Percenként egy gyorshajtó - öt óra alatt
2020.03.12. 12:59
Öt óra alatt ezúttal 303 sebességtúllépőt regisztráltak az 5-ös főút négysávos szakaszán a rendőrök.
Az elmúlt hetekben a rendőrség honlapján több olyan sajtóközleményt is közzétettek, amelyben felhívják a figyelmet a Kecskemét környékén történt gyorshajtásokra, ittas sofőrökre. Az intézkedések tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás és az ittas vezetés kimagasló baleseti kockázatával.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. március 11-én ismét az 5-ös főút négysávos szakaszán ellenőrizték a gépjárműveket. Öt óra alatt ezúttal 303 sebességtúllépőt regisztráltak, ami azt jelenti, hogy egy percenként történt gyorshajtás az adott szakaszon.
A kecskeméti rendőrök kiemelt feladatuknak tartják a jogsértő módon közlekedők kiszűrését, a balesetek megelőzését.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A balesetek többségének hátterében súlyos szabályszegés áll, de néha egy kisebb hiba is elég ahhoz, hogy tragédia következzen be. Mind a gyorshajtás, mind az ittas vezetés - külön-külön is - veszélyezteti a közlekedés többi résztvevőjét.
A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek bekövetkezésének egyik legfőbb oka. Sebesség túllépése esetén sokszorosára nő a fékút, és a vezető nem ura többé a járművének. A gyorshajtó járművezető felelőtlen magatartásával ráadásul nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélyezteti.
Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, vezetése megkezdése előtt és alatt egyaránt. Soha ne üljön ittasan autóba, illetve olyan járműbe se, amit láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének se, hogy ittas állapotban vezessen!
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés