Rendőrök segítették a közlekedést az iskolakezdés napján
2021.09.01. 12:09
Szeptember 1-jén reggel Kecskemét nyolc helyszínén találkozhattunk rendőrökkel. Több ezer diák indult útnak, ezért volt szükség a hatóság jelenlétére, főként a tanintézmények közelében lévő gyalogátkelőhelyeknél. A rendőrök egész szeptemberben, minden reggel és délután, a csúcsidők alatt segítik a közlekedést.
Galéria
Számos rendőrrel találkozhattunk ma reggel Kecskeméten. Összesen 8 helyszínen 11 hatósági személy segítette a biztonságos közlekedést. A szeptember elsejei tanévkezdés nagy terhet ró a forgalomra, ami nem csoda, hiszen több ezer diák indul útnak az iskolába, majd délután haza.
– A gyalogosgázolások harmada még mindig a zebráknál történik. Jó lenne, ha mind a járművezetők, mind a gyalogosok jobban tisztelnék a kijelölt gyalogátkelőhelyet. Ezért is tartjuk fontosnak az ilyen akciókat - nyilatkozta Bóbis Attila, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője.
A rendőrök a tanévnyitókon is megjelentek, az első osztályos tanulók részére ajándékokat - láthatósággal kapcsolatos eszközöket, kisebb hátizsákot, tornazsákot - adtak át.
Elsősorban az iskolákhoz közeli átkelőknél lesznek jelen a rendőrök egész szeptemberben a reggeli és a délutáni csúcsidőkben.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés