Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2024. December 22.   Zéno

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Hirdetés

Nagy erő egy kis tojásban

2017.09.09. 16:36

Igazából termelői pályafutásunk meggy, homoktövis termesztéssel és fürj tenyésztéssel indult. Az idők folyamán azonban már jelentősen bővítettünk a kínálatunkon – avat be bennünket Börönténé Molnár Melinda őstermelő, a kecskeméti belvárosi piac egyik kedves színfoltja. 

- 2001 óta létezik az ültetvényünk Katonatelepen, 2 hektáros területen. A másik kisebb telkünk Máriahegyben van, ahol tulajdonképpen a feldolgozás folyik. Termékeink elsősorban natúr lé koncentrátumok, szörp, lekvár, pástétom és porított formában jelennek meg a vásárlók előtt. Mindent szabadég alatt termelünk meg, fóliát nem alkalmazunk. Tavasztól őszig a termesztés folyamatos elfoglaltságot jelent. A kezdetek kezdetén még naivan azt gondoltam, majd télen kipihenem magam. Hamar kiderült azonban, hogy a telet is hasznosan ki tudom használni. Olyan rendezvények akkor is vannak, ahol termékeimmel megjelenhetek. Illetve biztosítom a termékek folyamatos utánpótlását. Egyébként magát az értékesítést körülbelül öt éve gyakorlom.

- Eredeti szakmám a banki szférához kötődik. Miután az intézmény, melynek munkatársa voltam, megszűnt, úgy döntöttünk a párommal, hogy amit megtermelünk, kereskedelmi célra bocsájtjuk. Azért nem volt olyan egyszerű feladat az sem. Először ugyanis ki kellett derítenünk a felmerült igények alapján a feldolgozás módját. Emlékszem, a legelső alkalom, mikor a termékeimet megmutathattam, egy főtéri rendezvényen történt. Akkor a kínálatom homoktövisből és fürjtojásból állt. A feldolgozott homoktövist is a legegyszerűbb formájában kínáltam. Kaptam ötleteket, kéréseket és ezek alapján bővítettem a repertoáromat. A kereskedelem egyik alapszabálya: eladni csak úgy lehet, ha figyelembe vesszük az igényeket.

- Jelenlegi tudásom elsősorban a tapasztalatokban rejlik. Ugyan én is olvasgattam ezt-azt, de nem megyek mások feje után, ha nem értek vele egyet. Sokkal jobban bízok a saját meglátásaimban, elgondolásaimban. Az a baj, hogy az olvasott információk összezavarják az embert. Egy példa: egyik helyen azt olvasom, az alma nagyon egészséges, egyek, amennyi belém fér. A másik oldalon pedig arra figyelmeztetnek, hogy óvatosan vele, mert tönkre teszi a fogzománcot. Nem vagyunk egyformák. Ezért mondom, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, neki mi a jó.

- Hogy miért éppen a homoktövis? Először is nincs szüksége vegyszeres kezelésre. Igyekeztem arra az oldalra fordulni, ahol a kemikáliák használata kizárt a növényvédelemben. Egyelőre még nincs olyan kártevője, ami vegyszer használatát indokolttá tenné. Arról nem beszélve, hogy ugyan én nem szeretem a „csodanövény” megnevezést használni, de mivel a homoktövis elsődleges feladata a szervezet immunitásának erősítése, támogatása így tényleg mindenre hat; a kifejezés méltó hozzá. Mint immunerősítő, rendkívül hatékony lehet például a most éppen aktuális parlagfű és más allergiát okozó fűfélék megbetegedéseire is. Igazából már májustól el kellene kezdeni a bevitelét, hogy a szervezetnek legyen ideje felkészülnie a kritikus időszakra. Később fokozatosan lehet csökkenteni a bevitt adagot. Van, aki feldolgozatlan állapotban, nyersen fogyasztja. Én szoktam javasolni a natúr koncentrátumot, mivel abban jóval több homoktövis kerül feldolgozásra, mint amennyit nyersen az ember el tud fogyasztani.

A homoktövisből készült termékeim feldolgozott állapotban kerülnek forgalomba; natúr és mézes változatban. A natúr koncentrátum lé savanyú, nem mindenki szereti, ezért ízesítem mézzel. A másik ilyen csoda a fürjtojás. Fürjeink régebben is voltak, mint ahogy haszonnövényeink is. A fürjtojásnak is nagyon sok jótékony hatása van. Először csak a családon belül fogyasztottuk. Majd elkezdtem bevezetni itt, a kecskeméti piacon is, szerintem az elsők között a tojások élettani hatásainak ismertetését. Volt, hogy egyes rendezvényekre még magát a fürjet is elvittem szemléltetni, mert kiderült, hogy sokan nem ismerik ezeket a kis szárnyasokat. A fürj tojásról tudni kell, hogy pozitív roboráló élettani hatását leginkább nyersen fejti ki. Hatszor több az ásványi anyag és vitamin tartalma, mint a tyúktojásnak. Ezért is mondják rá, hogy nagy erő egy kis tojásban. Léteznek fürjtojás kúrák, aminek lényege, hogy reggel, éhgyomorra a könnyebb felszívódás miatt négy-öt tojást nyersen elkell fogyasztani. Az adag nagyjából egy tyúktojásnak felel meg. Persze lehet ízlés szerint, főtt állapotában, sokféleképpen elkészítve fogyasztani. Egyik különlegességem a füstölt tojás olajban. Nagyon népszerű a vásárlók körében.

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

 - Megjelentek kínálatomban új termékeim, a fűszerszörpök, egyenesen a fűszerkertemből. Az ötlet onnan jött, hogy szárítás és feldolgozás után is maradt ki bőségesen fűszernövényem. Gondoltam kipróbálom. A menta, citromfű, kakukkfű ismertebb szörp formájában, míg a rozmaring, tárkony nem. A kakukkfű például nagyon jó köhögésre is. Nyilván ezek jellegzetes ízűek, számunkra szörp formában szokatlanok. Ezért is különlegesek.

- Ősszel pedig kezdem a csicsóka feldolgozását, amely szerintem egy nagy találmány. Többféleképpen szeretném feldolgozni, de elég kényes. Eddig ivólé koncentrátum, pástétom és porított változatban készítettem el.  Nagyon kedvelik a vásárlók, sokszor kimerül az utánpótlás is. Feldolgozott állapotban praktikusabb a növény fogyasztása, mert van, aki nyersen nem tudja megenni a keménysége miatt. A csicsóka fő hatóanyaga az inulin, mely a szervezet öngyógyító tevékenységét maximálisan erősíti. Ezt a növényt nem csak a közismerten „szegények krumplijának” nevezik, hanem cukrosok krumplijának is, mert féken tartja a vércukorszintet. Napi egyet elegendő megenni megelőzés céljából is.

- Termékeim nem tartalmaznak semmilyen adalékanyagot. A tartósítás hőkezeléses eljárással történik. A homoktövis bogyókat fagyasztás után dolgozom fel. Fajtájától függően július végétől augusztus végéig kellene leszedni, mert vitamin tartalmuk addig a legjelentősebb. Ettől függetlenül van, aki decemberig fent hagyja őket a fán. A leszedett bogyókat, mint ahogy már említettem, fagyasztóba teszem és télen dolgozom fel. A folyamat úgy zajlik, hogy először különválasztom a levet a héj és mag őrleménytől egy gyümölcscentrifuga segítségével. A visszamaradt léből készül a mézes, natúr vagy nyers koncentrátum. A mag őrlemény szárítás után őrölve kerül a tasakokba.

- Mindenkit arra buzdítok, hogy óvja az egészségét és fordítson több figyelmet a megelőzésre. A helyes táplálkozás pedig, megtalálva az egészséges egyensúlyt, fontos lenne a rohanó, stresszes hétköznapokban. Minden fejben dől el. Itt a piacon, mikor árulok, gyorsan le tudom szűrni, ki az, akitől nagyon távol állnak a termékeim és ki az, aki ismeri, hisz bennük és a vásárlóm lesz. 

Puskás Tünde

Hirdetés

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában

Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában

Ünnepváró teadélutánt rendeztek ma a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művés...

Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere

Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere

Nyolc csomaguatomatát fognak kihelyezni a következő 1-2 héten belül Kecskeméten. Ezt Szemereyné P...

Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről

Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről

Hosszas vita bontakozott ki a mai közgyűlésen Kecskemét 2023-as költségvetéséről. A kormánypárti ...

Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése

Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése

Nagyobb hatékonyságú ivóvízvezetéket kap Kecskemét és Ballószög. A mai közgyűlésen megszavazták a...

Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban

Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta egészségügyi okokból lemondta a szombat délutánra a megyei könyvt...

Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE

Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE

Két héttel ezelőtt éppen a Messzi István Sportcsarnokban szerezte meg első győzelmét a bajnokságb...

A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt

A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt

„Az esztendő végének közeledtével, advent idején nekünk is számvetést kell készítenünk a mö...

Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete

Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete

„A város érdekeit nem csak szem előtt tartó, hanem messzemenőkig szolgáló költségvetést nyú...

Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

A naptári esztendő utolsó hazai megmérettetésére készülnek a hírös harcosok. Ezúttal a tabella há...

Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet!

Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet!

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Malom Központ és a Hírös Cédrus Egyesület jóvoltából...

Szeretett alma materében koncertezett Fülei Balázs

Szeretett alma materében koncertezett Fülei Balázs

A Kodály Zoltán születésének 140. évfordulója kapcsán szervezett kecskeméti koncertsorozat részek...

Terelés az M5-ösön

Terelés az M5-ösön

Védőkorlát javítás valamint útépítési munkák miatt vannak forgalomkorlátozások térségünkben. Az Ú...

Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija

Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija

Elkészült a speciális kerekes kocsi Estike, a gerincsérült kutyus számára. A Menhely az Állatokér...

Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma

Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma

Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, ami nem mindenki számára lehet boldog és gondtalan, hisze...

Hírek 1 percben!

Hírek 1 percben!

Nézze meg a nap legfontosabb kecskeméti híreit itt, egy percben.

Petőfi értelmezések a 21. században

Petőfi értelmezések a 21. században

Legendahántás, Petőfi és Arany barátsága egy kicsit másképpen, címmel tartottak előadást kedden e...

Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak!

Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak!

Bűncselekmények áldozatai számára indított gyűjtést a Kecskeméti Médiacentrum. Az Áldozatsegítő K...

Az 50. első díj Krakkóban - Durányik László a Múzsában

Az 50. első díj Krakkóban - Durányik László a Múzsában

Sorrendben az 50. első díjukat vehette át az Aurin Leánykar néhány napja Krakkóban, az ...

Országosan emelkedik, Kecskeméten csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Országosan emelkedik, Kecskeméten csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

A szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagot tekintve enyhe emelke...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

  • - Ideiglenes „sütik”, melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt.
  • - Állandó „sütik”, melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli.
  • - Harmadik féltől származó „sütik”, melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

  • - A felhasználó igényeihez igazított tartalmak, szolgáltatások, termékek megjelenítése.
  • - A felhasználó érdeklődési köre szerint kialakított ajánlatok.
  • - Az ön által kért esetben a bejelentkezés megjegyzése (maradjon bejelentkezve).
  • - Internetes tartalmakra vonatkozó gyermekvédelmi szűrők megjegyzése (family mode opciók, safe search funkciók).
  • - Reklámok gyakoriságának korlátozása; azaz, egy reklám megjelenítésének számszerű korlátozása a felhasználó részére adott weboldalon.
  • - A felhasználó számára releváns reklámok megjelenítése.
  • - Geotargeting

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

  • - A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. Mindegyik webes kereső különböző, így a megfelelő beállításokhoz kérjük. használja keresője “Segítség” menüjét, illetve az alábbi linkeket a sütik beállításainak módosításához:
Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari
  • - Az anonim Google Analitika „sütik” kikapcsolásához egy úgynevezett „Google Analytics plug-in”-t (kiegészítőt) telepíthet a böngészőjébe, mely megakadályozza, hogy a honlap az Önre vonatkozó információkat küldjön a Google Analitikának. Ezzel kapcsolatban további információkat az alábbi linkeken talál:
Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies