Rendhagyó történelem óra a Rudolf laktanyáról - Videóval
2019.11.26. 19:03
A Rudolf laktanya történetével és a huszár lét múltjával foglalkoztak kedden a Bács-Kiskun Megyei Könyvtárban. Rendhagyó történelmi órát tartott Hajagos Csaba a Kecskeméti Katona József Múzeum osztályvezetője és Rozmann Viktor művészettörténész, építész a középiskolásoknak.
4 kép
Rendhagyó történelem órán vettek részt a fiatalok, kedden a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. A Rudolf laktanya történetéről hallhattak érdekes előadásokat a gyerekek. Rozmann Viktor, építész, művészettörténész a laktanya építési körülményeiről és annak későbbi funkciójáról beszélt.
– Óriási helytörténeti jelentősége van ennek a laktanyának, mert a település egy csúcskorszakát jellemzi. Úgy Kecskemét, mint Magyarországnak fénykorában létesült, tehát Lestár Péter polgármester munkásságához köthető - hangsúlyozta az építész.
Hajagos Csaba előadása főként az épületegyüttes kulturális örökségével foglalkozott, azzal, hogy mit jelent számunkra a huszárság és Kecskemét számára a Rudolf laktanya. Kiemelt szerepet töltött be előadásában, hogy milyen örökségvédelmi vonatkozásai vannak, illetve, hogy miért fontos az épület megőrzése és ennek a tudásnak az átadása.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
– Az a cél, hogy az identitásunk megőrzése érdekében föltárjuk ennek az épületegyüttesnek az ott működő egyesületeknek, egyleteknek, maguknak a honvédségnek ide vonatkozó történeteit - hangsúlyozta Hajagos Csaba.
A mai rendhagyó órán megtudhatták a fiatalok, hogy milyen élet zajlott a laktanya épületeiben, emellett betekintést nyerhettek a 19-20. század fordulójának kecskeméti városképébe, társadalmi helyzetébe is.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés