NVI: aki 7 órakor még sorban áll, leadhatja szavazatát
2018.04.08. 15:24
Az a választópolgár, aki este 7 órakor sorban áll a szavazókör előtt, még leadhatja szavazatát - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón, a Nemzeti Választási Központban.
Mint mondta, magas a választási részvétel, a 13 órás adatok szerint a választásra jogosultak több mint 42 százaléka már szavazott, emiatt nem csak az átjelentkezőket fogadó szavazókörökben van sorban állás.
Hozzátette: a XI. kerületben - ahol több mint 10 700 átjelentkező szavazó van - közel egy kilométeres a sor, annak ellenére, hogy a 38 tagú szavazatszámláló bizottság - a névjegyzék szétbontása után - három teremben végzi a szavaztatást. Hozzátette: az átjelentkezők 46 százaléka már leszavazott a XI. kerületben.
Megjegyezte: a választási irodák megpróbálják kezelni a helyzetet, például plusz asztalokkal, de a választópolgárok türelmét kérte. Elmondta: aki este 7 órakor sorban áll, az leadhatja szavazatát. Mint mondta, 7 órakor - a szavazókörök zárásakor - a választási iroda egy munkatársa beáll a sor végére, és utánuk már senki nem állhat be a sorba, de a már sorban állók leadhatják voksaikat. Szólt arról is, hogy addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát.
Az NVI elnöke kitért arra is, hogy szombat 11 óráig léphettek vissza a jelöltek, utána a választási iroda munkatársainak kellett kihúzniuk a visszalépett jelölteket. Mivel 8 millió szavazólapon kellett jelölteket lehúzni, ezért előfordulhatott, hogy néhány esetben tévedtek, ezért arra kérte a választókat, ellenőrizzék a szavazólapokat, hogy a megfelelő jelöltek vannak-e kihúzva.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Pálffy Ilona szólt arról is, hogy 120 ezer levélszavazat érkezett már vissza az NVI-hez, a külképviseleteken ma még le lehet adni a levélszavazatokat. Arra a felvetésre, hogy többen nem kapták meg a szavazási levélcsomagjukat, azt mondta, a jogorvoslati határidők miatt csak március 17-én emelkedett jogerőre az országos lista, így csak akkor tudták a szavazólapokat kinyomtatni és postázni. Felhívta a figyelmet arra, hogy már négy évvel ezelőtt is javasolta, hogy öt nappal hosszabbítsák meg a kampányt és ne a szavazás előtti 32. nap, hanem a szavazást megelőző 37. nap legyen az országos listabejelentés utolsó időpontja. Erre a törvénymódosításra azonban nem került sor - jegyezte meg.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés