menza reform Kecskemét konyha

Keserédes Sómese: leteszteltük, milyen a megreformált menza

Sózni vagy nem sózni? – ez a legfőbb kérdés a tanévkezdés óta az iskolai, óvodai konyhákon. Hosszas halogatás után ugyanis szeptember 1-jével elindult a menzareform.

Egy hónapja állandó téma a szülők körében, vajon megeszi-e a gyerek a megreformált ebédet az óvodában, iskolában. Vannak, akik a biztonság kedvéért otthonról is küldenek jó falatokat csemetéjüknek, de felreppentek olyan pletykák is, miszerint egyes intézményekben osztálysót adnak be, hogy azzal tegyék ehetővé az ebédet.

Kóstoló őrjárat

Megpróbáltunk utánajárni, hogyan realizálódnak az új szabályok a kecskeméti közétkeztetésben. Elsőként a Református Konviktus ebédlőjébe mentünk, hogy saját gyomrunkon teszteljük a reform menzát. A pletykákat hallva kicsit félve kanalaztunk a borsólevesbe, de szerencsére senkinek sem esett nehezére lenyelni. A sok zöldség miatt egyáltalán nem tűnt fel, hogy sótlanabb lenne. A második fogástól, a kecskeméti tarjától pedig egyenesen el voltak ragadtatva szerkesztőségünk tagjai. A diákok ugyan másodikfélét nem választhatnak a konviktusban, ők rántott szeletet, párolt répát és petrezselymes krumplit falatoztak mellettünk. Azt mondták, ehető az is, bár a köret kicsit sótlan, a hús íze kompenzálja.

Anya se főzne jobban?

Miután a refi konyháját leteszteltük, kíváncsiak voltunk, mi a helyzet más intézmények menzáján. A Precíz Kft. nyolc kecskeméti iskola mintegy 3500 diákja számára főz naponta.  Ezek közül a Kodály-iskolába invitál minket Beregszászi Zoltánné ügyvezető. Nem véletlen, hisz itt már régóta nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges étrendre, így talán nem volt olyan éles a váltás szeptember 1-jén.

A zsemlegombóc leves után választhattak a gyerekek májpástétommal tálalt burgonyafőzelék valamint a gyümölcsmártásos főtt hús között. Desszertként túrórudi is járt a kodályosoknak.  A 2. a osztálynak kifejezetten ízlik az ebéd. Néhányan ugyan azt mondják, tavaly finomabb volt a leves, egy kisfiú azonban kikéri magának.

– Én anyukámnak is mondtam, hogy jöjjön csak be, van mit tanulnia a konyhás néniktől – újságolja Valter Artúr. – A múlt heti finomfőzelék például annyira ízlett, hogy repetát is kértem belőle.

Ezek után bátran ülünk le az asztalhoz egy adag menüvel a Precíz Kft. ügyvezetőjének társaságában. - Lehetetlen teljes mértékben követni az előírásokat – szögezi le mindjárt a beszélgetés elején Beregszászi Zoltánné. - Nem tudjuk az utolsó grammig betartani a rendelet szabályait, hisz sok esetben már az alapanyag több sót tartalmaz, mint amit a kész fogásra előirányoztak nekünk. Éppen ezért csak annyit tehettünk, hogy minimálisra csökkentettük a só és a cukor mennyiségét. Kizárólag zsírszegény húsokkal dolgozunk, a konzerv pedig tabu a konyháinkon. Bulgurt, kölest, hajdinát eddig is használtunk, elfogadták, szeretik a gyerekek, a csőben sült és a párolt zöldséggel is csak keveseknek van gondja. Gyanítom, ők otthon sem eszik meg a zöldséget. Az új ízvilág elfogadásában sokat segítenek a pedagógusok, nélkülük nehéz dolgunk lenne.  

Beszélgetés közben mi is nekilátunk az ebédnek. A zsemlegombóc leves fotósunk kedvence, meg is eszi az utolsó kanálig. Egy kis csípős paprikát ugyan tenne bele, mondja, egyébként minden tekintetben megfelel az ízlésének. – Hogy lehet ez?– kérdezzük Beregszásziné Gizikét.

Kiderül, a korosztályra előírt sómennyiséget 2020-ig kell elérni, addig is évente 10 százalékkal kell csökkenteniük.

Folytatásként a gyümölcspüré mellett döntünk. Nem tűnik fel, hogy kevesebb lenne benne a cukor, kellemesen savanykás, ízletes a hús is, jó menzásként semmit sem hagyunk a tányéron. Hiányérzetünk csak azért lehet, mert a túrórudiból sajnos nekünk nem jár.

Tragikomédia a konyhán

A Bakos és Társai Bt. két konyhában - a Mátyás iskolában és a Bolyai gimnáziumban - főz. Ezekből tizenegy további iskolába szállítják az ételt a tálalókonyhákra, emellett ők biztosítják az étkezést egy önkormányzati és két egyházi fenntartású óvodában is. Mi a Bolyaiba mentünk próbamenüre, előzetes figyelmeztetés nélkül, nehogy csak miattunk legyen sósabb aznap az ebéd.

Még a folyosón elegyedünk szóba egy tanárnővel, aki láthatóan otthonról hozta az ebédet. – Két hétig bírtam a reform menzát, aztán feladtam - mondja Kothenczné Kemény Éva. – Lemondtam a menzát, mert nem sikerült megszokni az új ízvilágot. Ha nekünk nem is, az ételkiszállítóknak mindenképp kedvez az új rendelet, és a büfé forgalmát is fellendítheti.

Az ebédlőben kiderül, nem minden tanár adta fel. Asztaluknál egy piros doboz jár körbe, tele fűszerekkel.

- Himalája só, erős paprika, fekete és cayenne bors, ezek a legszükségesebbek ahhoz, hogy élvezhetővé tegyék a reform menüt – mutatja Ábel Józsel.

– Tudjuk mi, hogy nem a konyhások hibája, de másképp nem bírjuk megenni – magyarázza.

Bakos Tamás, a Bakos és Társa Bt. ügyvezetője is látja, hogy fűszerezik át a tanárok az aznapi csontlevest, a sertéspörköltet, bab- vagy sárgaborsófőzeléket. - Tragikomédia, mondja mosolyogva. –A gyerekek azt hihetik, hogy elfelejtettünk főzni. Amikor nekilátok az ebédnek, gyorsan megértem, miről beszél.  

– Alapvetően egyetértek a rendelettel, a só csökkentésével kapcsolatban azonban nem lennék ilyen szigorú – vélekedik Bakos Tamás.  - Bár tény, hogy a só bevitelünk egyharmada is kielégítené élettani igényeinket, az ételek ízét mégiscsak ez az ásványi anyag emeli ki. Éppen ezért sajnos velem is többször előfordult, hogy sírva ettem saját ételeinket, és kénytelen voltam utána sózni.

Ezt egyébként bárki megteheti. A rendelet ugyanis lehetőséget ad arra, hogy ha nem is az asztalokhoz, de az ebédlő sarkába kitegyék a sószórót, egy kis elrettentő tábla kíséretében, amely a túlzott só fogyasztás veszélyeire figyelmeztet.

Miközben a levest kanalazom, nem túl lelkesen, látom, hogy a gimisek közül sokan élnek is a lehetőséggel. Kóstolás nélkül sóznak, a konyhás nénik nem győzik utánatölteni a sószórót.  A szomszéd asztalnál három lány épp végez az ebéddel. Azt mondják, kis sóval „elment” a mai menü, a tegnapi mustáros ragu viszont egészen jó volt. - Én épp ma mondtam le a menzát – közli Piránszki István, egy 12.-es fiú. – Így se, úgy se eszem meg, akkor meg miért fizessek érte? – kérdi.

A leves egyébként ehető, érződik a zöldség, a hús íze, valami mégis hibádzik, néhány kanálnál nem megy le több. A sárgaborsó főzeléknél már bánom, hogy én csak óvatosan sóztam a pultnál, a pörkölttel együtt is íztelen. Úgy érzem magam, mint a Sómese királya.

- Ez van, ha pontosan betartjuk a megkövetelt sómennyiséget – tárja szét a kezét Bakos Tamás. - Természetesen nagyon rossz hallani a kritikát, de sajnos meg van kötve a kezünk.

Kísérletezgetünk persze, igyekszünk zöldfűszerekkel kompenzálni a só hiányát, de mivel egyelőre ugyanannyi pénzből gazdálkodhatunk, mint tavaly, csodát nem tehetünk.

A zsebpénz sok mindent megold

Bakos Tamás úgy véli, nem elsősorban az alapanyagok listáját kellene megreformálni, fontos lenne költeni a diákok szemléletformálására is, amit ez a rendelet nem old meg. -  Hihetetlennek tűnik, de a kisdiákok sok ételt egyáltalán nem ismernek – mondja. - A sült csirkecombot például 30 százalékuk érintetlenül küldi vissza. Sokan nem tudják egyszerre enni a köretet és a húsfélét, de a kés és a villa használata is kihívást jelent. Éppen ezért én nagyobb hangsúlyt fektetnék arra, hogy egy pedagógus szakember étkezési kultúrát is tanítson a gyerekeknek.

Az aggódó szülőknek annyit üzenne az ügyvezető, ők mindent megtesznek azért, hogy élvezhetővé tegyék az előírásoknak megfelelő ételeket. Ha azonban otthon inkább zsebpénzzel tömik a diákokat, számolniuk kell azzal, hogy nem salátát, hanem bizony csipszet, csokit vagy kólát vesznek majd rajta…

•