Egy bohém rapszódiája - 50 éve, ezen a napon vette át iparengedélyét Tormási Attila

Tormási Attila életét és munkásságát pont jól szimbolizálja a cége által értékesített márka, az Opel jele. Kerek a sztori, és bár közepében olykor mennydörögve cikázott a villám, az sem őt, sem jól felépített családi vállalkozását nem bírta legyűrni. Az Opel Tormási alapítója pontosan ötven évvel ezelőtt vette át iparengedélyét, mely a szakembert elindította - egyáltalán nem mindennapi - pályáján. A jeles alkalomból a hamarosan megjelenő Hírös Gazdaság Magazinban készült interjút tesszük közzé.

1970: A titokzatos hajnali trabantos

– 1970. április 3-án kaptam meg az autószerelő kisipari engedélyt – emlékezik vissza a kezdetekre Tormási Attila. – Elég kalandos úton, közel másfél éves folyamat végén. Először a szülői házhoz kértem, de nem engedték, szereztem hát egy helyet a nagykörúton kívül, de ahhoz sem járultak hozzá, aztán a Liliom utcában, persze azt sem támogatták. A városi iparosztály vezetője szó szerint kirúgott, nyomatékosan mondta, még túl fiatal vagyok. Mondjuk, az is voltam. Egy határozott, 25 éves fiatal srác, aki saját lábon akar állni.

A harmadik elutasítás után lógó orral sétált a tanácsházán, amikor megszólította egy elegáns, öltönyös úriember. Az idegen a nevén szólította, megkérdezte, miért búsul. Visszasétáltak az osztályvezető elvtárs­hoz. Ferikém, mondta a kedves úriember, úgy tudom, hogy a Tormásiék műhelye alkalmas lehet arra, hogy kisipari engedélyt kiadhassunk neki. Ferenc elvtárs egy héten belül kiment a szülői házhoz, és megállapította, hogy valóban alkalmas.

– Nagyon kíváncsi voltam, ki lehet a titokzatos jótevő. Visszamentem a tanácsházára, megnéztem az ajtón a névtábláját: Újvári Lajos tanácselnök-helyettes. Kiderült, már találkoztam ezzel az emberrel. Ő volt az, aki előző évben, egy barátjával becsöngetett hozzánk, mert elromlott a két Trabant egyike, amivel kirándulni indultak. Vasárnap volt, hajnali hat óra, de eszembe se jutott, hogy ne segítsek. Egy órán belül megjavítottam. Pár hónap elteltével megismétlődött, csak a másik autóval. Bevallom, eszembe se jutott, hogy az öltönyös úr ugyanaz a férfi, aki kirándulós ruhában becsöngetett hozzánk. Csodálatos dolog volt, ami akkor történt. Ha nem jött volna össze, volt egy meghívólevelem, és Németországba disszidáltam volna. Hogy addig nem tettem meg, erős szülői kötődésemnek köszönhető.

1970–1980: A nagy kisiparos

1970. április 3-án Tormási Attila önálló autószerelő kisiparos lett, a második a városban. Tíz évig dolgozott a szülői háznál bátyjával, Lászlóval, majd 1980-ban megvásárolta a Csáktornyai utca 69. szám alatt található műhelyt, ahol inas volt. Öt év múlva már heten dolgoztak a szervizben.

– Nagy kisiparosok voltunk. Mindez a munkánknak volt köszönhető, mert kivívtuk azt az elismerést, hogy hagytak békén dolgozni. Ez akkor nagyon nagy szó volt. A képzésből is kivettük a részünket, mindig voltak tanulóink. 1968-ban mestervizsgát tettem, 1975-ben a mestervizsga-bizottság tagjává, majd 1980 után már az elnökévé választottak. Rengeteg intézménynek, iskolának dolgoztunk, olyan autókat is elvállaltunk, amelyeket abban az időben senki nem szeretett javítani, ilyenek voltak a Volgák. A DUTÉP öt vezérkari kocsiját kizárólag mi javíthattuk. Állítólag olykor nagy emberek mondták cifra káromkodások közepette saját szerelőiknek: ha nem tudják megcsinálni, vigyék a Tormásihoz, majd az megjavítja!

1990: 1 millió márka, hittel

1990-ben a cég kibérelte az éppen felbomlott megyei tanács garázsát a Jász utcában, majd öt év után megvásárolták azt. Az akkori műhely előtt, mely ma már karosszéria- és fényezőüzemként működik, 1993. március 5-én hivatalosan is megnyílt az Opel Tormási Autószalon.

– Az akkori KÉSZ Kft. egy referenciaértékű szalont épített, mely meghatározta a fejlődés további irányát. Azonban nem volt zökkenőmentes, mert mire félig felépítettük a szalont, elfogyott a pénzünk, felvettem 1 millió márka hitelt egy német banktól. Itthon nem kaptam volna meg, mondjuk, 36%-os kamatra nem is igazán akartam. És 1992. november 23-án, a születésnapomon, megérkezett a számlánkra az 1 millió márka, vagyis az

51 millió forint. Micsoda születésnapi ajándék volt! A legszebb ajándék, ami létezett abban az időben!

A német bank két év türelmi időt adott. Ebben az időben a tőkét nem, csak kamatot kellett fizetni, így adtak időt arra, hogy megerősödjön az ügyfél. Azonban ez alatt a két év alatt többszöri forintleértékelés történt, így a tőketartozás 91 millióra emelkedett!

–  Na, ez a két év volt a komor időszak, amikor billegtünk, hogy bírjuk-e fizetni. Nagyon nehéz volt, de az akkori kollégáimnak köszönhetően megoldottuk. Mindannyian együtt maradtunk, mindenki azon dolgozott, hogy a cég fennmaradjon, a hitelt vissza tudjuk fizetni.

Elmondtam a fiúknak, hogy én, magam, egyedül nem tudom megcsinálni, ehhez is csapatmunka kell. Mindenki együtt! Azt is elmondtam, két évig biztosan nem lesz fizetésemelés, de ha kijövünk a gödörből, mindenkinek a piaci szintre emelem a fizetését.

És Tormási Attila meg tudta tenni! Nem csoda, hogy a mai napig vannak olyan kollégái, akikkel 28, 30, 34 éve dolgoznak együtt. A mai 84 dolgozó közel fele több mint 20 éve itt dolgozik. Fia, Attila a műhelyben végigjárta a ranglétrát, műszaki vezető lett, ma ő a cég ügyvezetője. Itt dolgozik a lánya, Edit humánpolitikai menedzserként, unokaöccse, ifj. Tormási László pedig a cég informatikusa.

– Ez egy igen erős mag, a kölcsönös bizalom alapján vagyunk együtt több évtizede. Kölcsönösen becsüljük meg egymást. Szlogenem: a munkaidőt ledolgozni kell, nem eltölteni! Íratlan szabály, de mindenkinek be kell tartani. Eljutottunk odáig, hogy a csoportok önmagukból kiselejtezték azokat, akik nem végezték megfelelően a feladatukat. Akik dolgozni akartak, jól tudták, ha mindent megtesznek a cégért, én értékelem a munkájukat, és megpróbálom azt megfelelően honorálni.

2001: Dupla dinamit

Az Opel stratégiája ebben az időben az volt, hogy minden megyeszékhelyen két kereskedésnek kell lennie. Tormásiék nagyot húztak, mert maguk nyitották meg a második kecskeméti kereskedést, így nem tették ki magukat konkurenciaharcnak. A családi vállalkozás nagyon pörgött, eljött a nagy durranás ideje: a fejlesztéseknek köszönhetően megnövekedett a gépjárműpaletta! Éves szinten 1100 új autót adtak el.

2008: Amikor a villámok cikáznak és mennydörög

A 2008-as válság tragédiájának köszönhetően a négy márkából három maradt, de ami ennél sokkal fájóbb, hogy az éves 1100 új autó eladása 190-re csökkent.

– Mindez épp azután, hogy 2005-2006-ban egy nagy fejlesztést hajtottunk végre! Jött a válság, a bevételeink drasztikusan csökkentek, hitelállományunk, amit mindenképp ki kellett termelni, az viszont megmaradt. Ott voltunk a szakadék alján. Megint összehívtam a csapatot, őszintén elmondtam, hogy állunk. Lehet, hogy bezárunk 1-2 év múlva, de összefogva átvészelhetjük.

Ebben az időszakban feleségemre, Krisztinára támaszkodhattam leginkább.

Neki köszönhetem, hogy kellően erős voltam, hogy vezetésemmel kimásztunk a szakadékból. 700 milliót kellett visszafizetni, miközben az egész cég nem ért annyit! Küzdöttem a bankokkal, addig mentem, míg nem találtam olyat, aki látja, hogy itt egy családi vállalkozás, amiben lehet bízni.

Hiszen ebben benne van az ötvenéves szakmai múltam.

És most!

Tormási Attila azt vallja, amit az ötven év alatt elért, azt ügyfeleinek köszönheti. Hiszi, hogy a legfontosabb, becsületes, tisztességes munkával minél több ügyfelet megtartani. Mert autót eladni bárki tud, de ügyfelet megtartani már nem olyan egy­szerű.

– A legfontosabb, hogy a szervizben elégedettek legyenek az ügyfelek, mert akkor biztosan nálam fognak autót cserélni. Ahogy a kollégáimat, úgy az ügyfeleimet is meg akarom tartani. A kisipari gondolkodásmódomat igyekszem átadni a kollégáimnak: első az ügyfél, hiszen belőlük élünk!

Az ügyfelek pedig elégedettek, a régiek visszatérnek, miközben újak és újak jönnek, akikből majd régi elégedett ügyfelek lesznek valamikor. És elmondják a barátaiknak, gyerekeiknek is, hogy ha autót szeretne, keresse a Tormásit, mert ott mindent megtesznek érte és az autójáért is.

Milyen ember Tormási Attila?

– Többnyire vidám (régebben nagyon vidám) és bohém, az üzleti életben aránylag meghatározó, és korrekt üzleti életet él. Igyekszik mindig betartani az üzleti megállapodást, akkor is, ha az nincs papírra írva. Kifelé soha nem mutattam, ha probléma, nehézség volt. Mindig az optimizmust, a vidámságot és a jókedvet próbálom sugallni, hogy érezzék a velem élők, velem dolgozók: minden jó lesz! Nagyon ritkán kiabál, azt mondja, életében 2-3-szor kiabált. Nyomatékosan tud beszélni (bár ez van, akinek kiabálásnak tűnhet, de nem az). És hogy reagál kemény helyzetekben?

– Amikor valami baj van a cégen belül, valamilyen rendkívüli esemény történik, az összes idegszálammal arra tudok koncentrálni. Nem pánikba esek, hanem a megoldást keresem. Villámgyorsan jönnek a szikrák, abban a pillanatban csak az érdekel, hogy lehet az adott helyzetből a lehető legjobban kijönni.

Nem fél kimondani, bizony, döntései nem mindig voltak helyesek. Mint mondja, tízből tíz jó döntés nincs. Tízből öt helyes döntés jó lehet, hét az már nagyon jó. Ami biztos, az, hogy átadta fiának, Attilának a cégvezetést, az egyik legjobb döntésének bizonyult.

– Voltak előtte Attilával konfliktusaink. Sokszor átnyúltam a feje fölött. Nem volt mindig jó. A 2019-es év után ki merem jelenteni, jobban csinálja, mint ahogy én csinálnám. Jómagam a Jász utcán lévő karosszériafényező üzembe vonultam vissza, ott dolgozom, Attilával pedig tartom a kapcsolatot.

– Ha a 25 éves Tormási Attila most ébredne fel, mit tenne?

– Ha lehetőségem lenne, jobban a zene irányába mennék el, de semmit nem bántam meg, ugyanezt tenném, amit megtettem. Örülök, hogy nem disszidáltam, örülök, hogy itt tudtam valamit alkotni, és nagyon sok embernek tudtam örömet szerezni a munkámmal és a zenével is. Ahol tudok, segítek, például jótékonysági koncertet adtunk a kórház részére is.  Nem hiszem, hogy másképp csinálnám.

– Hogyan fordul rá a következő 25-re?

– Nem szeretném semmiképp kevesebbre hagyni, szeretném a következő 25-öt is megélni. Kevesebb munkával, több zenével. De idén még nem. Talán a jövő évtől kicsit könnyebben, bár újra vannak kihívások, az újabb fejlesztésekben is részt szeretnék venni, a család is igényli, hogy részt vegyek a nagyobb döntésekben. Nem szeretnék megállni, pörögni kell az üzleti életben, nem szabad leállni, nem szabad bezárkózni, mert elsorvadunk. Mindig hosszú időre gondolkodtam előre, hiszen ami most történik, az 2-3 év múlva csapódik majd le. Én pedig 2-3 (szívem szerint 20-30) év múlva még biztosan élvezni szeretném mindazt, amit családom segítségével megalapoztam a fél évszázad alatt.

 

Tormási Attila 50 éves életművét fia, Attila legalább 25 évvel szeretné öregbíteni – terve megvalósulásakor ugyanannyi idős lesz, mint most a cégalapító. S hogy a folytonosság ezután se szakadjon meg, a most 12 éves Krisztina lánya nemrég határozottan bejelentette: vállalja, hogy az édesapja által alapított családi vállalkozást legalább 25 évig tovább viszi, így biztosítja a Tormási Kft. százéves fennállását.