Trianonra emlékeztek Kecskeméten
2019.06.04. 19:10
99 éve írták alá azt a békeszerződést, mely során a Nagy Magyarország szétszakadt. Erre emlékeztek meg Kecskeméten, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából az Országzászlónál.
Galéria
"De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!"
Sajó Sándor "Magyarnak lenni" című versét Pál Attila színművész szavalta ma délután, az Országzászlónál. Ezzel vette kezdetét az a megemlékezés, amelyet a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendeztek meg. 99 évvel ezelőtt írták alá azt a békediktátumot, amely az ország szétszakítását jelentette. Ezért minden év június 4-én az itthoni és a külhoni magyarok együtt emlékeznek a gyászos napra.
Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyház lelkésze egy sajnálatos baleset miatt nem tudott jelen lenni a megemlékezésen, helyette Papp Zsolt, a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója, a Bekecs Beregszász-Kecskemét Baráti Társaság Egyesület elnöke mondott beszédet.
- 99 évvel ezelőtt darabokra tört az ország, mely kincsünk és örökségünk volt. Az egész egy képtelen és hihetetlen történet, mely a mai napig hat ránk. Sokkoló a felismerés, hogy a rossz döntéseknek, gyengeségeknek és a külső erők játékainak, milyen következményei lettek. A fájdalom szülte évtizedes bénultság után lassan ébredezik lelkünk és szellemünk. Élünk és vagyunk. Az egész ugyan darabokra tört, de az alkotó részek nem váltak semmivé. Elkezdtük összegyűjteni az széthullott darabokat mondta Papp Zsolt.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A beszéd után koszorúzás következett. A rendezvény megemlékező műsorát a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola tartotta. Az előadás sokak szemébe könnyeket csalt. A fiatalok énekeltek, szavaltak. A műsor csúcspontja az volt, amikor népviseletben felálltak a szereplők a Nagy Magyarország elszakított részeire és együtt táncoltak jelképezve azt, hogy bár külön területen élünk, mindannyiunkat összeköt a nyelvünk, a hagyományaink és a szívünk.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés