Csaló házalók
Tizennégy napon belül még megszabadulhat a gyanús szerződéstől!
2016.03.07. 09:50
A tolvajlás kifinomult művészete című írásunk kapcsán telefonált egy idős hölgy, mondván, a leírtak alapján nagyon gyanús számára, hogy őt is hasonló módon próbálják átverni. A cég nem ugyanaz, de a módszer kísértetiesen hasonló. Az első negyvenezer már a megbízottnál, aki arra hivatkozott, hogy az Európai Uniótól utasítást kaptak a fa nyílászárók szigetelésére, javítására. Mit lehet tenni
Egy mondatban: ha egy ismeretlen cég képviselője becsönget, és szolgáltatást kínál, ne fogadják el a felkínált lehetőséget, semmiképp ne írjanak alá szerződést addig, míg egy kicsit is bizonytalanok!
- az illető nem hagy időt arra, hogy átolvassa, hogy telefonon segítséget kérjen a szerződés értelmezéséhez,
- ha nem akar egy példányt átadni azért, hogy legyen ideje azt egy családtaggal, ismerőssel értelmezni aláírás előtt,
- ha azonnali választ, aláírást és előleget kér,
- ha ön által ismeretlen jogszabályokra, törvényekre hivatkozik, és állítja, ezeknek kötelező megfelelnie.
Hivatalos szerveknél utánajártunk, mit tehet ilyen esetben a hatóság, és mit a fogyasztó.
Récsányi Ilona osztályvezető, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály
A fő probléma az, hogy többnyire időskorúakat keresnek meg, és vesznek rá a szerződés aláírására. Meglehet, hogy az adott szerződés tisztességtelen feltételeket tartalmaz, viszont, ha már aláírja a fogyasztó, és át is ad egy bizonyos összeget, akkor a szerződés mindenképp létrejön. Ebből eredően, ha a fogyasztónak bármilyen jellegű gondja akad (rájön, hogy csalás áldozata, nem azt kapja, amit ígértek, stb.), és szeretné visszakapni az előleget vagy a vételárat - ám ezt elutasítja a cég -, akkor ezt, mint minden más jellegű szerződés esetében peres úton tudja érvényesíteni. A bírósági eljárás előtt egy lehetőség van még, a Békéltető Testület, mely peren kívül, úgynevezett alternatív vitarendezési módként tud eljárni.
Mit tehet a Fogyasztóvédelmi Hatóság? Azt vizsgálja, hogy milyen szóbeli tájékoztatást nyújtott az adott cég, milyen információk tudatában köttetett meg az adott szerződést. Elhangzott-e a megfelelő tájékoztatás, kapott-e bármilyen tájékoztató anyagot. De a szerződés létjogosultságát (hogy megfelelően jött-e létre), illetve az abból eredő igény elintézésére Békéltető Testület vagy bíróság előtt van mód.
Dr. Horváth Zsuzsanna, a Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület elnöke
A Békéltető Testület elsődleges feladata, hogy – ha egy vállalkozás és egy fogyasztó megkötött egy szerződést, de a vállalkozás nem, vagy pedig hibásan teljesítette az abban vállaltakat, a testület lefolytatja a fogyasztó által nálunk kezdeményezett eljárást. Az elsődleges célunk, hogy egyezséget köttessünk a vállalkozás és a fogyasztó között. Ha nem tudtak egyezséget kötni, akkor az eljáró tanács egy ajánlást ad arra vonatkozólag, hogy ezt a fogyasztói jogvitát hogyan lehetne rendezni. Olyan esetekben, ha egy vállalkozás nem hajtja végre a mi ajánlásunkat, arra van lehetőségünk, hogy nyilvánosságra hozzuk a cég nevét a honlapunkon, de akkor már lehet a sajtón keresztül is.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Fontos! Ha a fogyasztót keresték meg, és nem ő ment, és rendelte meg az adott szolgáltatást, akkor az üzleten kívül kötött szerződésnek minősül! A fogyasztónak ebben az esetben van egy olyan joga, hogy a szerződés aláírásától számított 14 napon belül ettől a szerződéstől mindenféle indoklás nélkül elállhat.
Ha nem telt el tizennégy nap az aláírás óta, a fogyasztónak írnia kell egy tértivevényes levelet, hivatkozva erre a tizennégy napos, indoklás nélküli elállási lehetőségre. Ez az egyetlen olyan dolog, amivel a szerződéses kapcsolatból valaki ki tud lépni. Az üzleten kívül kötött szerződések ugyanis mind arra mennek ki, hogy a fogyasztókat megtévesszék, olyan dolgokat állítva, melyek nem igazak.
Mit tehet tehát az ember, akit kiszemeltek a csalók, akik becsöngettek hozzá?
-
Nem írj alá a szerződést, és nem ad pénzt sem!
-
Telefonál családtagnak, ismerősnek, és segítséget kér.
-
Ha aláírta, az aláírástól számított 14 napon belül visszavonhatja, úgy, hogy tértivevényes levelet küld a cégek.
-
Ha túllépte a 14 napot, megkeresi a Békéltető Testületet, mely segít abban, hogy a szerződésben vállaltak maradék nélkül teljesüljenek.
-
Ha a BT nem hoz eredményt, már csak a bíróság segíthet.
Kapcsolódó cikk:
A tolvajlás kifinomult „művészete”?
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés