Lengyel pilóták a Wojtyla Házban
2021.08.30. 21:47
A Lengyel Légierő tizenkilenc vadászpilótája tette tiszteletét a Wojtyla Barátság Központban vasárnap délután. A baráti ország honvédeit Farkas P. József, a szociális intézmény alapító-igazgatója fogadta.
4 kép
A katonák szóvivője elmondta, hazájukban kiképzőként teljesítenek szolgálatot. Amikor azonban meghívást kapnak egy-egy rendezvényre, csapatba tömörülve mutatják be műrepülő-tudásukat a nagyközönségnek. Magyarországra kiváltképp örömmel jöttek, hiszen maguk is vallják a régről ismert, rímbe szedett közmondás helytállóságát, miszerint „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” – „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”. A Wojtyla Házat különösen a szívükbe zárják, hiszen amellett, hogy a szent lengyel pápáról kapta nevét, ráadásul aktív szerepet vállal a lengyel-magyar baráti-kulturális kapcsolatok ápolása, fejlesztése terén.
A látogatás diavetítéssel vette kezdetét, melynek során Tódor Norbert, a Wojtyla Ház munkatársa dióhéjban bemutatta az alapítása óta eltelt tizenhat esztendő alatt romos állapotú népkonyhából Farkas P. József és felesége, Farkasné Pásztor Jolán, valamint nagylelkű támogatók százai által korszerű szociális-kulturális központtá fejlesztett karitatív létesítményt.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A találkozó alkalmával mindemellett a lengyel vendégek élvezhették a magyar konyha kreatív ételeinek különleges ízvilágát, továbbá a Zwack Unicum és egyes hazai kézműves borok nemes zamatát is megismerhették a messzi földről érkezettek.
A házigazdák nevében Farkas P. József végezetül átnyújtotta a wojtylások ajándékát: a Wojtyla 15 – Csoda és misszió című kötet egy példányát, mely a Wojtyla Barátság Központ elmúlt tizenöt évébe nyújt mélyreható betekintést. Viszonzásul a lengyel vendégek ajándéktárgyakkal lepték meg a Wojtyla-sorsközösséget.
Szöveg: Tódor Norbert
Fotók: Gáspár Márton
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés