Bakos Tamás feltaláló Kecskemét szuperbicaj

Szuperbicaj leendő szupermeneknek

Batman se röpködött örökké. Ha ráunt, ott volt neki a Batmobil vagy a motorja. De mi történne, ha egyszer Superman is egy remek kis gépre váltana repülés helyett? Minden valószínűség szerint felkeresné Bakos Tamást, és megkérdezné, hogy áll a prototípusa annak a szuperbicajnak, amit már évekkel ezelőtt megálmodott. Az, amire rá kell hasalni, kézzel és lábbal hajtani, aztán csak száguldani. A végtelenbe és tovább!

Bakos Tamás (Bakos és Társai Étkeztetés, Finomeats) nem mindennapi vállalkozó. Ha kell, céget vezet, ha kell, megtervezi (sőt, le is gyártja!) a termékei tökéletes előállításához szükséges eszközt. Ha pedig ideje engedi, márpedig engedi, mert a magánéletét legalább olyan jól menedzseli, mint a cégeit, országúti kerékpárjával szeli a környéket vagy épp a távoli hegyeket. Mindezen tevékenységek és képességek mixéből jött létre annak a különleges járműnek az ötlete, amivel már évek óta foglalkozik. Amikor nem vezet céget, autót, kerékpárt vagy éppen családot.

– A motiváció az volt, hogy nagyon szeretek bringázni. A cél pedig, hogy legyen egy olyan bicikli, amit az ember a saját erejével hajt, viszont nagyobb sebességélményt ad, illetve több izomcsoportot mozgat meg, mint egy „rendes” bicikli. Nagyon sok okos emberrel beszéltem, készítettem is egy prototípust. Aztán egy másikat kezdtem gyártani, tanulva a hibákból, felhasználva az ötleteket, az időközben összegyűlt tapasztalatokat – mutatja a műhelyében álló második verziót a tervező.

Először ugyanis az alapbiciklit próbálta kialakítani, és arra ráépíteni a feltámasztókat. Ezután jött volna a többi lépés (hajtás, üléspozíciót segítő elemek, kormányzás…). Azonban a dolog nem akart működni. Nem adta fel, szakemberekkel konzultált, akik azt tanácsolták, hogy előbb készítse el az emberi test alá a feltámasztókat, legyen meg az állvány, és az alá építse be a biciklit. A kiindulási alap az volt, bármilyen jó lehet az a „kerékpár”, de ha nem kényelmes, akkor bizony veszett fejsze. Jelenlegi állapotában a szuperbicaj kényelmes (leteszteltem – a szerk.).

Tamás számára minden olyan egyértelmű a fejlesztéssel kapcsolatban. Ahogy beszél róla, hallgatója érzi, hogy maga előtt látja a kész gépet, tán még Supermant is rá tudja képzelni, ahogy hasal rajta, és hasítja az aszfaltot.

– A hajtás lényegét már a prototípus munkaneve is meghatározza: swim sport bike. Azaz az úszás mozgásformáját utánozza. Mint a gőzmozdony hajtókarja, egy csúszka van rákötve a hagyományos pedálhajtókarra. A két láb egyszerre szinkronban mozog, előre-hátra, és mozgatja az egyik oldali hajtókart. A másikat pedig a kéz, de az már bonyolultabb. Arra lett egy újdonságkutatás is beadva, hiszen olyan még nincs a világon. Ez a hajtáskormányzás, mely egyszerre teszi lehetővé a kormányzást és a hajtást. Ez asszinkronban van a lábhoz képest. Amikor a láb előre mozdul, akkor a kéz hátra, és ez a másik hajtókarra van rákötve – meséli és mutatja igen szemléletesen Tamás.

De hogyan – és főként miért – talál ki valaki egy bringát, amin az ember hasal, amit dugattyúként hajt két láb és két kéz? És mennyi álmatlan éjszakát okoz a tervezőnek mindez?

– Azt mondják, van az alfa állapot, amikor az ember agya elalvás előtt tud jobban gondolkozni. Na, én ezt használom ki. Nincsenek álmatlan éjszakáim, nagyon jól alszom. Lehet, hogy pont emiatt. Hogy nem a napi problémákkal a vállamon próbálok nyugovóra térni. Ami a gondolatokat illeti, karosszérialakatos a végzettségem, így a mechanikában eléggé otthon érzem magam. Bakos Tamás évek óta foglalkozik a különleges jármű elkészítésével 43 De ami ennél is fontosabb, hogy látom magam előtt tárgyiasulni az elképzeléseimet. Ahogy a festőművész, a szobrász maga előtt látja még meg sem született alkotását, vagy ahogy egy séf már akkor érzi az ízharmóniát, amikor csak a fűszereket állítja össze, valahogy én is úgy vagyok ezzel a dologgal. Elképzelem magam előtt, látom, ahogy „életre kel”, megmozdul az összetett folyamatok hatására.

Kiderül, maga az ötlet onnan jött, hogy Tamás szeretett volna egy olyan biciklit, amivel a sebességélményt, a bringás száguldás örömét az is átélheti, aki nem teker heti, havi több száz kilométert. Szerette volna elérni, hogy ne csak erő és fizikum kérdése legyen a tekerés. A fejlesztő azt mondja, akkor lenne boldog, hogyha az elkészült prototípus tudna olyan sebességgel menni, hogy egy átlagos edzettségű ember közel olyan gyorsan haladna vele, mint egy edzett kerékpáros a könnyű, sebességre kihegyezett országúti kerékpárral. A gondolatot sok újabb gondolat, azokat pedig tett követte.

– Megfigyeltem a már létező fekvőbicikliket, amiket hátradőlve hajtanak az emberek, és azon gondolkoztam, hogy két nagy hátránya van, pont, ami az előnye akart lenni a tervezője szerint. Az egyik cél az volt a tervezésekor, hogy kisebb legyen a légellenállás. Igen ám, de az el is veszik ott, hogy hátul van a hajtott kerék és jóval előbb a pedál. Így vagy négy méter láncot kell neki mozgatni. Aki pedig csak az autóban ül, annak fogalma sincs arról, hogy az ember milyen gyenge. Hogy tulajdonképpen 0,2 lóerővel gazdálkodik, ami el is megy a rendkívül hosszú lánc mozgatásánál. Plusz a rendes biciklinél a pedálkar mozgása az alátámasztási pont felé történik, de a fekvőbiciklinél előrefelé.

Ettől pedig lesz egy aszimmetrikus mozgása, amit folyamatosan korrigálni kell. Én csak „döglött hal mozgásnak” hívom. Nem bírsz vele gyorsan menni. Minél gyorsabban hajtod, annál jobban nyuklik a váz. Ebből jött két feladat! Egyrészt kitalálni, hogyan lehet ezt úgy megoldani, hogy a hajtás szimmetrikus legyen, a bicikli-ember egység ne szoruljon folyamatos korrigálásra minden egyes pedálnyomásra. Másrészt a kéz aktiválásával még több erőt tenni a mozgatásba.

– Lehet, a bicikliseknél ez szentségtörés, mert ők lábra edzenek, hiszen azt használják erőkifejtésre. De orvosszakértő is megvizsgálta a tervemet, és azt mondta, hogy a mostani edzéstípusok arra irányulnak, hogy egyszerre legyen jelen a kardio és az izommunka. Ez pedig pont erre jó. És a teljes testet át tudja mozgatni. Ahhoz, hogy az elmélet a gyakorlatban is működjön, elég sok munkát, folyamatos finomítást igényel. Nagyon sok helyen le kell csökkenteni a méreteket, mert van egy-két rész, ahol több a súrlódási pont, mint a normál kerékpárnál. Ez tény. Plusz még a hajtáskormányzásnál lehet kérdés, hogy mennyi erő fog elveszni. De ezt majd le kell tesztelni, és akkor kapunk választ.

Tamás kiemeli, ilyen hajtáslánc, amiről fentebb beszéltünk, nem létezik a világban, ügyvédi újdonságkutatás áll rendelkezésre. Ha kapna jogi és gyártástechnológiai segítséget, felpöröghetne a folyamat. De nem kapkod. Ahogy mondja, elsősorban magának találta ki a különleges járművet. Mert szeret biciklizni. Szereti, hogy ő maga hajtja, saját erejével, és imádja a sebességélményt, amikor a szél csapja az arcát. Hogy ezen a szuperbicajon mikor éli ezt át?

– A hátsó hajtást meg tudom magam csinálni, a vázba még bele kell raknom erősítést, ahhoz már le van szabva az anyag. Az első hajtás kivételével tulajdonképpen mindent meg tudok csinálni, ahhoz viszont 3D-s nyomtató kell majd. Egyelőre a kapcsolatkereső fázisban vagyok. Akihez kapcsolatot keresek, az egy prototípus-fejlesztő, akinek van 3D-nyomtatója, tervezőprogramja. Számításokat nem végeztem, grafikus már megrajzolta a tervet, jogi szempontból újdonságkutatás történt, orvosszakértő megvizsgálta, de az, hogy minden úgy működik-e a valóságban, ahogy azt elképzeltem, csak a prototípus elkészülte után derül ki. Hiába írja le a szakértő, hogy teljesen jó, de ha nem kényelmes, nem olyan a gyakorlatban stb., akkor nincs rendben, nem fogja használni senki. A puding próbája az evés, és erre jó ez a prototípus. Aztán, ha szükséges, jön a másik, amin majd finomítunk, míg aztán a végén tökéletes nem lesz. Hogy Supermannak mennyit kell várni, míg meghajthatja a gépet?

– Mivel ez hobbi, nincs határidőhöz kötve. Bár egyre inkább érzem, hogy az idő ellenünk dolgozik. Nagyjából öt éve folyik a fejlesztés, de nagyon jó lenne, ha két éven belül elkészülne a végső, tökéletesen működő prototípus.

•