"Szellemi akadálymentesítés" a munkaerőpiacon
2019.11.27. 21:03
Boronkay Péter, az egyik áruházlánc jószolgálati nagyköveteként részt vett azon a sajtóeseményen, ahol Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár is betekinthetett abba a munkafolyamatba, hogy az üzletlánc hogyan segíti a megváltozott munkaképességű kollégák beilleszkedését és mindennapi munkáját.
2 kép
„Ma Magyarországon 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, és még legalább ennyien vannak, akiket munkához lehetne segíteni. Az esélyteremtés azonban nem kizárólag az állam feladata, az önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek mellett szükség van olyan cégekre, aki az üzleti tevékenységük mellett társadalmi célokra is figyelmet szentelnek.” – mondta Fülöp Attila.
A bevásárlóközpont egyike azoknak a nagy cégeknek, amely nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél nagyobb számban integráljon megváltozott munkaképességű munkavállalókat ép társaik mellé, és végezhesse a képességéhez legjobban illő munkafolyamatot, ez által érzékenyítve a mellettük dolgozó munkatársait is. „A megváltozott munkaképességű kollégáink általában sokkal elkötelezettebbek az átlagnál – nyilatkozta Dominique Ducoux, az Auchan magyarországi vezérigazgatója.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Számomra mindig is fontos volt a fogyatékkal élő társainkkal szembeni "szellemi akadálymentesítés", ezért is segítem az üzletláncot abban a tevékenységében, hogy minél több megváltozott munkaképességű munkavállalót tudjunk beintegrálni az ép társaik mellé, ez által is érzékenyítve őket."- mondta Boronkay Péter.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés