Rugós késsel akarta behajtani a tartozást egy kecskeméti diák – Videóval
2022.01.26. 08:14
A Kecskeméti Járási Ügyészség gyorsított eljárásban felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt bíróság elé állított egy fiatalkorú fiút, aki 2021. december 21-én egy kecskeméti középiskola közelében késsel fenyegetőzve akart behajtani egy tartozást egy másik fiatalkorútól.
A vád szerint a fiatalkorú vádlott 2021. december 21-én dél körül egy kecskeméti középiskola közelében, az utcán odalépett az egyik iskolatársához. Anyagi vita volt köztük és a vádlott felszólította a sértettet, hogy adja meg a tartozását.
A fiú azonban nem válaszolt a vádlottnak, mire a vádlott elővett egy rugós kést, amit a tartozás behajtásához vitt magával. A sértett mögé lépett, bal könyökével beszorította és hátra húzta a sértett nyakát. A jobb kezében lévő kést pedig a sértett nyakához tette úgy, hogy a kés hegye pár centire volt a fiú nyakától.
A vádlott a fenyegetőzés közben közölte a sértettel, hogy egy hónapja van a pénz megadására. A sértett azonban nem válaszolt és pénzt sem adott neki. Egy másik iskolatárs is a helyszínen volt, aki elkérte a vádlottól a kést, hogy ne történjen nagyobb baj. A fiú oda is adta a kést, majd a vádlott és a sértett dulakodni kezdtek, de senki sem sérült meg.
A bűncselekményt beismerő vádlott megbánta a tettét és bocsánatot is kért a sértettől. A kecskeméti rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a fiatalkorút, majd kezdeményezték a bíróság elé állítását. A Kecskeméti Járási Ügyészség 2022. január 25-én bíróság elé állította a vádlottat felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Kecskeméti Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat és 1 év fogházbüntetésre ítélte, aminek a végrehajtását 2 évre felfüggesztette. A bíróság a fiatalkorú vádlott pártfogó felügyeletét is elrendelte, valamint a kést elkobozta. Az ítélet jogerős, ellene senki sem fellebbezett.
A bűncselekményről az egyik tanú által készített egy videót is:
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés