Nyakához kést szegezve rabolták el
2022.07.25. 09:42
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntette miatt vádat emelt két bácsalmási férfival szemben, akik az éjjeli órákban, akarata ellenére, a nyakához kést szegezve vittek el otthonából egy helybeli férfit. Ezután fogva tartották, többször késsel fenyegették, baltával bántalmazták és a szabadon bocsátását állítólagos tartozása megadásától tették függővé.
Galéria
A vádirat szerint a bácsalmási férfiak – az ügy vádlottjai – 2021. április 23-án az éjszakai órákban a házában rontottak rá egy helybeli férfira, akin egy állítólagos tartozást kértek számon. Miközben az idősebb támadó ráült a sértett kezére és pofozni kezdte, fiatalabb társa pocskondiázva őt, a pénzt követelte. Egy kést szegezve a sértett nyakához, közölték a férfival, hogy velük kell mennie, különben szétverik a fejét. Amikor a sértett öltözni kezdett, lerángatták róla a steppelt kabátot, mondván, hogy az most már az övék. Azt is közölték vele, hogy mindaddig nem engedik szabadon, míg nem fizet.
A túlerő, a késsel fenyegetés és a további bántalmazás kilátásba helyezése miatt ellenkezni nem merő férfit ezután átkísérték a fiatalabb vádlott lakóhelyére, ahol az éjszaka folyamán többször kést szegeztek a torkához, az idősebb vádlott ököllel ütlegelte és többször megrúgta a combját is. Az éjszaka folyamán a sértett menekülni próbált, azonban a bejárati ajtó zárva volt, ráadásul fogvatartói utána eredtek és visszakísérték. Ezután a sértett belátta, hogy nincs esélye menekülésre és arra sem, hogy segítséget hívjon. Kétségbeesésében elárulta, hogy másnap fizetést kap. Idősebb elrablója továbbra is a pénzt követelve, egy fogóval befogta a sértett kisujját és megfenyegette, hogy letépi. Fenyegetésének azzal adott további nyomatékot, hogy a kését hegyével lefelé a sértett bal combjára tette, majd a másik kezével ráütött. A szúrás átszakította a nadrágot és felületi sérülést okozott a sértettnek. Ezután egy balta fokával kis erővel tarkón ütötte a férfit, míg a balta élét a homlokához nyomta és skalpolással fenyegette. A bántalmazás sorozatnak másnap kora délután az vetett véget, hogy a fiatalabb vádlott javaslatára mindhárman elindultak a sértett lakására pénzért. Útközben azonban a sértett beszaladt egy ismerős ingatlanba és segítséget kért. Látva zaklatottságát, a háziak segítettek neki rendőrt hívni.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az ügyészség a többszörösen büntetett férfit és társát felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntettével vádolja és ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
Bács-Kiskun Megyei Főügyészség
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés