karácsony ünnep szeretet Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat Reménység Háza Lelkigondozói és Mentálhigiénés Tanácsadó Szolgálat Sipos Zsolt

Mondjunk nemet a lényegtelenre!

A karácsony a szeretet, a születés, a család ünnepe – mégis sokszor, sok helyen feszültséggel teli az ünnep. Mit tudatosítsunk magunkban ahhoz, hogy ne kapkodással, megfelelni vágyással, egymás túllicitálásával „essünk be” a fa alá? Hogyan lehet nem kívülről pazar, hanem a lelkünket belülről melegítő az ünnep? Erről kérdeztük Sipos Zsolt hívő katolikus lelkigondozót (pasztorálpszichológust), pár- és családterapeutát. A négygyermekes édesapa a kecskeméti Rév Szolgálat keretei között működő Reménység Háza Lelkigondozói és Mentálhigiénés Tanácsadó Szolgálat egyik alapítója, a Lelkesítő Ökumenikus Családterápiás Műhely szakmai közösségének tagja, főállásban pedig a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára.

– Karácsony kapcsán a zsidó-keresztény kultúra egyik legjelentősebb ünnepköréről beszélünk, amely évezredek óta áthagyományozódott társadalmainkban, családjainkban, miközben lényegében és szellemében folyamatosan át is alakult. Nagyon érdekes, hogy meghittségében a fény sötétség feletti győzelmét hordozta mindvégig, és erősen megkopottan ugyan, de ezt hordozza a hívő emberek számára napjainkban is.

A hanukai menóra nyolc plusz egy gyertyájának napról napra történő meggyújtásával, a lángok fényének erősödésével a szent dolgokban való növekedést, Izráel népének mindenkori győzelmét, megszabadulásának isteni csodáját jelképezi. A keresztények számára az adventi koszorú négy gyertyájának lángja pedig a bűnbánatba ágyazott örömünnepet jelenti, a Megváltó eljövetelét, az isteni megtestesülés napját.

A Legnagyobb Szeretet földre születésének ünnepe a keresztény spiritualitásban saját születésünk, gyermekként szüleink, felnőttként szülőségünk lényegét is érinti. Ebbe beletartozik, hogy örök életre születtünk, hogy napról napra megújulhatunk, illetve hogy felelősek vagyunk az élet továbbadásáért és mindenek feletti óvásáért. Persze mindez nem kényszer, hanem szabad akaratunk és döntésünk függvénye.

Ahogy évezredeken át, karácsonykor családjaink körében lenne jó elcsendesednünk, megállnunk, megpihennünk, hogy a gyertyák fénye és lángja képes legyen megtisztítani, átmelegíteni bennünket, és hogy ez a lelkünkben átélt finom melegség figyelmünket végre a legfontosabbra, az összetartozásunkra és szeretetünkre legyen képes irányítani. Ehhez képest, ahogy azt felmérések sora is kimutatta, az ünnepi időszakokban sokkal magasabb a magukat magányosnak megélők, esetleg önsorsrontók száma, akik nem tudnak sehová, senkihez kapcsolódni.

– Ha az év nagy részében békétlen, konfliktusokkal terhelt a kapcsolat a családtagok, a tágabb rokonság tagjai között, akkor egybegyűljenek-e karácsonykor csak azért, mert így szokás? Ez-e a megfelelő alkalom a békülésre, a közeledésre?

– Mikor máskor, ha nem ebben az ünnepkörben érdemes megbékélni? Advent emberi lényege abban állna, hogy felkészüljünk a bűnbánatra, a megbocsátásra. Ilyenkor volt, van alkalmunk arra, hogy számot vessünk eddigi cselekedeteinkkel, azok jó és rossz következményeivel, egyben arra is lehetőségünk nyílik, hogy új emberekké váljunk.

Azonban nehogy Szenteste, egyszerre tegyük mindezt! Akkor asztalt terítünk, nem pedig borogatunk. Amikor tehát már egy asztalhoz szólít az ünnep bennünket, akkor önmagunkkal és a másikkal megbékélve, a hagyományaink szerint csak javainkat megosztva legyünk együtt, mert így születik meg lelkünkben a belső fény, a mással össze nem téveszthető öröm.

Ehhez fontos lenne, az ünnepi asztalok és étkek együttes feldíszítése, az ezzel járó dolgos órák és szolgálat arányos elosztása. Ez segíthet abban, hogy minden családtag egyformán részesedjen a munkából és a megkönnyebbülést adó jóból, kényelemből.

– Az ajándékozás, mint frusztrációforrás is jelentősen jelen van ezekben a napokban. A tárgyak özönével szemben mit javasol, mivel lepjük meg egymást, a szeretteinket?

– Érzelmi megnyilvánulásaink átformálódtak az évszázadok, de leginkább a legutóbbi, „gyorsított” évtizedek alatt. A virtuális világ képmutatása elhitette velünk, hogy csak a kézzel fogható, pénzbeli értékkel kifejezhető tárgyakkal vagyunk képesek szeretetet adni és fogadni. A boltok és reklámjaik pedig évről évre egyre hivalkodóbbak, tovább tartanak nyitva és fogva, az emberek pedig megállás nélkül vásárolnak, költenek, gyűjtenek, halmoznak, harácsolnak. Mindehhez a megajándékozott részéről elvárt a széles és meggyőző mosoly, az elégedett hozzáállás, hogy csorba ne essék a másik vitathatatlanul jó szándékán.

Pedig a képlet igen egyszerű: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”, vagyis a személyesség legyen a legfőbb cél minden ajándékozásnál. A minőségi idő, azaz az osztatlan figyelem mindannyiunk jogos igénye, még akkor is, ha nem mindannyiunk legfőbb szeretetnyelve.

Mivel hasonlóak vagyunk egymáshoz, van bennünk közös, mégpedig a szeretet. Annak egymásban történő felfedezéséhez pedig nem elegendő sem az adventi négy hét, sem az ünnepi három nap. Ehhez egész évben rá kell szánnom, oda kell adnom neki magamat, talán ez lehet a valódi célt érő ajándék, amely minden előkészület szorongását azonnal szüntetni képes.

– Mekkora szerepük van a rítusoknak, a hagyományoknak az ünnep megélésében? Vagy újdonságokkal kellene „felpezsdítenünk” a karácsonyt?

– Rítusaink létünk megtartói és begyakoroltatói. Felelősek vagyunk értük. A belőlük fakadó szokásrendszerek az idők során formálódnak, de az megfigyelhető, hogy mindegyikből az érték hagyományozódik tovább. Ha nehezen is, de még mindig képes elcsendesedni a világ, a mítoszaink pedig halványan, de ma is élnek tovább.

Az évezredek alatt belénk ivódott, hogy szükségünk van az ünnepekre. Az emberi lélek egyedül is, családban is, csoportban is egyensúlyra törekszik. Vágyja a stabilitást, a harmóniát, ami egyben válasz is arra, hogy honnan jöttünk, merre tartunk, mi a valódi lényegünk.

Saját családjainkat megalapítva magunkkal hozzuk származási családjainkból a megszokottat, és ehhez tesszük hozzá az általunk értékesként kialakított újat. Nincsen ebben semmi rossz, ha a valódi fény melegének áhítata megmarad.

Egy általam nagyrabecsült teológia tanárom családi története a legszebb újítás, amit a karácsonyi rítusok kapcsán hallottam. Ők egyik évről a másikra megállapodtak abban, hogy felhagynak minden tárgyi ajándékozással. A fa alá néhány esztendeje csak az egész évben a másikról gyűjtött szeretetgondolatokat, élményeket, eseményeket viszik, ott egymásnak, egymás előtt felolvassák. Utána elköltenek együtt egy szerény vacsorát, amelyet közösen készítettek el. Senki nem kap kéretlen és váratlan ajándékot, meglepetést viszont annál többet. A családi karácsonyok helyszíne is megegyezés alapján váltakozik a családtagok között, így sem állandó teher nem nehezedik valakire, sem sértődés nem keletkezik abból, hogy éppen kinél gyűljenek össze.

– Mit tegyen az, akinek a gyerekkori karácsonyi élményei, tapasztalatai nem túl szépek? Hogyan léphet túl ezeken, és alakíthat ki magában egy pozitív kapcsolódást az ünnephez?

– Mindannyian hordozzuk gyermeki sebeinket, de felcseperedve megtanulunk velük barátságot kötni. Elkerülhetetlen, hogy ne sérüljenek családok, gyermekek, karácsonyok. Felelős felnőttként viszont saját döntésünk, szabadságunk az, hogy miként viszonyulunk egyéni és közös ünnepeinkhez. Ha felismerjük, hogy saját érzéseink miatt nem vagyunk hibáztathatók és mi sem hibáztathatunk értük senkit, akkor tudunk bármit is pozitívan megélni.

Hogy látjuk-e a menórák, az adventi koszorúk, az üstökösök fényét, vagy hagyjuk, hogy a világ minket is elvarázsoljon, elvakítson, az döntés és viszonyulás összefüggése. A szemüvegé, amelyen keresztül nézzük a külső és belső világunkat. Szemüveget és fókuszt pedig bármikor, bárki tud váltani, teremtettségünkkel adományozott képesség, mely némi gyakorlattal könnyen készséggé fejleszthető. Bár nehéz a csalárd módon, hipnotikusan szikrázó fényeknek ellenállni, ahogy a világ diktálta sorból is kiállni, mégis érdemes legalább egyszer újra kipróbálni: nemet mondani mindarra, ami nem valódi módon az ünnep lényegéhez tartozó, és ami eltávolít bennünket az együttléttől és a szeretettől.

•