Könnyebb lesz az örökbefogadás: két csodálatos történet

Könnyebbé válik a gyermekek adoptálása, a parlament ugyanis elfogadta az örökbefogadási törvény módosításait. Ennek apropójából alábbi összeállításunkban érintett szülőkkel és egy szakemberrel beszélgetünk a témáról.

A törvény módosítása értelmében az újonnan jelentkező örökbe fogadó szülőknek már nem kötelező a 40 órás tanfolyam elvégzése. Az eddig fizetős képzést egyúttal azonban ingyenessé tették. A korábbi hat helyett három hónap után örökbe fogadható lesz az a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő gyermek, aki iránt egyáltalán nem érdeklődnek a vér szerinti szülei. A rendszertelen kapcsolattartás esetén a korábbi egy év helyett nyolc hónap után válhat vizsgálhatóvá az örökbeadás lehetősége. Az örökbe fogadó szülők és a gyermekek közötti maximális korkülönbséget pedig bizonyos esetekben negyvenötről ötven évre emelték.

A tanfolyam „mélyre megy”, de megéri

„Küzdő Kriszti” – ezzel a névvel azonosította magát az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamon Földiné Polgár Krisztina. Korántsem volt előzmény nélküli a választása: kétszer győzte le a gerincdaganatot, a nagylánya pedig 17 éves lenne… Dorinát annak idején nyolc hónapos terhesként veszítette el. Ezt követően a nőgyógyászai felváltva mondták azt, hogy természetes úton nem lehet gyermeke, illetve kecsegtették azzal, hogy talán mégis. Évek teltek el így. Végül férje fogalmazta meg először, hogy próbálkozzanak meg az örökbefogadással. Kriszti fájó szívvel ugyan, de elengedte volna a férfit – mondván, ha más nőtől vér szerinti gyermeke születhetne, akkor nem akarja megfosztani őt ettől –, párja azonban azt mondta, vele szeretne szülővé válni.

Az azóta eltelt időszak mérföldköveit fejből sorolja Krisztina: tavaly szeptember 11-én jelentkeztek szándékukkal a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálatnál, azóta van sorszámuk. Először egy hatszáz kérdéses pszichológiai tesztet kellett külön-külön kitölteniük, ez alapján döntötték el, folytatódhat-e esetükben a procedúra. Második körben személyesen hallgatták meg őket, megint csak egyesével. Ott és akkor Krisztit „nagyon megnyúzták”. Arról akartak megbizonyosodni, hogy nem az elvesztett gyermekét akarja pótolni ily módon. „Dorina volt, van és lesz”, mondja a kislányról, aki annak idején a volt párjától fogant. Hangsúlyozza: nem a múltja, hanem a férjével közös jövőjük miatt vágyik egy „babóra”.

Az örökbefogadásra felkészítő, három hétvégét felölelő tanfolyamot november 23-án kezdték. Bár személy szerint neki is voltak ellenérzései ennek szükségességét illetően, ma már azt mondja, „nagy butaság” elhagyni ezt a folyamatból. Pedig nem volt olcsó mulatság: kettejüknek együtt 150 ezer forintjukba került. Mégis bőven megérte. Valós történeteket dolgoztak fel, ezeken keresztül pedig megértették és megtanulták: „ahhoz, hogy tényleg jót tegyünk a gyerekkel, az ő szemével is látnunk kell a helyzetet”.

Közben a hivatal munkatársai részletes környezettanulmányt is készítettek róluk: megnézték az otthonukat, bepillantottak az anyagi helyzetükbe. December 21-én voltak nyilatkozatot tenni, hogy továbbra is szeretnének örökbe fogadni. Erről január 14-én kaptak határozatot, amely csak május első felében vált véglegessé. Ez a dokumentum rögzíti, hogy a jelentkező milyen eljárás keretében, hány gyermeket szándékozik örökbe fogadni, hány éves korú és milyen nemű gyermeke(ke)t szeretne, vannak-e származási kikötései (ez a gyakorlatban elsősorban azt jelenti, roma származású gyereket is vállal-e), és milyen betegségeket, rendellenességeket stb. tud elfogadni.

Baráti társaságuk, ismerőseik tudják, hogy erre az útra léptek, és csak bátorítást, támogatást kapnak tőlük. A családtagjaik pedig velük izgulnak: „Anyukám rettentően várja, hogy nagymama, tesóm és unokahúgom pedig, hogy keresztszülő lehessen.” Azt, hogy mikor zárhatják majd karjaikba gyermeküket, nem tudni. Krisztina úgy saccol, egy-másfél év még biztosan eltelik addig. A várakozás időszaka azonban már sokkal nyugodtabb Krisztina számára: „Eddig folyamatosan kérdéses volt, lehetek-e valaha is anya. Most már tudom, hogy egyszer biztosan ez is megadatik.”

A gyerekeknek természetes, hogy más módon érkeztek

Hasonlóan élte meg a várakozás időszakát Lócziné Tuman Melinda is, aki ugyancsak nyíltan vállalja környezete előtt, hogy két gyermeket fogadtak örökbe. Kunszálláson élnek, ahol már csak azért sem mennek „csodaszámba”, mert a faluban további négy-öt örökbe fogadott gyermek is van. (Melindáék helyi nyilatkozó hiányában, Földiné Polgár Krisztina révén kerültek a látóterünkbe, és örömmel válaszoltak a kérdésekre – a szerk.)

A nagylányuk nyolcéves lesz, a kisfiuk négyéves volt nemrégiben. Mindketten csecsemőként kerültek hozzájuk. Három-, illetve ötnapos korukban látták őket először, közvetlenül a kórházból vihették haza a gyerekeket.

Melinda egyáltalán nem érezte váratlannak az érkezésüket, hiszen több évig készültek erre. Menet közben is folyamatosan tájékozódtak arról, hol állnak a várólistán, és amikor az első helyekre kerültek, tudták, tulajdonképpen bármelyik pillanatban hívhatják őket. Azt azért elárulja, mégis kisebb sokkhatásként érte őt az első telefon. Utóbb az ügyintéző szavaiból mindössze annyira emlékezett: kislány született.

Az első perctől magától értetődő volt számukra, hogy velük vannak a gyermekeik, és ők így, velük hárman, illetve négyen alkotnak egy családot.

Mindkét esetben a zárt örökbefogadást választották: férjével együtt azt érezték, képtelenek lennének személyesen is megismerkedni az életadókkal. Mindazonáltal Melinda mind a mai napig hálás az örökbe adóknak azért, hogy ezt az „iszonyatosan kemény lépést megtették”.

A kisfiuk megszületése utáni hat hét azonban „rettenetes” volt számukra: a szülőanya nehezen mondott le a gyermekéről, inkább csak a párja befolyása miatt hozta meg ezt a döntést, és valósan fennállt annak a lehetősége, hogy meggondolja magát. Végig izgultak, nehogy ezért csörrenjen meg a telefon. „Azért is volt extrém nehéz – teszi hozzá Melinda –, mert a baba elvétele már nemcsak nekünk jelentett volna kínszenvedést, hanem a lányunknak is.”

Melindát telefonon értük utol, a háttérben épp a főzésben segédkeztek a gyerekek. A főzelék kavargatása közben ők is hallották az anyuka szavait. Teljesen tisztában vannak a családba kerülésük történetével, tudják, hogy egy másik néni pocakjából születtek és utána találták meg egymást a szüleikkel. Az is természetes számukra, hogy van egy olyan kistestvérük, aki viszont a „szokásos” módon érkezett a családba. Tizenegy év sikertelenség után ugyanis Melindáéknak, meglepetésképpen, egy maholnap kétéves vér szerinti kislányuk is született. A nagyokban ez semmiféle törést nem okozott, „nekik ez teljesen természetes”.

A szülők nem tartanak attól a perctől, amikor a nagyok esetleg azzal állnak majd eléjük, hogy szeretnék megkeresni az életadó anyukájukat, vagy legalábbis többet megtudni róla. „Nem leszek ettől sem megsértődve, sem rosszul nem fog esni. Ha az életútjukhoz erre lesz szükségük, akkor támogatni fogjuk őket ebben” – teszi egyértelművé Melinda, majd zárszóként hozzáfűzi: „Büszkék vagyunk rá, hogy nekünk ez az út adatott, és szerintem jól megugrottuk.”

A trauma megmarad, de együtt lehet élni vele

Hogy a kunszállási család „jól megugrotta” a feladatot, azt Dóró Kerekes Éva szavai is alátámasztják. Ehhez az is kellett, hogy újszülöttként fogadhatták örökbe a gyermekeiket. Ennek jelentősége óriási, derül ki a kecskeméti kórház gyermekklinikai szakpszichológusának szavaiból. Az integráció ilyenkor csecsemőkortól kezdődik, ami a szülők és a gyermek egymásra hangolódását is segíti. Ahhoz, hogy az örökbefogadás ténye később se okozzon megrázkódtatást – hangsúlyozza a szakember –, pici korától beszélni kell vele arról, természetesen játékosan, az életkorának megfelelően, hogyan került a családba, és ezzel a tartalommal kell nevelniük őt a szülőknek.

Ha viszont valaki egy nagyobbacska gyermeket fogad örökbe, akkor ismeretlen terepre lép, ráadásul a gyermek nagy valószínűséggel traumákat is hordoz, melyeket az organikus családjában élt meg. A megélt veszteség, trauma, teszi hozzá a pszichológus, nem tűnik el nyomtalanul, de a nevelési közeg, a kialakuló érzelmi kötődések a súlyát felül tudják írni. Akkor okoz gondot, ha tabuként kezeljük a történetet, és nem adunk módot az élmény megismerésére és beépítésére a családtörténetben.

A kezdeti időszak, bármilyen életkorú is legyen az örökbe fogadott gyermek, nem feltétlenül telik a „rózsaszín köd” jegyében. A hangulatingadozás, az érzelmi válság az örökbe fogadó szülőknél is ugyanúgy megjelenhet, mint a vér szerinti gyerekeket világra hozó anyáknál – fogalmaz Dóró Kerekes Éva. Az intenzív örömmel egyidejűleg a hétköznapok során azt tapasztalhatják, hogy nem értik a gyermekük jelzéseit, gesztusait, mimikáját, nem tudják, miért sír vagy miért hallgat. Utóbbi ellenére kell elhinniük magukról, hogy képesek jó szülei lenni a gyermeküknek, és ezt a sziklaszilárd kompetenciaérzést kell közvetíteni a gyermek felé is, aki kívülről várja a megnyugtató támaszt. Mindeközben pedig, teszi hozzá Dóró Kerekes Éva, egy nagyobb gyermek a korábbi környezetéből való kiszakadás miatt épp egy erős gyászt élhet meg, ezért zárkózhat el és lehet átmenetileg totálisan elérhetetlen.

És ha már átmenetiség: a hazai gyermekvédelmi rendszernek, emlékeztet a szakember, az elsődleges célja az lenne, hogy ideiglenesen kerüljenek nevelésbe vétel alá a gyerekek, és előbb-utóbb sor kerüljön a reintegrációjukra (hazakerülésükre). Az új szabályozás szerint azonban kapcsolattartás hiányában három hónap után örökbe adhatóvá válhat egy gyermek. Ennyi idő alatt szinte lehetetlen, hogy az a szülő, aki szociálisan, egzisztenciálisan elvesztette a talajt a lába alól, rendezze az életét annyira, hogy visszakaphassa a gyermekét – figyelmeztet Dóró Kerekes Éva.

Közben pedig a nevelőszülőknek abban az ellentmondásos helyzetben kell gondoskodniuk a náluk lévő gyermekről, hogy az együtt éléshez elengedhetetlen, hogy kötődés alakuljon ki közöttük – ugyanakkor átmeneti helyzetről van szó. Ha valaki csak öt-hat évesen vagy még idősebben válik örökbe adhatóvá, akkor addigra erős érzelmi kötődései alakultak ki és integrálódott abba a közegbe, abba a családba, ahol addig nevelkedett. Mindenképpen törést jelent, ha ezeket a kapcsolatokat meg kell szakítania, és be kell illeszkednie egy számára akkor még teljesen ismeretlen családba.

Dóró Kerekes Éva a szakrendelésen elsősorban olyan diszfunkcionális pszichés működésű, súlyosabb patológiával rendelkező gyerekekkel találkozik, akiknél valami miatt elakad a családhoz való alkalmazkodás, beilleszkedés, amely a családi rendszer szintjén okoz nehezített működést. Az elhúzódó magatartási, érzelmi nehézségek serdülőkorban kapcsolati krízishez vezethetnek, ami időnként az örökbefogadás megszakításával is járhat, újabb veszteséget okozva ezáltal a gyermek személyiségfejlődésében.

Zsolczainé Vitális Judit