Beszakadt egy családi ház teteje
2016.06.03. 10:46
Beszakadt egy családi ház teteje Kecskeméten. A megyei katasztrófavédelmi ügyelet tájékoztatása szerint a Ceglédi útról nyíló egyik mellékutcában álló romos házban laktak ugyan, de a mennyezet leszakadása idején nem voltak otthon, személyi sérülés nem történt. Helyszínen jártunkkor az éppen dolgozó tulajdonos még nem is tudott a bajról.
Galéria
Frissítés:
Ottjártunkkor a tűzoltók még csak nyomozták a tulajdonos kilétét, akiről annyit tudtak meg akkor, hogy dolgozik valahol. Azt sem lehetett tudni, hogy hányan laknak a házban. A szomszéd néni szerint az ingatlant évekkel ezelőtt vásárolta meg egy férfi, akinek nagy gyerekei vannak. Ő annyit hallott, hogy délelőtt fél tízkor szokatlanul erős, furcsa robaj szűrődik be az udvarról. Kinézett, és látta, hogy a mezsgyehatárukra épült ház felőlük lévő utcai sarka bedőlt az udvarukra, és részint az utcára.
- Nagyon régi házak vannak ebben az utcában, azt mondják, hogy sok még az ezernyocszázas években épült - mondja az idős asszony, és mutatja, ennek az omladékán is látszik, hogy vertfal tartotta tetőszerkezetet. A ház frontján az látszik, hogy nemrég felújították, gipszkartonnal borították és bevakolták. Az új burkolat alatt azonban a talajból kialakított régi szerkezet nem bírta tovább a terhelést.
A tűzoltók elmondták, az épület teljesen lakhatatlanná vált. Ha a tulajdonos saját ismerettségi, rokoni körében nem tud szállást találni magának, az önkormányzat gondoskodik elhelyezéséről.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
* * *
Korábban írtuk:
Mintegy negyven négyzetméternyi felületen beszakad egy romos családi ház mennyezete Kecskeméten a Ceglédi út közelében. A kiérkezett hivatásos tűzoltók megállapították, hogy a ház a mellé épített könnyűszerkezetes garázs felé dőlt. Az egység felderítette, hogy az épületet ugyan lakják, de az eset idején senki nem tartózkodott a házban. A garázsban álló gépkocsiban sem keletkezett kár.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés