Összehangolt akciót tartottak a polgárőrök és a rendőrök
2021.06.25. 19:33
A rendőrséggel tartottak közös akciót pénteken este a kadafalvi, a ballószögi és a helvéciai polgárőrök. Mintegy ötvenen vettek részt a járőrözésen, amely mindhárom települést és a környező tanyavilágot is érintette. A program célja, hogy még inkább biztonságban érezhessék magukat a településeken élők. Akiket megállítottak, ajándékot is kaptak az egyenruhásoktól.
Galéria
Közel ötvenen gyűltek össze pénteken délután a Helvéciai Művelődési Háznál, ahol közös akciót rendeztek Kadafalva, Ballószög és Helvécia polgárőrei. Velük tartottak a rendőrség járőrei is. A három polgárőr egyesület régi jó kapcsolatot ápol. Az elmúlt években jó barátságok szövődtek a tagok között, közös bálakat is rendeztek a vírushelyzet előtt.
A mai találkozón dr. Mák Kornél, a Kadafalvi Polgárőr Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a pandémia után végre újra tarthatnak közös akciót, amelynek célja, hogy a településeken élők biztonságban érezhessék magukat. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőrszövetség elnöke beszámolt arról, hogy épp ma tartották közgyűlésüket, amelyen dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke kiválóra minősítette a megyei polgárőrség tevékenységét.
A rendőrség képviseletében Czigány János alezredes szólt az akció résztvevőihez. Megköszönte a lehetőséget, hogy a példaértékű összefogásnak részesei lehetnek. Elmondta, a polgárőrök és a rendőrség célja ugyanaz: azért szolgálnak, hogy nyugalomban élhessenek családtagjaink, barátaink, ismerőseink.
A polgárőrök között ott volt Leviczky Cirill, Kadafalva önkormányzati képviselője is. Kifejtette, azért fontosak az ilyen akciók, hogy az emberek érezzék, a rendőrök és a polgárőrök is értük, az ő biztonságukért dolgoznak
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Elsőként Helvécián járőröztek a polgárőrök és a rendőrök, majd Ballószöget járták be közösen. A négyórásra tervezett akció utolsó állomása Kadafalva és a hozzá tartozó külterület volt. Bejárták Alsó-és Felsőcsalánost, Szarkást, Úrihegyet és Miklóstelep területeit is.
Az akció egyik kiemelt célja volt, hogy javuljon külterületen élők biztonságérzete, tudják, hogy számíthatnak a polgárőrökre, ha segítségre van szükségük. Természetesen figyelnek ilyenkor a szabályszegőkre is, nem számít ritkaságnak, hogy gyorshajtókat, rendszám nélkül közlekedőket fülelnek le – tudtuk meg Kovács Lászlótól, a Kadafalvi Polgárőr Egyesület titkárától.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés