Kihívások a munkaerőpiacon
2019.04.10. 16:32
Megoldásokat és gyakorlatban alkalmazható módszertanokat kaphattak a munkaerőpiaci problémák kezelésére azok az érdeklődők, akik a mai konferencián és workshopon vettek részt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Az egész napos rendezvényen arra a kérdésre kerestek válaszokat, hogy hogyan viszik előre a vállalkozásokat a kihívások.
Galéria
A munkaerőpiac nagyon nagy részét, ha a közszférát levesszük ebből, mégiscsak vállalkozások teszik ki, majdnem 3,7 millió ember a 4,2-ből vállalkozásokban dolgozik.
Ezek a számadatok is azt jelzik, hogy a társadalom nagy részének egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a vállalkozások világa. Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője A fehér 50 árnyalata című előadásában a törvényesen működő vállalkozások erényeit sorakoztatta fel a szürke- és feketegazdaságokkal szemben, morális és pénzügyi szempontból egyaránt.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában ma megrendezett konferenciát és műhelymunkát Utasi Melinda, az iparkamara gazdasági igazgatója nyitotta meg, aki kérdésünkre elárulta, hogy az esemény résztvevői széles körből kerültek ki, a cégtulajdonosoktól a HR-vezetőkön és munkaerő-közvetítőkön keresztül a munkavállalókig. Ez a tény is arról tanúskodik, hogy a problémák kezelésében minden érintett érdekelt.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Rugalmas foglalkoztatási formára, illetve annak alkalmazására állítottak össze a projekt során egy atipikus foglalkoztatási kézikönyvet. Az útmutatóban a vállalkozásoknak egy rugalmas munkáltatásra vonatkozó módszertant is kínálnak, melyet a mai rendezvény résztvevői a délutáni interaktív műhelymunkák, workshopok, tapasztalatcserék során is elsajátíthattak.
Az ebéd előtti kerekasztal-beszélgetés az alkoholproblémákkal küzdő munkatársak ügyében felmerülő feladatokat és megoldási lehetőségeket járta körül, a nap során megtartott közvetlen hangulatú előadások egy másik témája pedig a munkaerőpiacon fellépő generációs eltérések körüljárása volt.
A közeljövőben Bács-Kiskun megye több településén is hasonló rendezvényekre várják az érdeklődőket a Család és KarrierPONTokon.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés