Sikeres bírósági teljesítménytúra az Alföld „hegycsúcsain”
2018.04.11. 17:27
A Kecskeméti Törvényszék illetékességi területéhez tartozó Kunszentmiklósi Járásbíróság dolgozói 2018. április 7. napján sikeresen teljesítették a Bács-Kiskun megyében megrendezett Strázsa teljesítménytúrát. A lelkes maroknyi csapathoz csatlakozott egy címzetes törvényszéki bíró is, aki korábban kirendeléssel dolgozott a bíróságon.
A 15 km-es távot az elszánt és kitartó bírósági csapat jóval az 5 órás szintidőn belül, csaknem 4 óra alatt teljesítette. A jó hangulatú gyalogtúra során a részt vevők egymást biztatva haladtak kilométerről kilométerre.
A kijelölt útvonalon a természetjáró dolgozók elé tárultak a környék csodálatos természeti kincsei. Megismerhették a Felső-Kiskunság Ős-Duna által épített látványos homokbuckáit - a Strázsa-hegyet, a Barátok-hegyet, a Látó-hegyet és a Lófogó-dombot -, melyek felszínét helyenként 45 fokos lejtők és völgyek tarkítanak. A sík vidékhez szokott alföldi emberek számára a túra egyik legnagyobb élménye a 125 méter magas Strázsa hegy megmászása volt, egyrészt mert igencsak próbára tette a fizikai állóképességet, másrészt pedig mert ezen hegy megmászását követően a túrázó szeme elé felejthetetlen panoráma tárul, ahonnan tiszta időben 50 km-re is el lehet látni.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A túra végén a kellemesen elfáradt dolgozók vidám élménybeszámoló mellett finom bográcsos paprikás krumplival pótolták az elveszett kalóriákat.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés