Fémrúddal rontott a fotocellás ajtónak (videóval)
2022.10.14. 09:00
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt vádat emelt azzal a büfék feltörésére szakosodott férfival szemben, aki egy üzemanyagtöltő állomás üzlethelyiségének fotocellás ajtaját egy fémrúddal akarta felfeszíteni. Mivel nem járt sikerrel, ezért végül az ajtó melletti ablak üvegét betörve jutott be az eladótérbe.
A vádirat szerint az izsáki férfi néhány hónappal azután, hogy korábbi lopásai miatt kiszabott börtönbüntetéséből szabadult, 2022 tavaszán ismét kecskeméti büfék, presszók feltöréséből próbált pénzt szerezni. Egyik helyen a zárt ajtót rúgta be és a pult melletti asztalon lévő 100 ezer forint készpénzt vitte magával. Egy másik címen az ablakot ugyan betörte, azonban hiába próbált benyúlni, a védőrács miatt nem tudott hozzáférni a pénztárgép fiókjához. A rongálással azonban így is 150 ezer forint kárt okozott a büfé tulajdonosának.
Végül 2022. június 12-én éjjel a vádlott egy üzemanyagtöltő állomás üzlethelyiségének fotocellás ajtaját egy fémrúd segítségével megkísérelte felfeszíteni. Mivel nem járt sikerrel, ezért az ajtó melletti ablak üvegét betörte és a törött ablaknyíláson belépve az üzlettérből 6 ezer forint készpénzt és egy 20 ezer forint értékű használt mobiltelefont vitt magával. A fotocellás ajtó megrongálásával a benzinkút üzemeltetőjének több mint 170 ezer forint kárt okozott. A kecskeméti rendőrök még aznap elfogták.
Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő, többszörös, különös visszaeső férfit többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Bács-Kiskun Megyei Főügyészség
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés