját magamnak, nem eladási céllal készültek. Aztán volt pár pólónyomtatás, azokból a baráti körön belül el is kelt pár darab, de nem ez volt az elsődleges cél. Továbbá az Instagramon követek sok divattal foglalkozó oldalt, és az egyiknek, a BlockStocknak egy vásárára ellátogattam, és ott beszélgettünk az egyik ismerős tervezővel, és egy irányba mutattak az elképzeléseink. A közös munka elkezdődött, ők adták a ruhákat, én pedig festettem rájuk. Fél év alatt alakult ki a jelenlegi kollekció, amiből lett volna márciusban egy bemutató is, ám ezt most a koronavírus veszélyhelyzet miatt elnapoltuk.
Játékosunk által tervezett ruhák, amelyeken megjelennek a graffitis stílusjegyek.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
- Úgy tudom, hogy szöveg-és zeneírással is elkezdtél foglalkozni mesélj erről!
- Az egyik legjobb barátom a graffitis körből, Bartha Zsombor (művésznevén Chris Villon) kezdett el rappelni, ezután kaptam kedvet én is. Elkezdtem figyelni a magyar újvonalas rap szcénát. Közülük Baba Aziz és az IBBIGang munkái inspiráltak afelé, hogy én is kipróbáljam magam. Szerettem egyébként is verseket, szövegeket írni, így ez a része a zeneszerzésnek már megvolt bennem. Sokáig viszont idő hiányában ezekből nem lett komolyabb projekt, most viszont, hogy itthon vagyok, az utóbbi hetekben sikerült egy komolyabb stúdiófelszerelést összeraknom, és elkezdtem a munkát ezen a téren is. A magam útját járom, még az elején vagyok, de már van pár szám, ami elkészült, és jók a visszajelzések.
Képkocka Döme (művésznevén: VERYRAREDOME) egyik számának készülő klipjéből.
- A többi játékos ismeri ezt a művészi oldalad?
- Nem igazán szeretem a kosárlabdába, a munkámba bevonni ezeket a dolgaimat, de páran tudják, főleg a fiatalabbak közül a csapatból, hogy miket alkotok. Plézer Gáborral a legszorosabb a viszonyom, jó barátságban vagyunk, ő szokott nekem pozitív visszacsatolásokat adni. Legutóbb viszont már Révész Ádám is írt, hogy tetszik neki a zeném.
- A csapattársaid közül Cleveland Thomas is zenél, sőt idén albumot is adott ki. Vele a kosárlabdán túl volt-e ebben közös együttműködés?
- Clevelanddel még szezon közben beszélgettünk a zenéről, nagyon segítőkész volt, mondta is, hogy megmutat pár dolgot, de aztán végül az élet közbeszólt, és nem lett belőle konkrétum. Bízom benne, hogyha véget ér a világon a pandémiás helyzet, akkor tudunk még közösen dolgozni.
- Mik a terveid a jövőt illetően?
- Most a kecskeméti Bolyai János Gimnázium végzős diákja vagyok, jövőre az ELTE szakedzői képzésére szeretnék járni, és a kosárlabdára még több hangsúlyt fektetni. Ha a tanulmányok és a kosárlabda mellett belefér, akkor természetesen szeretnék a ruhatervezéssel és zenével is komolyabban foglalkozni, és akár karriert is építeni benne, de egyelőre ezek most önkifejező eszközök inkább a számomra.
Szerző: Komáromy András
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés