Megnyílt a főtéri tablókiállítás - VIDEÓVAL
2022.06.01. 17:43
Tablókiállítás nyílt szerdán Kecskemét főterén. A harmadik alkalommal megrendezett eseménnyel Kecskemét város és a Kecskeméti Médiacentrum a végzős középiskolások előtt tiszteleg. A kiállított tablókra szavazni is lehet a Hírös.hu hírportálon, az osztályok értékes nyereményekért versengenek. A kiállítás június 19-ig, a verseny június 16-ig tart.
Galéria
„Legyünk büszkék városunk végzős diákjaira!” címmel harmadik alkalommal rendezett tablókiállítást Kecskemét városa és a Kecskeméti Médiacentrum.
Kecskemét főterén idén tizenhárom középiskola félszáz tablója látható, melyek emléket állítanak a városban töltött közös éveknek.
Az esemény azt is kifejezi, hogy Kecskemét büszke a fiataljaira. Bármilyen messze is kerülnek majd, a város mindig hazavárja őket.
Az első versenyre 2016-ban került sor, de nem mindegyiket kísérte kiállítás. Ez az oka annak, hogy ez a harmadik tárlat. De úgy tűnik, a jövőben minden esély megvan arra, hogy a tablóverseny és a tablókiállítás is megvalósuljon.
Kozák Polett, a Kecskeméti Médiacentrum vezetője köszöntőjében elmondta: 13 iskola 51 tablója látható a főtéri tárlaton, ahol mindenki boldog lehet, hiszen felfedezheti az ismerősét. A diákok megtalálhatják az iskolatársaikat, osztálytársaikat, barátaikat, a szülők, nagyszülők megkereshetik a gyermekeket, unokákat, ismerősöket. És ez mindenkinek mosolyt csal az arcára, mert a felismerés, a megismerés öröme, egy-egy találkozás emléke juthat eszükbe.
- Én két középiskolás gyermek édesanyja is vagyok, így nagyon jól tudom azt, hogy ennek a korosztálynak a legfontosabb a megerősítés, a bizalom. Az, hogy érezzék, figyelnek rájuk. És ez a kiállítás éppen ezt adja meg – hangsúlyozta Kozák Polett.
Az eseményt a TST Táncstúdió növendékeinek műsora színesítette, akik nagy sikert arattak. Táncukkal nem csak hidat képeztek a generációk közt, de a hangulatot is remekül fokozták.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester beszédében felidézte a kezdeteket, amikor 2017-ben a kezdeményezés mellé állt a város. Elmondta, hogy ez az esemény egy összetett koncepció része, mely az egyetemvárossá válást szolgálja.
- Ennek pedig kulcseleme az, hogy azok a középiskolás diákok, akik tanulmányaikat nagyon jó eredménnyel végzik, Kecskeméten is megtalálják a boldogulásukat. Vagy, ha el is mennek egy rövidebb időre, arra biztatjuk őket, hogy térjenek vissza. Hiszen szépen fejlődik városunk és térségünk, és itt is meg lehet találni a jövő útjait és a megfelelő otthont, családi körülményt. Ez a cél vezérel elsősorban bennünket, városvezetőket, hogy mindig is lendületben tartsuk városunkat. Fiatalosan, innovatívan és kreatívan – mondta Kecskemét polgármestere.
Kiemelte: szeretnének hagyományt teremteni azzal, hogy a végzősök tablói a jövőben egy helyen legyenek megtalálhatók, miközben a kulturált hely mellett kapcsolódó programokkal várják a közösségeket és a közönséget.
A színes tablókat június 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők, a tablóverseny vége pedig június 16., mert a hiros.hu oldalon addig lehet rájuk szavazni. És érdemes is, mert a győztesekre értékes nyeremények várnak, melyek segítenek abban, hogy a fiatalok még egy utolsó nagy, közös buliban vehessenek részt.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés