Véget ért a tűzoltó tábor Kunbaracson
2018.08.06. 10:00
Egy héten keresztül gyerekzsivajtól visszhangzott a Kerek1Tábor területe, amely július 29-augusztus 4. között ifi tűzoltó bázissá alakult. A táborlakók a hét során megismerkedhettek a tűzoltó történelemmel, a tűzoltó szakfelszerelésekkel, a tűzoltó járművekkel, valamint az elsősegélynyújtás alapjaival. Interaktív programok során a csoportok elméleti és gyakorlati foglalkozásokon gyarapíthatták tudásukat.
A tábor programjai között szerepelt „tantermi” oktatás, szerelési és tűzoltási gyakorlat, elsősegélynyújtó és újraélesztési oktatás. A foglalkozások közötti szabad programok ideje alatt sem unatkoztak a gyerekek, hiszen részük volt vízipók fociban, vízibomba csatában, tábori KI MIT TUD?-ban, kipróbálhatták a füstsátrat, a puttonyfecskendővel célba lövést, valamint azt is, hogy hogyan lehet egy csapatnak egyszerre két „sílécen” egy irányba haladni.
A tűzoltó tábor záró programján a fiatalok bemutatták a hét során szerzett tudásukat.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A tűzoltók az állampolgárok segítésén túl fontos közösségszervező, értékteremtő szerepet töltenek be, jó példát mutatva és mintát adva a fiataloknak. A tábor remek alkalmat teremtett arra, hogy a fiatalok érdekes, hasznos és gyakorlatias dolgokat tanulhattak meg, amely ismeretek nagymértékben elősegítik az önmagukról és másokról való gondoskodás, valamint a másokért való önzetlen tenni akarás képességét, a felelős gondolkodást. Mindezeket az élet számos területén fel tudják majd használni, függetlenül attól mely pályát, élethivatást választják jövőjüknek.
Köszönet a táborban oktatóknak: a kerekegyházi önkormányzati tűzoltóknak és a szabadszállási önkormányzati tűzoltóknak, valamint a tábort támogató Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Szövetségnek.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés