Óriási volt az érdeklődés a repülőnapon
2021.08.28. 08:24
Óriási érdeklődés mellett kezdődött el az év leglátványosabb katonai eseménye, a 2021-es kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató szombaton reggel. Már a 7 órai kapunyitás előtt hosszú sorokban várták az emberek, hogy bejuthassanak a kecskeméti repülőbázisra. Több tízezer ember volt a rendezvényen, szerencsére az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz. Csak a nap végére eredt el az eső.
Galéria
Ahogy az várható volt, nem volt egyszerű eljutni a helyszínre, hisz az egész országból több tízezer embert vártak az eseményre. Hatalmas dugó alakult ki az 5-ös úton, az M5-ös is bedugult, de az Izsáki út is olyan volt, mint hétköznap csúcsidőben. Hosszú kocsisorok várakoztak a reptér környékén is, hogy mihamarabb bejussanak. Fél 10 körül megtelt a sárga színnel jelzett parkoló, de a zöldben még volt hely.
Bár felhős az ég, az előrejelzések szerint lesz is eső, szikrázó napsütésben tartották meg a repülőnap megnyitó ünnepségét 10 órakor. – Erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen - jelentette ki a honvédelmi miniszter az eseményen. Benkő Tibor hozzátette: "az a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amelyet a nemzeti kormányunk támogat, lehetővé teszi, hogy nyugodtan, békében és biztonságban élhessünk".
A honvédség állománya 2016 óta 15 százalékkal nőtt - mondta -, és felhívta a figyelmet arra, hogy augusztus 31-éig még várják a jelentkezőket az új formára, az önkéntes katonai szolgálatra, amely a felsőoktatási tanulmányokban plusz pontokat is jelent.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott a társadalom katonák iránti figyelméért, támogatásáért. Ennek bizonyítéka az is, hogy a repülőnapra minden jegy elkelt - jegyezte meg.
A Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott továbbá Benkő Tibor honvédelmi miniszternek és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosnak, akik támogatása és munkája nélkül most "nem lenne mit mutatni". Az altábornagy köszönetet mondott továbbá a katonáknak, akik a repülőnap létrejöttében közreműködtek, továbbá valamennyi katonának, aki nap mint nap igyekszik tenni a honvédelem ügyéért.
A megnyitón többek között részt vett Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter, Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, valamint Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő-haderőnemi szemlélője is.
A két nap programjai között számos légi és szárazföldi bemutató szerepel. A magyar légierő mellett mintegy tucat nemzet tart légi bemutatót. Bemutatót tart Besenyei Péter műrepülő-világbajnok is, továbbá előadást tart Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós.
A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség fegyvereivel is. A rendezvényen több toborzóponton lehet tájékozódni a katonai pálya lehetőségeiről. Mindemellett számos ügyességi játékkal, versenyekkel várják kiemelten a fiatalokat.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón szinte folyamatosan lesz látnivaló a légtérben. Lengyel, a török, a szaúdi és a horvát kötelékek látványos légi bemutatóiban is gyönyörködhetnek a látogatók. Több mint tíz ország repülőgépeit láthatják majd az érdeklődők, mintegy százötven pilóta vesz részt a programban. A merev és forgószárnyas gépek jelentős része a földön állva, testközelből is megtekinthető.
A légi programok mellett a szárazföldi haderőnem is bemutatkozik. A haditechnikai eszközök nem csupán a statikus soron lesznek megtekinthetők, de látványos, dinamikus bemutatókat is tartanak.
A Magyar Honvédség gépei mellett olyan kuriózumokkal is találkozhatnak majd a látogatók, mint a Eurofighter 2000-es vadászbombázó, ebből a típusból egy brit és egy olasz felségjelzésű gép is Kecskemétre érkezik. A forgószárnyas gépek közül többek között a Mi-24-es harci helikopter is látható lesz a levegőben.
A részletes programokért kattintsanak IDE!
Korábbi cikkeinket a repülőnapról ITT olvashatják!
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés