Fordulat a migránskérdés európai kezelésében?
Úgy néz ki, hogy optimistán állnak az európai vezetők a hétfői rendkívüli migrációs csúcshoz.
2016.03.07. 06:36
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta, a migrációs válság kezdete óta most először látja európai konszenzus jeleit, de ilyen nyilatkozatokat már korábban is lehetett hallani. Hogy valójában miben sikerült megegyezni, az majd csak ma derül ki, mondta el nemrég a közmédia brüsszeli tudósítója.
4 kép
Be kellene tartani a shengeni szabályokat, meg kellene szüntetni a menekültek átszállítását az egyik országból a másikba és ezzel lezárhatóvá válna a nyugat-balkáni útvonal.
A másik az EU-török együttműködés és nagyon úgy fest, hogy Törökország készséget mutat az együttműködés felé, itt konkrét megállapodásokat várnak, de hogy miben sikerül majd megegyezni az hétfőn derül ki.
A harmadik a humanitárius mentőcsomag. Az a bizonyos 700 millió euró, amit a következő 3 évben Görögország kaphatna, éppen azért, hogy a területén felduzzadt menekültáradatot kezelni tudja – mondta Baraczka Eszter.
Orbán Viktor is jelen lesz
Az Európai Unió és Törökország képviselői egy munkaebéd keretében fognak tárgyalni a menekültválságról szóló közös akcióterv végrehajtásáról. A csúcsértekezleten az Európai Unió huszonnyolc tagországának állam-, illetve kormányfői és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök mellett részt vesz Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli az ülésen.
(MTI-hirado.hu-EPA)
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés