Szilágyi Barna New York

Egy kecskeméti férfi New Yorkban

Még csak harmincöt éves, de már közel egy évtizede él New Yorkban, ahol zeneszerző szakon végzett, írt filmzenét egy éjszaka alatt, áriát japán operaénekesnőnek magyar népdalszövegre, egyébként pedig Észak-Amerikai Igazgató egy informatikai cégnél. És nagyon jól érzi magát a bőrében.

- Mivel foglalkoztál, mielőtt kimentél? 
- A műszaki tanulmányok befejezéséhez közeledve éreztem, hogy hozzám valószínűleg nem a csősatuk és fröccsöntő gépek tervezése áll majd legközelebb, így az utolsó félévben inkább pénzügyi vonalon kerestem lehetőségeket. Először az OTP Bank, majd pedig a Volksbank kötelékében főleg a lakossági ügyfélkörrel foglalkoztam. Emellett a zenekarom, a Navrang is egyre több meghívást kapott, így a banki munkanapokat gyakran követte egy-egy jó ejszakai koncertezés Európa valamelyik nagyvárosában. Jó emlékeim vannak ezekből a évekből.

- Mi volt a célod, bejöttek-e a terveid? 
- 2000-ben, tehát 6 évvel a kiköltözésem előtt New Yorkban töltöttem a nyarat vízi életmentőként, s a gondolat, hogy egyszer majd ide koltozom valahogy természetessé vált a fejemben az évek során. Majd 2006 nyár végén úgy határoztam, hogy mielőtt végleg benő a fejem lágya, megpróbálok bejutni egy jó zeneakadémiára New Yorkban. Kipróbálom sikerül-e, aztán majd feltalálom magam. Hagyatkoztam a megérzésemre. Mivel ez elég nagy és hirtelen váltás volt, illetve az új hatások során folyamatosan valtozik / fejlődik az ember, ezért a terveim is velem alakultak. Nem voltak konkrét karrierre, pénzre, vagy itt töltött évek számára vonatkozó egzakt terveim azon kívül, hogy tudtam: sokáig szeretnék maradni, sokat szeretnék tapasztalni, és bármivel is foglalkozzak, jó lenne nagyon jónak lenni benne. Aztán végül a terveim idáig többnyire bejöttek és helyüket azon nyomban sok másik új nagy terv foglalta el. Szóval én ezt egy ilyen folyamatos mozgásként élem meg. Elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel és kilátásaimmal.

- Miben más az ottani kultúra, meg lehet/kell-e szokni? 
Erről sokat lehetne beszélni. Más kontinens/nyelv/szokások/történelem/társadalmi berendezkedés/problémák/észjárás. A Nutella hígabb, a kóla édesebb, a munka több, és az itteni Torgyán Józsi bácsit Donald Trumpnak hívják. Nyilván majdnem minden más, mint otthon. Hogy ki hogyan éli meg ezt a másságot, az nagyon különböző lehet. Ha egyetlen jellemzőt kellene kiemelnem, amiben sok - nemzetiségtől függetlenül - kivándorló a sikereit köszönheti, talán az, hogy sikerült megőrizniük a szellemi rugalmasságukat. Az új környezet több új kihívással szolgál, mint könnyű megoldással. Én úgy látom a saját környezetemben, hogy akiknek sikerült folyamatosan újra kalibrálni a kisebb céljait, hogy ezáltal helytálljanak és a nagyobb terveikhez vezető utat megteremtsék, azok jobban élik meg a sok változást. Például hiába volt valakinek jó pozíciója Magyarországon, itt ez keveseket fog szíven találni. És emiatt elképzelhető, hogy nem azon a színvonalon kezd az ember az első napon, mint amit megálmodott magának. Szóval az jut nekem, amit magamnak megteremtek és hála Istennek egy ilyen hiper teljesítmény-orientált társadalmi berendezkedés, mint amit New Yorkban tapasztalni, az nekem fekszik. Itt minden lehetőségre 100 világszínvonalú tehetség és szakértelem áll sorban, akik a legjobb egyetemekre jártak, akiknek a legjobb kapcsolataik vannak. És mégis az amerikai álom, hogy itt böllérből is lehet milliárdos, hogy sok munkával és egy kis ésszel bármi lehetsz, ami csak lenni akarsz, és a társadalmi ranglétrán van felfelé vezető út, az a mai napig él és virul. Nem véletlen, hogy USA-ban naponta több, mint 500,000 startupot alapítanak, így aztán bizonyos erények jobban kidomborodnak, mint például felelősség- es kockázatvállalás.

-  Melyek voltak a legjobb pillanatok? 
- Szerencsére sok szép élményben volt részem mind zeneszerzőként, mind a munkámban. Ahhoz képest, hogy 2006-ban meg mennyire nem szerettem az operát, zeneszerzőként a kedvenc projekjeim mind operához, mint műfajhoz kapcsolódnak. Az Asako Tamuraval (japan operaenekes) való munkám kedves emlék. Felkért, hogy a következő Japan és Észak-Amerikai turnejara írjak neki egy áriát, és én úgy döntöttem, hogy egy magyar népdal szövegét fogom feldolgozni. Asako ugyan egy szót sem beszél magyarul, de hetekig kizárólag a kiejtésén dolgoztunk, hogy tökéltesen megtanulja az “ő”, “ü”, “gy”, és az egyéb fura hangokat. Érdekes volt látni, ahogy a premieren a többnyire amerikai közönségnek átjött az eredeti mondanivaló, amit egy japán énekesnő szájából magyarul hallottak. A másik kedves zenei emlékem egy magyar rövidfilmhez kapcsolódik: péntek este 9-kor kaptam egy emailt, hogy lenne-e kedvem zenét szerezni egy filmhez. Mellékelve kaptam egy Mozart darabot, mint zenei irányt, ami a rendezőnek tetszett. A határidő 2 nap múlva vasárnap volt. Őrült projekt, de miért ne – gondoltam. Pár órányi telefonálgatás után szombat hajnal 1 körül utolértem egy ismert szopránót, aki abban az időben Torontóban élt, és beleegyezett a dologba. Pár óra további telefon után, éjnek idején találtam Torontóban egy stúdiót, ami bevállalta, hogy délben felvesszük a darabot. Oké, szóval van énekes és van stúdió. Már csak zene kell… Reggelig megírtam a zenét és az olasz szöveget, délben stúdiófelvétel (ahol én Skype-on voltam jelen), szombat estére el is készültem a nagyzenekari átirattal, és vasárnap reggelre a kész, lekevert anyag ott volt a rendező asztalán. Kedvenc darabjaim egyike lett. Munkámmal kapcsolatban is van sok jó élmény, sok tehetséges és inspiráló emberrel van szerencsém együtt dolgozni. Mindig jó érzés, amikor valamenyik CEO vagy COO arról mesél, hogy egy alkalmazásunk hogyan segített a bankjának. De messze a legjobban annak örülök, hogy Irinával, a feleségemmel egymásra találtunk.

- Melyek voltak a legnehezebb pillanatok?
- Ebből is volt jó néhány, főleg az első néhány évből. Egy-egy 100+ órás munkahét után úgy emlékszem, nem áradoztam magamban, hogy milyen rózsás az élet. Főleg, miközben arról ábrándoztam, hogy nyáron a Széktói strandon most épp milyen jó lenne seggeseket ugrani. Kifejezett honvágyam, vagy olyan igazi 'most azonnal haza akarok menni' érzésem, szerencsére idáig nem volt, de az első egy-két évben nehezebb szívvel jöttem vissza New Yorkba karácsony után.

- Mivel foglalkozol, hol dolgozol?  
- Jelenleg az FIS (a pénzügyi szektor legnagyobb technológiai szolgáltatója) egyik leányvállalatának Észak-Amerikai Data Analytics igazgatója vagyok. Azzal foglalkozunk, hogy olyan mesterséges intelligencia és gépi tanulás-alapú megoldásokat fejlesztünk és viszünk piacra globalis banki ügyfeleinknek, melyek segítségével a bankok új, lényegesen modernebb szolgáltatásokat tudnak nyújtani ügyfeleiknek, s mindezt gyorsabban, költséghatékonyabban, és személyre szabottabban, mint jelenleg. A pénzmosás elleni hatékonyabb fellépést segítő alkalmazásoktól kezdve a cryptocurrency-alapú tőkepiaci műveleteken át a virtuális valóság alapú bankolásig elég széles skálában vannak megoldásaink. Ebben a gyorsan változó környezetben, ahol egy-egy új tech startup pillanatok alatt jelentősen át tudja formálni a piacot, az innováció kiemelt szerepet kap a nagyvállalatoknál is.

- Milyen kihívásoknak kellett megfelelned munká(i)d során? Sikerélmények?
- Mint említettem, a jó pozíciókért hosszú sorban állnak a legmagasabban képzett tapasztalt szakemberek, így a munkaadóknak rengeteg nagyon jó jelentkező közül van lehetősége választani. Sok ambiciózus pénzügyes a wall streeten akar befutni, mint Gordon Gekko, hiszen itt minden adott ahhoz, hogy kellő ambícióval és kemény munkával bárki bizonyítsa rátermettségét. Mivel nincs amerikai nagybacsim, aki bepasszolt volna valami jó helyre, így magamnak kellett a nulláról felépíteni magamat, ami jelentős energiabefektetés, de minden kihívás ellenére szerintem egy nagyon érdekes folyamat.

- Vannak közös pontok egykori és új hazád tekintetében? 
- Valamelyik délután láttam egy világoskék Trabantot downtownban furikázni vagy 4-5 utassal kitömve és a sofőr úgy csapatta szegény gépet, hogy a füstje a kiskörúttól az M5-ösig ellátszott volna… Mondjuk ez új volt. Nyilván itt majdnem minden más, de az ember ide is saját magát hozza, s így az újdonság elmúlásával a hétköznapokat itt is hasonlóan éli meg az ember, mint előtte. 

- Hogyan fogadják, kezelik arrafelé a külföldieket? 
- Talán klisé ma már azt emlegetni, hogy mennyire multikulturális környezet New York. A varos identitás tudata és 'Gilgames eposza' a bevándorló tömegekre épül, így ide mindenki beilleszkedik, aki csak akar. Mivel itt mindenkiben van x% lengyel/pakisztáni/üzbég/szudáni/angol, vagy épp magyar vér, a különböző bőrszín, akcentus, vallási és egyéb különbözőség a mindennapi és üzleti életben egyaránt természetes és elfogadott.

- Távlati terveid? Meddig maradsz? 
- Egyelőre jól érzem itt magam, és nem tervezem, hogy máshol keressek lehetőségeket, de el tudom képzelni, hogy idősebb koromban valami nyugisabb helyre vágyódunk majd.

-  Mivel töltöd a szabadidődet? 
- Nem sok szabadidőt hagyok magamnak, illetve munkáim miatt sokat vagyok úton. Ezért ha van egy kis időm, akkor azt szeretem New Yorkban, barátokkal, és lehetőleg a feleségemmel aktívan eltölteni. A természet USA túlnyomó részében gyönyörű és változatos. New Yorkban az óceán közelsége nyáron jó lehetőséget ad a nyíltvízi úszkálásra, és alkalmakként az oroszok elleni strandröplabda játékra. Akiktől rendre jól ki is kapunk. Szeretünk sok kulturális rendezvényre járni, kihasználjuk, hogy a Metropolitan Opera és a különböző koncerttermek által ide hozott komolyzenei produkciók ilyen elérhetőek. A könnyűzenei fesztivál szezon errefelé 'OK'. Ide ugyan helybe jönnek a legnagyobb nevű nemzetközi előadók, de az Európai fesztiválok szerintem lényegesen változatosabb repertoárt nyújtanak. A város sokszínűségéből adódóan minden este más nemzet ételét eheted, s mi is szerünk kipróbálni új éttermeket, habár én az aranygaluska-krumplileves kombónál valamikor 8 éves korom körül leragadtam és azóta ennél finomabb számomra nem létezik. New York a három nemzetközi reptérnek köszönhetően jó összeköttetéssel rendelkezik tulajdonképpen minden kis és nagyvárossal szerte a világban, így a karibi szigetektől kezdve izlandig bárhová gyorsan el lehet jutni, akár csak egy hosszabb hétvégére is, amit mi is néha kihasználunk.

- Ki/mi hiányzik legjobban? Mit teszel azért, hogy ez enyhüljön? 
- Ó, erre könnyű válaszolni:
1) a családom
2) a maroknyi otthoni baráti kör es zenésztáarsak
3) aranygaluska-krumplileves kombó
4) a majdnem mindig üres uszoda, ahol saját pályán lehet úszni
5) a mindössze 5-10 perces távolság otthon és munka között.

- Hogyan fogadta a környezeted, szeretteid, amikor bejelentetted, hogy kint folytatod? 
- Mindenki támogatta. 

- Mit tanácsolnál annak, aki külföldön szeretné folytatni életét? 
- Aki hosszabb távra tervez külföldön letelepedni, annak érdemes fejben felkészülni arra, hogy valószínűleg nem megy majd minden mindig nyílegyenesen. Ezért egy kis edzettség/rugalmasság jól fog jönni, hogy saját erőből tovább lendülj a nehézségeken. Főiskolai/egyetemi nyarak alatt érdemes kilátogatni a célországba néhány hétre, nyári munkára, vagy egy szemeszterre, hogy megtapasztald, hogy valóban olyan-e, és annyira tetszik-e a közeg, mint amennyire elképzelted. Ahány ember, annyi különböző történet. Van, aki elsősorban pénzt keresni megy el, vannak akik karrier miatt, vannak akik hamuba sült pogácsával a zsebben szerencsét próbálni indulnak el, de én úgy gondolom, hogy a kitelepülők történeteinek túlnyomó többsége pozitív és akiknek valóban ez a szándéka, azok úgyis feltalálják magukat.

•